Helyi gazdaság

2014.09.08. 18:24

858,8 milliárd az államháztartás hiánya

Az augusztus havi egyenleg az elmúlt tíz év legalacsonyabb deficitjét mutatja, a havi hiány mindössze 7,4 milliárd forint volt.

Ezen belül a központi költségvetés 1053,1 milliárd forintos deficittel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 150,1 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 44,2 milliárd forintos szufficittel zárták az első nyolc hónapot.

Az első nyolchavi deficit az éves előirányzat 87,2 százaléka. Az NGM közleménye ugyanakkor kiemeli, hogy az év első felében a kiadások meghaladták a bevételeket, ezért a hiány nagysága nem időarányos. Az éves uniós módszertan szerinti hiánycél továbbra is a GDP 2,9 százaléka.

A közlemény szerint a gazdasági növekedés felfutásából, a foglalkoztatás bővüléséből, valamint az online pénztárgépek bekötéséből származó többletbevételek javították az idei augusztus végi költségvetési egyenleget. A tárca jelezte: ezek a pozitív tendenciák a korábbi évekhez képest az év második felében várhatóan erőteljesebben érvényesülnek.

2013 első nyolc hónapjában az államháztartás központi alrendszerének deficitje 961,2 milliárd forintot tett ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában