Hallgassa élőben!

Magyar Radír 2016 - Tarr Ferenc: Életek

A Magyar Radír 2016 Országos Szépirodalmi Pályázaton 6. díjat nyert mű.
Grafika: Kustán Roland

A frissen operáltak arcvonásait sejtelmesen emelik ki az intenzív osztály halványzöld, éjszakai fényei. A fiatal, elnyűtt, hánykolódó emberroncs homlokára gumiabroncs-lenyomatokat gyűr a küzdelem – a létért. Az idős, nyugodtan fekvő beteg sima csecsemőarca békés, idegpályáiban száguldva buzdul az akarat. Saját állapotát nem is mérlegeli, ősöreg ösztönei imádkozásra sarkallják – a szomszédos ágyon fekvő fiatalért.

„Bizony, jobb egy nap a te udvaraidban, mint máshol ezer.
Jobb az Isten házának küszöbén állni, 
mint a bűnösök sátrában lakni…
…Seregek Ura, boldog az az ember, aki benned bízik!”
Zsolt 84,2–13

„…boldog az az ember, aki benned bízik, …aki benned bízik.”

Morzsolja a szavakat Tibor lelkész úr, miközben nyögve kászálódik ki karosszékéből. Mennie kell istentiszteletet tartani. A szálfatermetű, hófehér hajú, laza bőrű aggastyán morog magában, miért még mindig, tényleg, miért a szolgálat?
– Maholnap nyolcvanhat vagyok! – dünnyögi. Büszkeség és neheztelés kavarog lelkében.Kíméletet! Igen, az kellene már!
Segítséget várva emeli tekintetét az íróasztalán álló Luther-bronzszoborra. A hittudós arcán mintha fura mosoly jelenne meg. Majd kellemetlen, rikácsoló hangon utasítja rendre a panaszkodót. – Mert nem akarsz „a bűnösök sátrában lakni”!
A lelkész alig képes elfojtani epés megjegyzését. Ideges, neheztelő pillantást vet a heverőre, ahol nagy horkantásokkal szuszog, pihen a felesége. Persze, neki nem kell sietnie! Örökké a szívére panaszkodik. Hogy itt szúr, hogy ott nyom. S én? Mire bekötöm a cipőmet, verejtékben fürdik minden tagom és úgy nyom a mellem!
A templomban jobbára öregek, ebből-abból a nemből. Fiatal alig. Gépiesen halad a szövegben, sokszor maga sem érti, mit is mond. Az istentisztelet végén karját a magasba emelve, reszketeg hangon szól:

„Az Úr áldjon meg, és őrizzen meg téged! Az Úr világosítsa meg az ő arcát terajtad, és könyörüljön rajtad! Az Úr fordítsa az ő arcát tefeléd, és adjon neked békességet!”
Váratlanul éri a mellkasát agyonnyomni készülő, roppant fájdalom. Az úrvacsoraasztalra löki a kín. Borul a kehely, bor áztatja a szent könyvet.
A megrémült vénasszonyok jajongását a boltívek elviselhetetlenné erősítik.
– Jaj, a tiszteletes úr, ajaj, jaj, a lelkész úr! 
A földre került pap a maga alá csavarodott Luther-kabátja zsebét keresi. Félig öntudatlanul morzsolja a szavakat: – Hol az a nyavalyás maroktelefon?

„Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, az Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal! Ámen.”

De leginkább velem, hogy hívni tudjam a mentőket! – mormolja tisztuló fejjel. Szemüveg se kell, nyomja az apró számokat. Igen, gyertek hamar, kedves mentősök, mert bár az Isten házában meghalni nem lehet, azért jó lenne, ha nem késlekednétek. Felállni ösztönösen nem akar. Erősödő hangon küldi arrébb a fölé hajló sopánkodókat, de csak azért, hogy a súlyos szőnyeget magára húzhassa, mert ugyancsak borzong.
A vijjogva érkező mentő velőtrázó hangja felerősödik a nyitott ajtón át, egyesül a jajveszékelőkével, és verődik a boltíveken ide-oda. Ha eddig nem kapott itt valaki szívrohamot, lehet, hogy most fog. Markos mentősök emelik hordágyra. Mézgás tappancsok hűtik mellkasát, csápszerű vaslapoc a csuklóin. Az EKG halkan csipog, a görbe vészjósló. Hófehér bőrét tű döfi át a könyökhajlatban és jut immár ellazító oldat az érpályába. A szívgörbe, mielőtt a kórházba érnek, már semmilyen eltérést nem mutat.
– Igen, igen, tiszteletes úr! Bizony, itten a szívet tápláló főér tövén van szinte teljes elzáródást okozó szűkület! – magyarázza orrára csúszott szemüvege fölött a papot általános tekintettel szemlélő doktor.
– Tudja, ha ez elzáródik, azonmód találkozhat a főnökével – rázza a nevetés a tapintatlan dokit, aki ezt a poént már oly sokszor elsütötte halálra vált embereknek.
– Doktor úr – engedi el az ostoba megjegyzést a füle mellett –, olvastam valamiféle tágításról. Hát azt nem lehet?
– Nem, nem, ilyen esetben az istenkísértés lenne, már megbocsásson – próbálja előző otrombaságát tompítani a holtfáradt orvos. Ma már a tiszteletes a huszonkettedik beteg, akit vizsgál.
– S akkor várjam a halált? Nem félek ugyan tőle, de nincs, aki a parókia dolgait vigye. Meg kellene gyógyulnom!
– Hány éves tetszik lenni?
– Nyolcvanhat! – feleli, nem kis büszkeséggel a hangjában.
 – Jaj! – csúszik ki a doktor száján.
– Miért jajong?
– Mert itt bizony szívműtét kellene! Na, de ki vállal ilyesmit, ebben a korban, már ne is haragudjon! Egyébként a holnap reggeli konferencián majd eldöntik. Addig tessék sokat imádkozni. S persze az se baj, ha az értágító infúzió megy – hadarja fakó hangon az elcsigázott, részvétlen doktor.
A kardiológus leplezetlen lemondással a hangjában ismerteti az egyházfi hajszálon függő életét. A konzílium résztvevői idegesek. A szívsebész főorvos a filmre vett ereket látva magában már buzdul, de azért kötelességszerűen kérdez: vesefunkció, tüdők állapota, valami kísérő betegség?
Több lelet természetesen még nincs meg. 
– Láthatnám a lelkész urat? Vizsgálat után és a leletek ismeretében nyilatkozom. Legyen altatóorvosi vélemény is! – rendelkezik.
Az éppen alvó aggastyán csecsemőarcú, bőre sima, ruganyos. Izmai nem domborodnak, igaz. A puszta megtekintés alapján is legalább húsz évvel fiatalabbnak tűnik. Mindezt a leletei is alátámasztják. A sebész növekvő reménnyel szemléli a helyzetet.
– Operálunk! – mondja félhangosan magának. Felhördülés, az várható, azt is tudja. Na de ilyen korú beteg? – jajgatnak a mindig óvatosak. – Nem bánom, velem a lendület, meg mindkettőnkkel az Úr! – összegzi a helyzetet.
A műtét két és fél óra alatt lezajlik. Négy új ér táplálja a szívet. Az ébredést angyalok is figyelik. Isten szolgája kisimult arcára változó színű dicsfény vetül.

„Bi..ny, j.bb egy nap a te udv.rodban, mint másh.l ezer.
Jo.b az Isten házá..k kü..öbén állni, 
mi.t a bűn..ök sátrában lakni.
Seregek Ura, boldog az az ember, aki benned bízik!”

A töredezett, tér-idő síkjaiban megzavart, vénülő elme lassan kitisztul. Alig észrevehető mosolya mellett hófehér könnycseppek gördülnek a párnára.
A sebek hamar gyógyulnak. A hetedik napon a tiszteletes úr a szívszanatóriumban lábadozik. Egy hónappal később a kora tavaszi madárcsicsergésben már istentiszteletet tart.
Majd évekkel később:
Érces, friss férfihang a telefonban.
– G.r.g Tibor beszél.  Kedves főorvos úr! Szívességet szeretnék öntől kérni. A feleségem dolgában. Egészségügyi, és szeretne elhelyezkedni.
Vadul kutatok az emlékezetemben, lelkész uram nyolcvanhat éves korában kapott új ereket a szívére. Emlékszem, a felesége hipochonder, „ritmuszavaraival” kínozza az urát, hogy kezeljük. Hogy is van ez? Dolgozni kíván? Óvatosan kérdezem: hány éves is a kedves neje? Vidám hangonközli: ötven! Talán érzi meghökkenésemet, s magyaráz, a vele majdnem egykorú felesége sajnos meghalt, s most itt az új asszony. Lelkesen biztosítom támogatásomról.
Próbálom betájolni, milyen idős is lehet most. Blöffölök, amikor lelkendezve biztatom, hát igen, így kilencvenhárom körül ugyancsak lelkesítő egy új kapcsolat. Hűvös hangon igazít ki: kilencvennyolc vagyok – az Úr akaratából és a professzor úr jóvoltából. A válaszom jólesik Isten e többszörösen túlélő szolgájának: 
– Hogyne, hiszen én is az Ő segítségével tevékenykedem. 
Elmondja még, már öt éve nem szolgál, mert új lelkész érkezett.
Szeretettel gondolok e galamblelkű emberre.

A másik ágyon az öntudatlan fiatalember vajon hová tart?

A zörgő csontú, alacsony férfi az ülés szélén megtámasztott üleppel, félig állva vezeti az óriási teherautót. A szélvédő keretén függönyrojt táncol, közepén méretes feszület. Az ülés mögötti fekhelyet takaró pokrócból áporodott dohányszag árad. A műszerfalon öblös hamutartó, tömve büdös cigarettavégekkel. A szalmasárga hajjal keretezett, elnyűtt arc a végtelenbe bámul. A külső sávban messze a megengedett sebesség felett robog. Olykor a tachográfra veti pillantását és gúnyosan elmosolyodik. A sebességet rögzítő szerkezet írófeje reszketve húzza a vonalat messze az előírt érték felett. Szabályos időközökben sivító hang figyelmezteti a vezetőt, aki tagolt, hivatalos hangon válaszol minden sípolásra: „Az anyád p…ja!” A raktérben huszonöt tonnányi vasáru. Tudja, megbüntethetik, de estére Hamburgba akar lenni. (Kétszáz dollárt kap, ha 48 óra alatt megjárja az utat. Lesz gyermekbútor, télikabát.)
Azt is jól tudja, száz feletti hajtásnál sz…rt sem érnek a fékek! A vas már csak nehéz, ugyebár – vihog ostobán. Mintha ő nem is lenne a „szekéren”. – Hányszor megjártam már ezt a távot, ugyanígy – biztatja magát.
A sebességváltó botja mögötti tartóban literes üveg. Bő félig tele még. Pálinkával. Negyedóránként jót húz belőle. – Fordulok holnap, mert két nap múlva Pesten kell lennem. Elvégre a születésnapom lesz. A huszonhatodik. Meg a prémium! Vár az édes asszony, a kétéves leányka (mindig, mindenen vinnyog), na meg a haverok! Jól berúgunk, s aztán jöhet az asszony így meg úgy!
Alkonyatkor ritkul a forgalom, könnyebb a haladás. Dehogyis áll meg a kötelező pihenésekre! Oda-vissza kétezer-négyszáz kilométer. – Majd megbuherálom a tahót! – vigyorog. Észre sem veszi, hogy egyre gyakrabban emeli balra, fölfelé az állát. Ilyenkor az utat sem látja, csak a kabin felső sarkát. A szegycsontja mögül hirtelen jövő, éles fájdalmat ez a mozdulat tompítja. – Meg egy jó korty pálinka! – szürcsöli a szavakat bugyborékoló vihorászás közben. 
külvárosi raktár udvarára már koromsötétben fordul be a behemót jármű. Jani sofőr hibátlan, sváb akcentussal győzködi (egy húszdolláros kíséretében) az ügyeletes raktárost, hogy másnap délelőttre meglegyen a lerakodás, mert indulni akar vissza. A vaskalapos németje paprikavörös fejjel magyarázza neki, hogy jelentenie kell az érkezést, és nem engedheti el huszonnégy óráig az üres járművet. A verfluchte angyalát 
– rikkantja Jani.
 
A novellát a kéthetente csütörtökön megjelenő Regényújságban találják.

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Tiramisu-variációk karácsonyra
A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Kívül roppanós, belül puha habcsók
Hirdetés
Egy nagy születésnapi ünnepség és egy hatalmas köszönet a munkatársainknak!
Hirdetés
Mindennapok hősei: TEAMS WORK.
Élő adventi kalendárium Győr-Gyárvárosba
Nébih: szalmonellás csípős snacket hívott vissza a Tesco
A terméket bármelyik Tesco üzletbe vissza lehet vinni, az árát blokk nélkül is visszatérítik.
Kizárhatják az európai kupákból a Portót és a Sportingot
A két egyesület megszegte a pénzügyi fair play előírásainak egy részét.
M85 – Jövő héten átadják a forgalomnak a Balf és Fertőrákos közötti szakaszt
Az eddigi terelőutat megszüntetik, változik a forgalmi rend.
Gyász
Drága férjem, KOVÁCS LÁSZLÓ emlékére halálának 1. évfordulóján A múló évek nem felednek, nem halványul emléked, mert a szeretet, amit adtál, egy életre emlékeztet Rád. Soha nem múló fájdalommal emlékezünk: feleséged, lányod, unokád
Fájó szívvel, soha el nem múló szeretettel emlékezünk PÁPAI LAJOS (1937-1996) halálának 25. évfordulóján. Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek. (Juhász Gyula) Szerető családod
Soha el nem múló szeretettel emlékezünk RÁCZ LÁSZLÓNÉ halálának 1. évfordulójára. Emlékek varázsa melegíti lelkem, szívemben érzem őt, soha nem felejtem. Álmok, emlékek, szép szavak, ez minden ami a múltból megmaradt. Tátongó űr lelkemben a hiány, néha kicsit csendesül, de örökké fáj. Szerető családod
Váratlanul ért halálod, búcsú nélkül mentél el, aludd szépen örök álmod, soha nem felejtünk el.” Mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy GONDÁR TIBOR életének 65. évében hazatért a Megváltóhoz. Szeretett halottunktól 2021. december 7-én, kedden 14 órakor veszünk végső búcsút a darnózseli temetőben. Az engesztelő szentmise a lelki üdvéért 13.15 órakor lesz a helyi templomban. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Köszönettel: a gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS ÁRPÁD a Soproni Sörgyár volt dolgozója és a Postás futballcsapat volt kapusa életének 79. évében elhunyt. Temetése 2021. december 8-án, szerdán 13 órakor lesz a soproni Szent Mihály-temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MADÁR ZSOLT életének 49. évében elhunyt. Temetése szűk családi körben megtörtént a kisbaráthegyi evangélikus temetőben, ahol a szülei mellé helyeztük örök nyugalomra. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MEZEI GÉZA gyirmóti lakos életének 96. évében csendesen elhunyt. Temetéséről a családja később intézkedik. Gyászoló család
Tiéd a csend, a nyugalom, miénk a könny, a fájdalom. Fájó szívvel tudatjuk, mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MOLNÁR GYULÁNÉ szül: Kasza Terézia Margit (lövői lakos) életének 77. évében hosszú betegség után elhunyt. Hamvait 2021. december 9-én, csütörtökön 10.30 órakor helyezzük örök nyugalomra a soproni Szent Mihály-temetőben. Gyászoló családja
„Váratlanul ért halálod, búcsú nélkül mentél el. Aludd szépen örök álmod, soha nem felejtünk el.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesapánk, nagyapánk, testvérünk, sógorunk és apósunk MOLNÁR KÁROLY „Karesz Bogesz” életének 68. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása szűk családi körben megtörtént. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban velünk éreznek. Gyászoló család
A mélybe csak tested merül el, csak ő tűnik el a föld alatt, de lényed lényege ezerfelé szóródva is köztünk maradt. Isten akaratában megnyugodva, mégis fájdalommal teli szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága édesanya, nagymama, szeretett unokatestvér és rokon, STEIDL ERZSÉBET szül. Hideghéty Erzsébet türelemmel viselt betegség után, életének 69. évében csendesen elhunyt. Drága halottunkat 2021. december 4-én helyezzük örök nyugalomra Joisban. Gyászoló család
„Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltál, Te, aki sosem kértél, csak adtál, Minket örökre itt hagytál.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapám, apósom, testvérem, rokonunk és barátunk SZABÓ LÁSZLÓ életének 87. évében csendesen elhunyt. Temetése december 7-én, kedden 15 órakor lesz a máriakálnoki temetőben. Előtte 14.30 órakor lesz az engesztelő szentmise a helyi templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Véget ért az alagút; Te végre ott lehetsz a napos oldalon! Ég veled! Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy Szerettünk SÁGHI ISTVÁN életének 86. évében elhunyt. Drága halottunk hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. december 7-én, kedden 13 órakor lesz a hédervári temetőben. Az engesztelő szentmisére 12 órakor kerül sor a helyi templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban velünk éreznek. Gyászoló család
Ő már ott van, ahol nincs fájdalom, örök álmát őrizze béke és nyugalom. Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapám, nagyapám, testvérem, apósom, sógorunk és rokonunk VARGA MIKLÓS kónyi születésű, győrsövényházi lakos életének 70. évében csendesen elhunyt. Temetéséről később intézkedünk. Gyászoló család
Köszönetet mondunk a Csukás Zoltán Mezőgazdasági Iskola egykori tanulóinak, akik fiunk, CSONKA VILMOS sírjánál megemlékeztek a 45. osztálytalálkozó alkalmával. A szülők
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetet mondunk mindazoknak, akik drága halottunk, SZÉP ATTILA búcsúztatásán részt vettek, utolsó útjára elkísérték, sírjára a kegyelet virágait elhelyezték, és mély gyászunkban velünk osztoztak. Gyászoló szerettei