Helyi gazdaság

2014.07.09. 16:36

MNB: a monetáris tanács egyetlen tagja szavazott kamattartásra

A monetáris tanács júniusi kamatdöntő ülésén heten szavazták meg a 10 bázispontos kamatcsökkentést, egyedül Cinkotai János voksolt a kamat szinten tartására.

A csökkentés mellett szavazott Balog Ádám, Bártfai-Mager Andrea, Gerhardt Ferenc, Kandrács Csaba, Kocziszky György, Matolcsy György, Windisch László - derül ki a monetáris tanács júniusi kamatdöntő üléséről szerdán kiadott rövidített jegyzőkönyvből.

A június 24-én megtartott kamatdöntő ülésén az elemzői várakozásoknak megfelelően újabb történelmi mélypontra, 0,10 százalékponttal 2,3 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa.

A tanácstagok többsége szerint az ország kockázati megítélésének alakulását és a gazdasági növekedés élénkülését is figyelembe véve sor kerülhet még óvatos kamatcsökkentésre, ugyanakkor a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján az alapkamat érdemben megközelítette azt a szintet, ami az inflációs cél középtávú elérését és a reálgazdaság ennek megfelelő mértékű ösztönzését biztosítja.

Az MNB 2012 augusztusában kezdett bele monetáris enyhítési ciklusába, akkor a jegybanki alapkamat 7 százalékon állt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában