Helyi gazdaság

2014.08.15. 09:11

153,1 milliárd veszteség jöhet az OTP-nél

A gigantikus mínuszt főként a devizahiteles csomag okozza, de a bank a hitelportfólió romlása miatt is jelentős céltartalékolást hajthatott végre.

mti

Az OTP pénteken hajnalban hozza nyilvánosságra második negyedéves számait. Az idei első negyedévesnek nagyjából megfelelő, de az egy évvel korábbihoz képest 4 százalékkal mérséklődő összes bevételre, a tavalyi második negyedévhez képest jelentősen megugró céltartalékolásra és a devizahiteles csomag miatt hatalmas veszteségre számítanak az elemzők - írja a portfolio.hu

A konszolidált adózás utáni eredmény tavalyhoz és az egy évvel korábbihoz képest is jelentősen csökkenhet, csupán 28 milliárd forint lesz, a korrekciós tételekkel együtt azonban közel 154 milliárd forint lehet a bank vesztesége.

Mivel sok elemző az OTP által egyébként a héten már közölt várható veszteséget (és az arra képzett céltartalék mértékét) nem szerepeltette számaiban, így a potenciálisan felmerülhető negatív eredményhatás került be a konszenzusba: az árfolyamrés esetében 41 milliárd forint, az egyoldalú szerződésmódosítások esetében 177 milliárd forint, a 19 százalékos társasági adópajzs hatás figyelembe vételével.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában