Elismerés

2019.12.21. 21:28

Silló István, a Győri Nemzeti Színház zeneigazgatója, karnagya kapta a 25. Szent István-díjat

Ez az utolsó alkalom, hogy a díjjal elismerésüket fejezzék ki a kiemelkedő művészi teljesítményt nyújtó alkotók számára, ugyanis 25 év után megszűnt a Győri Nemzeti Színházért – KÉSZ Alapítvány.

Kisalföld

Fotó: Csapó Balázs

Az Elisabeth című előadás előtt, ünnepi pillanatoknak lehettek részesei a darab nézői. Forgács Péter hívta a színpadra dr. Lanczendorfer Erzsébetet, a győri Keresztény Értelmiségiek Szövetsége tiszteletbeli elnökét, hogy a Győri Nemzeti Színházért – KÉSZ Alapítvány kuratóriuma nevében átadja a 25. Szent István díjat – vele az oklevelet, és a Ferenczy-díjas, Hefter László üvegművész által készített emlékplakettet -, Silló Istvánnak, aki a Győri Nemzeti Színház zeneigazgatója, karnagya.

Az alapítványt 1994-ben a Győri Nemzeti Színházban folyó alkotó munka során kiemelkedő művészi teljesítményt nyújtó művészek elismerésére, díjazására hozták létre. Ebből a célból alapították meg Szent István díjat illetve ösztöndíjat létesítettek.

Fotó: Csapó Balázs

Az idei díjazott bámulatos életpályája önmagáért beszél – vezette fel, hogy ki kapta az idei év díját dr. Lanczendorfer Erzsébet. Mint többek között elhangzott : Silló István tizenkét éven át volt a Budapesti Operettszínház karmestere, ahol ez idő alatt mintegy ezer este dirigense, több nagysikerű produkció zenei vezetője, köztük több ősbemutató karmestere is volt. Artisjus- és Hevesi Sándor díjas, a Győri Nemzeti Színház zeneigazgatója, számos külföldi vendégjátékon szerepelt, többek között Németországban, Izraelben, Oroszországban, Hollandiában, Olaszországban, Japánban, Kínában, az USA-ban, Vietnámban, Indonéziában is.

A Szent István díj átadása után dr. Lanczendorfer Erzsébet a jelenlévőknek a jó egészség mellett azt kívánta: hozzon az Újév örömből végtelent, szeretetből önzetlent, sikerekből, amennyit csak lehet.

Silló István nem is sejtette, hogy ebben az évben ő kapja meg az elismerést. A karnagy a meglepetéstől szinte nem is jutott szóhoz. Elmondta, hogy csak akkor döbbent rá, hogy ő a díjazott, amikor pályája bemutatása alapján magára ismert. Megköszönte a díjat, kiemelve azt hogy hatalmas megtiszteltetés számára – ismerve az eddigi díjazottak névsorát – erre felkerülni, és arról a helyről elismerést kapni, ahol dolgozik.

Huszonöt esztendő számokban

Dr. Lanczendorfer Erzsébet az ünnepi alkalmat felhasználta arra is, hogy beszámoljon az Alapítvány működéséről, anyagi helyzetéről. Elmondta: a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a KÉSZ 199 ezer forint indulótőkével hozta létre a Győri Nemzeti Színházért – KÉSZ Alapítványt, a Győri Nemzeti Színházban kiemelkedő művészi teljesítményt nyújtó művészek elismerésére, díjazására. Az alapítvány anyagi helyzetével kapcsolatban összességében 10.592.238 forintról beszámolt be. A KÉSZ jótékonysági operagálái bevételének fele minden évben – a 2012-es, utolsó operagálával bezárólag – az Alapítvány bankszámlájára került. Az összvagyon jelenleg 4.282.238 forint, plusz az – ideivel együtt – 25 év alatt átadott negyvenhárom Szent István-díj, és három Szent István-ösztöndíj összege 6.310.000 forint, ennek a két számnak az összege a már említett 10.592.238. Az alapítvány által összegyűjtött összeget a budapesti központ egy elkülönített számlán kezeli tovább a jövőben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában