Hallgassa élőben!

Új Kisalföld-könyvek - A testnek és a léleknek

A léleknek és a testnek egyaránt adózunk a mától megrendelhető, új Kisalföld-könyvekkel: a mai magyar szerzők ötvenöt novelláját, elbeszélését tartalmazó antológiával és az új szakácskönyvünkkel.

Sikeres könyvújdonságunk, a már megvásárolható Gyümölcsöző kert után újabb kötetekkel jelentkezik a Kisalföld a következő hetekben. Tizenhetedik szakácskönyvünkben egy teljes évig kitartó választ adunk arra a sokszor feltett kérdésre: Mit főzzek hétvégén? Magyar Radír 2016 című antológiánkban pedig 55 írást gyűjtöttünk egybe a mai Magyarországról. A Győri Könyvszalonra, november közepére megjelenő új könyvek megrendelhetők.

Magyarország korképalbuma

A Kisalföld szerkesztősége a Tarandus Kiadóval közösen a nyár elején írt ki szépirodalmi pályázatot. A Magyar Radír 2016 című felhívásra több mint háromszáz írás érkezett a mai Magyarországról. Közülük ötvenöt novellát, elbeszélést válogatott a szakértő zsűri az új, hiánypótló kötetbe. A Magyar Radír 2016 antológia Magyarország korképalbuma. Keserédes, ironikus, olykor drámai, húsba vágó, kegyetlenül őszinte elbeszélések arról, hogy milyen társadalomban élünk, milyen kérdések foglalkoztatnak minket. Benne vagyunk ebben a kötetben mindannyian, magunkra ismerhetünk egy-egy szereplőben. A kiírók célja az volt, hogy legyen hiteles, irodalmi értékű, sokszínű lenyomata ennek az időszaknak, amelyben élünk. Az eredmény önmagáért beszél. Az ország minden szegletéből érkező, kiváló, lényeglátó és egyedi hangvételű írásokat válogatott a zsűri a gyűjteménybe. Munkatársaink pedig elegáns, szép, illusztrációkkal ellátott kötetbe rendezték azokat.

Hagyományos ízek változatosan

Szakácskönyvsorozatunkban pedig immáron a tizenhetedik kötettel jelentkezünk. Ebben azokra a sokszor feltett kérdésekre keressük a választ, hogy „Mit főzzek hétvégén?” és „Mit főzzek különleges alkalmakra?”. Ugye ismerős az az érzés, hogy mikor kilépnek pénteken a munkahelyükről és szép hétvégét kívánnak egymásnak a kollégák, felsejlik a nagy talány, hogy mit főzzünk vasárnap. A megunhatatlan húsleves-rántott hús-pörkölt Bermuda-háromszögbe hamar belevesznek a háziasszonyok és szeretnék olyan ételekkel elkápráztatni a családot, amik a hagyományos vasárnapi ízektől mégis mások.

Mert az egyszerű lehet nagyszerű is. Az új Kisalföld-szakácskönyvben minden oldalpáron komplett ételsort találnak, valamennyit elkészítették a szakácsok, ízvilágukat harmonizálták. Ráadásul tucatnyi olyan menüsort is összeállítottunk, amik az ünnepnapokat teszik emlékezetessé. Receptkönyvünket gyakorlott és kezdő háziasszonyok is örömmel forgathatják, és remek anya-lánya programok is kerekedhetnek a közös főzésekből. 

Megrendelhető
Az új Kisalföld-könyvek már megrendelhetők a mai számunkba fűzött képeslap visszaküldésével, a 06-96/504-504-es telefonszámon, vagy a [email protected] e-mail-címen. 
A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Ezt a forralt bor receptet mindenki elkéri!
A Mindmegette karácsonyi ajánlata
A zserbó, amivel a nagyit is lepipálod
Elindult az utasokat szállító tram-train Hódmezővásárhely és Szeged között
A tram-trainnel a két város központja 35 perc távolságra kerül egymástól.
Árpa Attila: Nem miattam válik a táncpartnerem
Öt hónappal a házasságkötésük után szakított a Dancing with the Stars szerelmespárja, Stana Alexandra és Köcse György. A jelek szerint jól tudták leplezni a köztük lévő feszültségeket, mert a versenyzőtársak és a stáb sem vett észre semmit a házaspár problémáiból.
Új mederben a Mosoni-Duna – Zár már a kőgát Véneknél
Négy éve rajtolt a vízügyi igazgatóságok konzorciumában megvalósuló, 28,432 milliárd forint értékű európai uniós projekt.
Kézilabda – Zsinórban harmadszor győzött az ETO + eredmények
Gyász
Örök az arcod, nem száll el a szavad, Minden mosolyod a szívünkben marad. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Drága Férjem, Édesapám, Nagyapánk, Testvérünk, Sógorunk és Rokonunk BARTALOS LÁSZLÓ 81 éves korában türelemmel viselt, súlyos betegségben elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. december 3-án, pénteken 15 órakor lesz a nagybácsai temetőben. Előtte engesztelő szentmise lelki üdvéért 14.30 órakor lesz a nagybácsai templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, sírjára a kegyelet virágait elhelyezik és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Mikor a lelkem roskadozva vittem, Csöndesen és váratlaul Átölelt az Isten.” (Ady Endre) Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesanyám, nagymamánk, dédink, anyósom és rokonunk, BESZPRÉMI ANTALNÉ szül. Horváth Erzsébet „Kántor” életének 91. évében csendesen elhunyt. Temetése 2021. december 1-jén 15 órakor lesz a döri temetőben. Engesztelő szentmise a temetés előtt, 14.15 órakor a helyi templomban. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útján elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Férjem, Édesapánk, Nagypapánk, Apósom és Rokonunk FARKAS ZOLTÁN életének 92. évében örökre megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2021. december 3-án, pénteken 13 órakor lesz a Győr- nádorvárosi köztemető régi ravatalozójában. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Olyan csönd van így nélküled, hogy szinte hallani, amit még utoljára akartál mondani.” (Váci Mihály) Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GALLAINÉ VINCZE BORBÁLA életének 70. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2021. november 30-án, kedden 14 órakor lesz az öttevényi régi temetőben. Előtte engesztelő szentmisét tartunk 13.15 órakor a római katolikus templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Küzdöttél, de már nem lehet, csend ölel át és szeretet. Csak az hal meg, kit felednek, örökké él, kit igazán szeretnek.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH BÉLA egyedi születésű,mosonmagyaróvári lakos egykori ÉDÁSZ-dolgozó életének 87. évében csendesen elhunyt. Hamvait engesztelő szentmise keretében 2021. december 1-jén 14 órakor helyezzük örök nyugalomra a mosoni Nepomuki Szent János-plébániatemplom altemplomában. Az oltár előtt, az urna mellett elhelyezett vázába csak egy-egy szál virág tehető. Kérjük, hogy a koszorúra/sírcsokorra szánt összeget a templom előterében található perselybe tegyék. Az összegyűlt összeget az elhunyt akaratának megfelelően a mosonmagyaróvári Hospice - Segítő Kéz Alapítványnak ajánlja fel a gyászoló család. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló szerettei
Testvéreim: a boldogság örök S e tájon mind elmúló, ami jó S az élet, a szép, nagy processzió Mely indul örvény és sírok fölött, Az égi táj felé tart csendesen S egy stációja van: a végtelen. (Juhász Gyula) A feltámadás reménységével tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, apósunk, nagypapánk, testvérünk, sógorunk és rokonunk, HORVÁTH MIHÁLY a győri Lukács Sándor Szakiskola nyugdíjasa életének 81. évében visszaadta lelkét Teremtőjének. Szeretett halottunktól 2021. december 2-án, csütörtökön veszünk végső búcsút a dunaszegi temetőben. Előtte engesztelő szentmise a lelki üdvéért 14.15 órakor lesz a helyi templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, sírjára a kegyelet virágait elhelyezik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
„Megpihen a dolgos jó apai szív, áldás és hála övezi e sírt. Szerető férj voltál drága édesapa, bánatos családodnak most az őrangyala.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága jó férjem, édesapánk, testvérem, apósom, vőm, rokonunk, barátunk és ismerősünk JUHÁSZ OTTÓ volt győri, markotabödögei lakos életének 65. évében csendesen elhunyt. Temetése 2021. december 2-án 15 órakor lesz Markotabödögén a markotai temetőben. Engesztelő szentmise a temetés előtt 14:15 órakor a helyi templomban. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útján elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOCSIS GYULA volt panzióvezető, építésvezető, ETO szurkoló életének 71. évében végleg megpihent. Utolsó útjára 2021. december 3-án, pénteken 15 órakor kísérjük a győr-szabadhegyi, Templom úti temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
„Az ember egy napon rádöbbent arra, hogy az életben igazán semmi sem fontos. Sem pénz, sem hatalom, sem előrejutás; csak az, hogy valaki SZERESSE őt igazán.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett feleségem, imádott édesanyánk, nagymamánk, testvérünk, sógornőnk és rokonunk KOMKA TAMÁSNÉ szül. Virág Margit 50 év házasság után, életének 73. évében örökre megpihent. Búcsúztatása december 2-án, csütörtökön 15 órakor lesz a máriakálnoki temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyám MARTON LAJOSNÉ szül. Csuk Anna életének 87. évében csendesen elhunyt. Temetése december 1-jén, szerdán 15 órakor lesz a hegyeshalmi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban velünk éreznek. Gyászoló család
\“Én vagyok a feltámadás és az élet” Fájdalommal tudatjuk, hogy PINTÉR SÁNDOR 1942-2021 életének 79. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. December 2-án, csütörtökön, 12.00 órakor lesz a révfalui temetőben. Engesztelő szentmise 11,00 órakor lesz a kisbácsai templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
A halálban sem lettem hűtlen hozzátok, Az égből is vigyázok, gondolok rátok. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett feleségem, drága édesanyánk, drága nagymamánk, testvérem és rokonunk SZABÓ IMRÉNÉ szül. Péntek Marianna életének 78. évében méltósággal viselt hosszú betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. 12. 2-án, csütörtökön 14.00 órakor lesz a győri Szent Imre Templomban szentmisével egybekötve. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Kérjük, hogy szerettünktől csak 1 szál virággal búcsúzzanak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni. Búcsúztam volna Tőletek, de erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZALAI MIKLÓS 45 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. december 1-jén szerdán 14 órakor lesz az abdai temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltál, Te, aki sosem kértél, csak adtál, örökre elmentél. Szereteted szívünkben örökké él. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, apósunk, testvérünk és rokonunk, SÖMENEK JÓZSEF volt BM-dolgozó 81 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. december 1-jén, szerdán 11 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemető régi ravatalozójából. Kérjük a megjelenő gyászolókat, hogy egy szál virággal búcsúzzanak szerettünktől. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Csak az idő múlik, feledni nem lehet, szívünkben örök a fájdalom és a szeretet. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyám, nagymamám, anyósom és rokonunk VÉBER JÓZSEFNÉ Szül: Wéber Anna csornai lakos életének 80. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. december 2-án 13 órakor lesz a csornai Szent Antal-temetőben. Engesztelő szentmise a temetés napján, reggel 7 órakor a Premontrei templomban. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család