autó

2021.02.08. 18:53

Használt autó új áráért

Emelkedik a használt autók ára. Az ok az év végére látványosan erősödő hazai kereslet mellett a forint gyengülése, illetve az, hogy az emissziós és biztonsági előírások miatt az új autók, valamint a külföldről behozottak ára is nőtt.

Gyurina Zsolt

Foglalózva – Fekete Szabolcs, a Femol győri autókereskedés vezetője azt mondja, emelkedett a használt autók ára.

Fotó: Csapó Balázs

– Tíz százalékkal nőtt a használt autók ára. Az új autók értékesítését a pandémia miatt akadozó alkatrészellátás nehezítette, a külföldi járművek behozatala is nehezebbé vált a határzár, a szigorodó szabályok miatt. Erre még rátett az euró magas árfolyama. Egyaránt viszik a két-három milliós és a nagyon olcsó, pár százezer forintos járműveket. Sokan félnek a vírustól, tömegközlekedés helyett inkább beszereznek egy kisautót. A fiatalabb autóknál nem számít, hogy benzines vagy dízeles. Őszig várhatóan nem változnak a trendek – véli Fekete Szabolcs, a Femol győri autókereskedés vezetője.

Katona Mátyás, a Használtautó.hu szakértője közölte, egyes modelleknél még az is előfordul, hogy az egy-két éves példány gyakorlatilag az újkori áráért értékesíthető.

Nem fékezett a járvány

A hazai autópark ötöde a koronavírus ellenére is gazdát cserélt. Decemberben rekordszámú, több mint 36 millió keresést regisztráltak. A Használtautó.hu adatai alapján a hazai használt­autó-piacon az átlagárak 2020. januártól decemberig 2,48 millió forintról 3,11 millió forintra emelkedtek. Egyre népszerűbbek a hibrid és elektromos autók, amelyek a keresések 8 százalékát adják.

Foglalózva – Fekete Szabolcs, a Femol győri autókereskedés vezetője azt mondja, emelkedett a használt autók ára.
Fotó: Csapó Balázs

Újról használtra

A Datahouse adatai alapján 2020-ban 779.940 autó váltott tulajdonost, ez 3,5 százalékos visszaesést jelent 2019-hez képest. A korlátozásokkal sújtott hónapokat kivéve azonban jóval több autó cserélt gazdát, mint 2019 azonos időszakában. Ebben közrejátszhatott, hogy sokan új autó helyett inkább használtat vettek. Ezért viszont az autók átlagéletkora nem javult, továbbra is 14,4 körüli. A statisztika szerint 74,4 százalékban 10 évnél idősebb kocsik cserélnek gazdát. Tavaly 130.431 import használt személy­autó került hazai forgalomba Magyarországon, ami az előző évhez képest közel 17 százalékos visszaesést jelent. Új autóból 128.031-et értékesítettek. (További részletek a táblázatban.)

Szigorodik a honosítás

Nehezebben kapnak magyar rendszámot a rossz műszaki állapotú és az EU-n kívülről érkező használt autók. Januártól minden kétezres években gyártott autót csak abban az esetben honosítanak, ha rendelkezik COC-igazolással (Certificate of Conformity). Azoknak a járműveknek, amelyek nem uniós országokból érkeznek, nem lehet COC-igazolásuk, ezért ha az autónak nincs uniós jóváhagyása, akkor külső szakértővel kell egyedileg vizsgáztatni. Ez a vizsga több mint 300 ezer forintba is kerülhet. Ezenfelül a 160 ezer kilométernél többet futott, füstölő autókat akkor is környezetvédelmi vizsgára küldik, ha amúgy van érvényes műszaki vizsgájuk. Ezért egyelő­­re nem kell fizetni, de a füstölés megszüntetéséig az autó nem kaphat magyar rendszámot.

A luxust is elviszik

1167 Porsche, 118 Maserati, 39 Bentley, 29 Ferrari, 6 Rolls-Royce és 4 Lamborghini is gazdát cserélt 2020-ban Magyarországon.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában