Helyi gazdaság

2015.09.28. 11:01

Új mesterek tettek esküt Győrben

Kétszázharminc frissen avatott mester is vállalja a jövendő szakembereinek oktatását. Erre tettek esküt Győrben szeptember 24-én, a megyei kereskedelmi és iparkamara által szervezett mesterlevél átadó ünnepségen.

kisalfold.hu

A korábbi mesterek csapatához csatlakozva, ők is gondjaikba veszik, oktatják, fejlesztik a szakmát tanuló fiatalokat a gyakorlati képzőhelyeken. Győrben most 18 szakmát képviselő 230 mester vehette át ünnepélyes keretek között a tudását elismerő mesterlevelet és tett esküt. Ennek megszerzését tavaly óta kemény szervező munka előzte meg a kamara munkatársai részéről, kemény helyt állás jellemezte a felkészítőktől, a mestervizsga bizottságtól, azonban különösen és kiemelten azoktól a szakemberektől, akik vállalkozás vezetőként, vagy elismert alkalmazottként, vállalkoztak erre a megmérettetésre munkájuk, tköznapi terheik mellett is, pénzt, időt nem kímélve.

 

Mihalicz Antal megyei kamaraelnök (GYMSKIK) köszöntő beszédében rámutatott arra, hogy a mesterek nem a könnyű siker érdekében vállalták a felkészítést és a vizsgát, hanem azért, hogy zászlóvivőiévé váljanak a szakképzésben résztvevő diákok minőségi oktatásában. Ők a közel és távolabbi jövő gazdasági értékteremtésének és a minőségi munkavégzésnek megalapozói is. Remélhetően ők sok éven keresztül tanulók százainak, ezreinek adnak át olyan emberi és szakmai tudást, amellyel ezek a kisdiákok egy életet, vagy akár egy egész család életét alapozhatják meg.


A kamaraelnök a mestereknek útravalóul Kahlil Gibran szavait idézte: “A jó tanító nem saját tudásának gyümölcseit osztja meg a tanítványaival, hanem megmutatja nekik, hogyan arassák le saját gondolataik gyümölcseit."

 

Mihalicz Antal szót ejtett még a TÁMOP pályázatról is, hiszen a szakembere vállalása, mesterré válása összecseng azzal a kamara által képviselt, sikerre vitt állásponttal is, hogy jó gazdaságban nélkülözhetetlen a duális képzés. A jó szakmai tudáshoz a gyakorlati ismeretek, tapasztalatok elengedhetetlenek. Az ünnepélyes mesterlevél átadást és esküt megtisztelte jelenlétével Parragh László (MKIK) országos kamarelnök, számos megyei közéleti személyiség és a mesterek ünneplő családtagjai is. (Képek és videó a www.gymskik.hu és a www.facebook.com/gymskik oldalakról érhető el.)

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában