Ne vesszenek el a támogatások!

2020.04.29. 06:18

Sok kicsi sokra megy – mutatjuk az összes megyei civil szervezetet, akiknek felajánlhatjuk az adónk egy százalékát

A járvány miatt a gazdasági szereplők jóval kevesebbet fordíthatnak majd támogatásra, mint a korábban. A civil szervezetek, alapítványok számára kulcsfontosságú, hogy senki ne feledkezzen meg személyi jövedelemadója egy százalékáról idén. Erre még három hét áll rendelkezésre.

Szeghalmi Balázs

Koncz Nóra útjelző táblákkal a győrújbaráti tanösvényen. Az oszlopok, táblák cseréjére, felújítására 1%-os támogatásból költenek. Fotó: Csapó Balázs

Fotó: CSAPO BALAZS

Pár perc alatt dönthetünk

Tavaly az 1%-os országos keret 18 milliárd forint volt. Összesen 8,7 milliárdról rendelkeztek az adózok, vagyis több mint 9 milliárd forint (!) az államkasszában maradt. Tóth Péter, a győri Széchenyi-egyetem oktatója listát készített az 1%-os támogatásra jogosult megyei egyesületekről, alapítványokról. A dokumentum ide kattintva érhető el.

„A legtöbben gyerekek gyógyítására, állatmenhelyeknek adják adójuk 1 százalékát. A felajánlások kisebb civil szervezeteknek is létfontosságúak. A NAV honlapján jól kezelhető a felület, ahol pár perc alatt dönthetünk az 1 %-ok sorsáról” – mondta a győri szociológus, aki „civilben” a Keret Egyesület vezetője.

Tóth Péter győri közösségi vetélkedőn. Fotó: Kisalföld-archívum

Biztonsági tartalék

„Évente 80-100 ezer forintot kapunk az adózóktól. Él a sok kicsi sokra megy elve. Ebből fizetjük a banki és postai költségeket, szükséges szoftvert, vagy ha sérült táblát kell pótolni túraútvonalakon, amelyeket kialakítottunk, gondozunk” – kezdte Koncz Nóra, a győri Muszáj Természetvédelmi Koordinációs Egyesület vezetője. A zöld szervezetben biztonsági tartalékként tekintenek az 1 százalékra. Olyan pénzre, amely lehetővé teszi, hogy ne a tagok hitelezzenek előre kisebb projekteket.

„A napokban készülünk el azzal a kiadvánnyal, amelyben cégvezetőknek ajánlunk eredményesen működő helyi civil kezdeményezéseket. Így egyrészt a lokálpatriotizmust erősítjük az 1%-oknál, másrészt több olyan vállalkozóval találkoztunk, akik önkéntes munkát végeztek volna, de nem tudták, kihez forduljanak. Most mankót kapnak a jó szándék mellé” – tette hozzá Koncz Nóra.

Koncz Nóra útjelző táblákkal a győrújbaráti túrautaknál. Az oszlopok, táblák cseréjére, felújítására 1%-os támogatásból költenek. Fotó: Csapó Balázs

Feketelista

(A NAV honlapján található feketelista szerint több olyan országos szervezetet kizártak az 1%-os körből idén, akik óriásplakáton hirdették magukat korábban. Ez újabb érv, hogy lokálpatriótaként helyi szervezetnek adjuk az 1%-unkat – a szerk.)

Tudást, képzést, eszközt

Cselovszki Katalin gyógypedagógus Mosonmagyaróváron három civil szervezetnek a tagja. A Reménység Autista és Autisztikus Sérültekért Alapítvány elnöke, a Baráti Kör a Művészetért Alapítvány kuratóriumi tagja és a Mosonmagyaróvári Lions Club soros elnöke.

„Többek közt az 1%-os felajánlások révén a hozzánk fordulók életét könnyítjük. Fontos alapelvünk, hogy ne pénzt adjunk, hanem olyan lehetőséget, tudást, képzést, eszközt, amely segítségével emelkedik a támogatottak életminősége. Autista gyereket nevelő szülők tanfolyamának, pedagógusok kiegészítő képzésének díjait finanszíroztuk, hogy jobban fejleszthessék a kicsiket. A digitális oktatás óta több diáknak adtunk laptopot, hogy folytathassák tanulmányaikat” – említett pár példát az 1%-ok „útjáról” Cselovszki Katalin.

Cselovszki Katalin három civil szervezet tagja Mosonmagyaróváron. Fotó: Mészely Réka

A legtöbb támogatást kapott megyei civil szervezetek

A legtöbb 1 %-os támogatást élvező top 100-as országos listán két győri és egy győrújbaráti szervezet szerepelt tavaly. A legelőkelőbb helyezést a Győri Állatmenhelyt működtető, Emberek az Állatokért Alapítvány érte el. Az árva kutyákat és cicákat befogadó alapítványnak 6754 ember szavazott bizalmat 34,5 millió forint értékben.

A Győri Kórházért Alapítvány több mint 11 millió forintot kapott. A képzeletbeli dobogó harmadik fokán is állatbarát szervezet áll, a győrújbaráti Noé Állatvédő és Kutyamenhely közel 11 millió forinttal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában