#VOLT2022

2022.06.21. 11:13

Személyes okmányaikat is megújíthatják a VOLT Fesztivál látogatói

Június 21-25 között Sopronban mutatja be a NISZ Zrt. az elektronikus közigazgatás legújabb trendjeit. A VOLT Fesztivál látogatói személyes okmányaik megújítása mellett kipróbálhatják a tavaly február óta elérhető Arcképes Azonosítás Szolgáltatást, valamint megismerkedhetnek a legújabb, mesterséges intelligenciával támogatott ügyintézési lehetőségekkel is. A NISZ Zrt. által működtetett 1818 Közigazgatási Ügyfélvonal kollégái a helyszínen adnak tájékoztatást a közigazgatási ügyintézéssel kapcsolatos kérdésekben.

kisalfold.hu

Képünk illusztráció. Forrás: Mediaworks Archívum/Cseh Gábor

A NISZ Zrt. idén is testközelbe hozza a közigazgatási ügyek intézését és mobil szolgáltatásaival jelen lesz a legnagyobb fesztiválokon. Annak érdekében, hogy a fiatalok nyári szabadsága gondtalanul teljen, a cég helyben kínál lehetőséget a személyes okmányok megújítására, sőt a látogatók a koncertek között megismerhetik az idén bevezetett Mesterséges Intelligencia Asszisztenst is, amely önállóan, ügyintézői segítség nélkül használható. 

A helyszíni ügyintézés során a fesztiválozók a kipróbálhatják a Központi Azonosítási Ügynök legújabb azonosítási szolgáltatását, az Arcképes Azonosítást, amelynek legnagyobb előnye, hogy segítségével az e-közigazgatási szolgáltatások személyes regisztráció nélkül is bárhonnan, bármikor elérhetők.

A közönség idén nyáron, először a soproni VOLT Fesztivál Borfalu részén látogathat el a NISZ Zrt. standjára. A veszélyhelyzet alatt meghosszabbított érvényességű okmányok megújítására vagy a fesztivál alatt esetleg elveszett iratok pótlására a kitelepülő Mobil Kormányablakbuszban lesz lehetőség, ahol az ügyintézést a Soproni Járási Hivatal munkatársai fogják segíteni. A 10 éves NISZ Zrt. a mobil ügyintézési lehetőségek mellett, jó hangulatú kvíz-játékokkal és nyereményekkel várja az érdeklődőket június 21-től Sopronban. 

A legújabb elektronikus közigazgatási trendekkel a diákok idén nyáron találkozhatnak még a Debreceni Campus Fesztiválon, a Sziget Fesztiválon és a Szegedi Ifjúsági Napokon (SZIN) is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában