Helyi gazdaság

2017.03.08. 18:09

Alaposan megszorongatná az élelmiszerláncokat a kormány

A kormány tervezett lépései az olyan diszkont láncoknak fájhat majd a legjobban, mint az Aldi, a Lidl vagy a Penny Market, de rosszul érintheti mások mellett például a Tescót is.

munkatársunktól

Az élelmiszerbotrányra hivatkozva újabb javaslatcsomagot nyújtott be a kormánynak Lázár János és Varga Mihály - írja az Index. Az előterjesztés főbb pontjai:

  • kb. évi 20 milliárd forintos adót vetne ki a kormány az áruházakra, az áruházi parkolás megadóztatásával,
  • törvényben rögzítenék a maximális összeget, amit az áruházláncok évente reklámra költhetnek,
  • ellehetetlenítenék az áruházak ingyenes buszjáratait,
  • előírnák, hogy az áruházak vegyenek fel több embert,
  • megtiltanák, hogy az áruházak különböző termékeket gyűjtőcsomagban áruljanak,
  • bevezetnék a vasárnapi munkavégzés utáni 100 százalékos bérpótlékot.

  • A javaslatban szerepel, hogy mi is a lépések fő üzenete, mi lesz erről a kormányzati kommunikáció: „A Kormány folytatja a 2010-ben megkezdett kereskedelempolitikai akciótervének végrehajtását. A Kormány az elmúlt időszakban ért el jelentős sikereket a multinacionális kereskedelmi társaságokkal szembeni küzdelmében, ugyanakkor ennek most új lendületet kíván adni. Ennek megfelelően már tavasszal újabb intézkedés-csomagot fog a Kormány javasolni az Országgyűlésnek egy >>egészségesebb szerkezetű<< hazai kereskedelmi szektor mihamarabbi elérése érdekében."


    Az előterjesztés megjegyzi, hogy a kormány eddigi kereskedelempolitikai intézkedései is „élénk érdeklődést" váltottak az Európai Bizottságból, ahogy több folyamatban lévő kötelezettségszegési eljárás is van Magyarországgal szemben, például amiatt, hogy be akarták tiltani, hogy egy áruházlánc veszteségesen működjön. Éppen emiatt számítani lehet arra, hogy újabb kötelezettségszegési eljárásokat indulnak majd a kormány javaslatai miatt. Erre csak annyit ír az előterjesztés, hogy a kockázatok csökkentése érdekében, az Igazságügyi Minisztérium határozott javaslata alapján az intézkedéseket ne egy „csomagban", hanem több különálló lépésben fogadják el és vezessék be. 

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában