2021.11.22. 06:53
Lakóparkot építenek Kis-Csornán: 250 lakást terveznek
Kiemelt fejlesztési területté nyilvánította a csornai önkormányzat a kis-csornai településrészen a Rét utca mögötti területet.

Fotó: Illusztráció/pixabay.com
Az ingatlant értékesítette a város, a befektető telkeket alakít ki és házakat épít oda. Dr. Bónáné dr. Németh Katalin polgármester a képviselő-testület legutóbbi ülésén azt hangsúlyozta, hogy építési terület kialakítása és a fiatalok helyben tartása volt a cél. „Az a feladatunk, hogy megteremtsük a lehetőségeket és a befektetők számára vonzó legyen az adott terület. Nemcsak a fiatalokat várjuk természetesen, hanem mindenkit” – fejtette ki dr. Bónáné dr. Németh Katalin.
A beruházó cég vezetője, dr. Szabó Ákos tájékoztatójában arról beszélt, hogy a Rét utca mögött egy kisvárosias lakóövezetet szeretnének létrehozni, maximum kétszintes épületekkel, sorházakkal. Törekednek rá, hogy minden lakáshoz tartozzon majd zöldterület. Az elképzeléseik szerint 250 lakás építésére lesz lehetőségük, amit négy év alatt kívánnak megvalósítani. Arra is odafigyelnek, legalább minimális szinten a különböző szolgáltatások is elérhetők legyenek majd a lakóövezetben, de szóba került már például játszótér építése is.
Dr. Szabó Ákos azt is megígérte, hogy a kivitelezés, az építkezés során csornai vállalkozókra is számítanak. Hozzátette: elérhető áron kínálják majd az ingatlanokat.