Helyi gazdaság

2018.02.19. 16:10

Az Iposz segíti az elhelyezkedésüket azoknak a fiataloknak, akik otthagyják az egyetemet

A szövetség a szakmai ipartestületek bevonásával próbálja meg összehozni a keresletet és a kínálatot.

Az Ipartestületek Országos Szövetsége (Iposz) az egyetemi tanulmányaikat félbehagyó fiatalokat segíti a munkaerőpiacra az Európai Unió Erasmus+ nemzetközi projektben - mondta Németh László, a szövetség elnöke hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.


Az Európai Unió Erasmus+ programjában az Észak-Rajna-Vesztfáliai Kézműves Kamarai Szövetség vezette konzorcium Németországban, Ausztriában, Bulgáriában, Törökországban, Görögországban és Magyarországon felméri az egyetemet tanulmányaik befejezése előtt elhagyó fiatalok munka-erőpiaci elhelyezkedésének helyi gyakorlatát, a 2016-ban indult és 2018 közepén befejeződő projektet az unió 150 ezer euróval támogatja, a konzorciumi tagok 25 százalék önerőt adnak.

    

Németh László kiemelte, úgy látják, hogy az egyetemi tanulmányaikat félbehagyó magyar fiatalok a munkaerőpiacon értékes munkaerő tartalékot jelentenek, lenne munkájuk a magyar kézműiparban, ezért megpróbálják a szakmai ipartestületek bevonásával összehozni a keresletet és a kínálatot.

MTI / Szigetváry Zsolt

Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt


    

Elmondta, az egyetemet be nem fejezők már rendelkeznek szakmai kompetenciával, és azon túl, hogy a vállalkozások munkát adnának ezeknek a fiataloknak, lehetővé tehetnék a tanulmányaik folytatását is.

    

Peter Dohmen, az Észak-Rajna-Vesztfáliai Kézműves Kamarai Szövetség projektvezetője kiemelte, a konzorciumi partnerek úgy választották ki, hogy jó gyakorlatot ismertethessenek meg és tanuljanak egymástól.

    

Thomas Vondrak, a projekt tanácsadója rámutatott arra, hogy a nagy európai városokban végzett felmérésük szerint az unióban az egyetemi hallgatók mintegy 25-30 százaléka nem fejezi be tanulmányait, és ez jelentős nemzetgazdasági károkat okoz, amit mérsékelni lehetne, ha a munkaerőpiacon megfelelő munkát végezhetnének, és később befejezhetnék a megkezdett tanulmányaikat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában