Helyi gazdaság

2016.11.02. 17:54

A Szupergyors internet program 2500-nál több településen jelenik meg

A Szupergyors internet program 2018 végéig 2500-nál több településen jelenik meg, mintegy 150 milliárd forintos ráfordítással, amelyet uniós források, a távközlési szolgáltatók és a kormány biztosít - mondta a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos szerdán Tatabányán, országjáró konzultációjának második állomásán.

Deutsch Tamás hozzátette, másfél év alatt minden magyar háztartásban elérhető lesz a 30 megabites sávszélességet biztosító csatlakozási pont, ehhez tízezer kilométer légkábelt és háromezer kilométer alépítményben futó, üvegszálas kábelt kell lefektetni.


Kijelentette, ha ez a fejlesztés megvalósul, akkor Magyarország a vezetékes internet elérésében dobogós helyre kerül Európában, mobilinternet-elérésben már most is az élmezőnyhöz tartozunk.


A miniszterelnöki biztos közölte, hogy minden megyeszékhelyen konzultációt tartanak a Szupergyors internet program keretében megvalósuló fejlesztésekről, mert a kábelfektetésekhez építési engedélyre és sok helyen tulajdonosi hozzájárulásra van szükség.     


"A következő négy hónap az engedélyezés ideje, majd ahogy az időjárás lehetővé teszi, tavasszal megkezdődik a hálózat kiépítése" - fogalmazott.


A politikus hozzátette, Európában átlagosan a népesség 80 százalékának van internetelérése, nálunk a polgárok mintegy kétharmadának. Úgy vélte, az átlagos európai szint elérése Magyarországon 3-4 év alatt megteremthető.


Deutsch Tamás szólt arról is, hogy a digitális kultúra terjedésének elősegítésére 2017 januárjától 27-ről 18 százalékra csökkentik az internet-előfizetés forgalmi adóját, valamint 2018 januárjától az ország gazdasági teljesítményének függvényében az adó öt százalékra csökkenhet. Továbbá 2017 januárjától bevezetik a Digitális Jólét Alapcsomagot, amelyet azok vehetnek igénybe, akiknek eddig még nem volt internet-előfizetésük.


A konzultáció végén a regisztrált részvevőknek pendrive-on átadták a programmal kapcsolatos információkat, valamint az előadások anyagát.


A Digitális Jólét Program titkárságának szerdai közleménye szerint a korszerűsítés első lépéseként lezárult az "Újgenerációs NGA és felhordó hálózatok fejlesztése" című pályázat. Csaknem száznegyven támogatási szerződés aláírásával huszonegy kis- és középvállalkozás, valamint öt nagyvállalat kezdte meg a beruházások tervezési munkálatait.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában