Helyi gazdaság

2016.06.28. 15:42

Újra tőzsdére készül a Duna House

A csoport részvényeit ősszel vezethetik be a Budapesti Értéktőzsdére.

Ismét tőzsdére készül a Duna House, a csoport részvényeit ősszel vezethetik be a Budapesti Értéktőzsdére - közölte a vállalat kedden az MTI-vel.

A közleményben emlékeztettek, hogy már a tavaly decemberi visszalépést követően úgy nyilatkoztak a cégcsoport tulajdonosai, hogy elkötelezettek a tőzsdére lépés mellett.

A cégcsoport hasonló méretű tőzsdei tranzakciót tervez mint legutóbb, és szintén vegyes, nyilvános lakossági és zártkörű intézményi kibocsátással számol.

A Duna House részvényeinek nyilvános értékesítése a múlt év november elején kezdődött meg. A papírokat 4250 forintos maximum áron lehetett jegyezni. Az érkékesítés megkezdése után azonban szinte azonnal kérte a társaság az értékesítés azonnali hatályú felfüggesztését a Magyar Nemzeti Banktól (MNB) a befektetők védelme érdekében.

A korábbi tájékoztatás szerint a felfüggesztés indoka az volt, hogy a részvényértékesítés időszaka alatt olyan törvényjavaslatot nyújtottak be az Országgyűlésnek, amely a kibocsátó egyik üzleti szegmensének - a hitelközvetítésnek - a teljesítményét befolyásolhatja.

A társaságnak a BÉT legutóbbi határozat szerint december 31-ig van lehetősége arra, hogy benyújtsa a tőzsdei kereskedés megkezdése iránti kérelmet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában