Hallgassa élőben!

Magyar Radír 2016 - Novák Valentin: Hurkok

A Magyar Radír 2016 Országos Szépirodalmi Pályázaton 5. díjat nyert mű
Grafika: Kustán Roland
Grafika: Kustán Roland

Úgy morzsolódik… Még emlékszem. Egyszer már tanultam az „a”-t. És mennyit radíroztam. Nehéz betű az „a”. Kétszer nehéz. Kicsiként, nagyként. Olvasni is tudtam. Ha akadozva, de olvastam: „a-pa, a-nya”. Aaaaa, ne mérgijj engem! Szökött nekem anyám, amikor kértem a dödölle mellé szalonnazsírt. Aaaa, ne mérgijj engem! Így húzta a mérgét: aaaa… Annyi, mint: bolond vagy, szemtelen vagy, követelődző vagy… Szalonna?! Ha, ha… Takarodj, keresd meg a húgod! Aaaa, ezzel áldottál meg, uram… Aaaa, miért, miért, miért… Mennyi „a”. Mennyi kimondott és fölösleges hang. Mert elég lett volna rám néznie, s megértek mindent abból a néma hallgatásból… Percek óta radírozom. De hiába, nyoma marad a papíron: elrontottam. Elrontotta. Az első tanító… Pedig szeretett anyám. Szerintem szeretett. Hogy ő mit gondolt? Amíg ketten voltunk gyerekek, biztos, hogy szeretett, aztán elhomályosított mindent a gond… Hat tátogó csőr. Egymást vertük ki szinte a fészekből… A zabálni való gondja! A honnan, miből, meddig, és a többi egyszerűnek tűnő kérdések… Mentegetem. No, ez végre szépen kerekül. Ez egy jóllakott „a”. Kicsi, boldog, szalonnazsíros gömbölyűség… Mint egy dödölle. Olyan messze még a cél… Mennyi testvére van ennek… A bé meg a cé meg a dé meg a… De ők nem éhesek. És nincs anyjuk sem, hacsak nem az anyanyelv. Az édes… Ezt a tanár mondta… Néztünk rá bambán mi, vén diákok, de nem magyarázott el semmit… Csak íratta a betűk alkatrészeit: karikákat, félköröket, hurkocskákat, karocskákat, pontokat, pocakokat, kalapokat, hullámokat, kiskapukat. Aztán egybekötöttük, ami egybetartozott. De ez nem volt édes. Gyötrelmes volt. És ha az alkatrészek betűkké folytak össze, kínkeservvé lett az ábéab…
– Bírod te! Húzd azt a szánkót! Egész fát rángatok a havon. Erős vagy. Te vagy a legidősebb… Lány vagy, lány… Kit érdekel?! Kell a fa, mert megfagyunk. Megfagynak a testvéreid. Azt akarod? Húzz! Bírod te! Csak semmi gallyak. Vesd a válladra a szánkó láncát, hurkold már oda, te csökött, és húzz! Szép lenne a „b”, ha nem lenne benne az a hurok. Azt mondta Misi, hogy nem jól húzom a hurkot. Az nem is hurok, csak egy vonal, ami meghasasodik, aztán kapaszkodna az életbe. De nincs feje. Nem bírok hurkot vetni. Eszembe jut a szán, remegő lábam a hokedlin… Csak hurkot ne! Szétmaszatoltam az oldalt, ahol a „b”-knek kellett volna bégetniük. Be, bee, te, béna, te béna, be, bee… Talán, ha három-négy betű sikerült. Úgy-ahogy. Magamformán. Szétszóródva. Fejetlenül. Grafitmaszatban… De „b” nélkül nincs anyanyelv…
Mára a fecskebetűt adták fel. Mintha a dróton… A drót végén. Mintha költöznék, mint a fecskék. Kicsit másképp. Kicsit odább. Megint hurok. Pedig lehetne kottafej… Szánkólánc, kóckötél, kottafej. Életdallam. Ffffranc se akart téged! Jöttél, a nyavalyakórság esne beléd, aztán jött utánad a szapora, a többi éhenkórász. Húztad őket magad után… Frrranc, te nyomorult… Te hoztad a bajt! Hogy a kötőtű esett volna beléd… Fújt rám anyám, fújt rám apám, együtt és külön-külön is… Ffffr és frrrr. Nem mindegy. A frrr sokkal vészjóslóbb volt. Olyankor messze takarodtam a portától. A fffr-t követőn még vacsorát is vetettek elém… Elfffújták az életem már akkor? Kiperrrgették belőlem a jobb részt: félj és fuss, de mindenképp kuss, érted?! Nekem azt tanították, szeressem a szüleim tűzön-vízen át. Most azt tanítják, szeressem a betűket, bárhányat, bármelyiket. De emlékeim ezek a betűk. Fájnak. Ezért nem akartam őket eddig. Mindegyik egy regény… Nem kell belőlük könyvnyi. Egyetlen darab is sok… Felreppennek a visszajáró emlékek, mint a fecskék, mikor még gyakorolják az Életet… Radírt ide, gyorsan, fel ne szállhassanak, le ne ülhessenek! Nem bírom, nem bírom, megkótyagosodtam tőlük egészen…
Milyen egyszerű. Egy vonás. Amit négyenként áthúzhatsz… Tizenévesen. Közelebb a tízhez. Ingyenélő! Naponta többször, amíg el nem párologsz a látkörből… A nagy „I”, mint egy felkiáltójel. Takarodj! Aztán a többibe is beleszúrták. Szószurony, kései kötőtű a göthös kis mellkasokba. Nekünk szegezték, ha ki-ki beleért a korba, mint a kalász: Takarodj, íííngyenélő! Gyűlölet nyújtotta „í”-vel. Takarodj! Arasson le az élet! Mi, az anyaföld, apaföld kinövesztettünk, de nincs több rátok fordítható erőnk! Nincs anyanyelv, ami emberré formálhatna… Nincsen számotokra hely… És mentünk, radíroztunk… De minden ott maradt a lélek koszos-szürke írásfüzetében… Négyenként áthúzva saját magunkkal…
Olyan rossz. Olvasnék. Mindent. Falnám a betűt. Megrágnám jól, lenyelném, megemészteném. Úgy képzelem az olvasást, mint az evést. Csak bélsár nem keletkezik, ellenben kinyílik a szellem szép virága… Mindig irigyeltem azokat, akik olvashatnak… Milyen kicsi. Leült anyujával. Mire becsukódott a metróajtó, már elő is kapta a könyvét. És olvas… És megbeszéli az édessel. Az a srác is! Fel sem emeli az arcát. Merő könyv nyakon felül. Szinte belebújik. A lapok között él, mint a könyvmoly. Az meg rejtvényt fejt… Reklámok az alagútban… Miért alakult így? A hivatalokban ákombákom a jelem… Távoli emlék vonalromjai. Pedig mondták, ha tudnál írni, olvasni, akár író is lehetnél, olyan jól beszélsz. Olyan szókincse van, mint az olvasott embereknek. Sőt… Csóválták a fejüket az engem megismerők, mikor kiderült hiá-
nyosságom… Takarítónak minek? Támadt nekem húgom. Ő megtanult, de lassan elfelejtett. Ő is takarít. A Domestos zöld flakonban van, a kesztyű az kesztyű, a partvis meg partvis… Életrajzot írtak nekem. Csak ákombákomom kellett odaszenvednem a pontokra. Mindig lekanyarodtam az aláírás vonaláról… Nem baj, jó lesz az így is! Megértően, de sürgetően pillogtak ilyenkor. Hányszor nem vettek fel sehová, hányszor jutott eszembe, biztosan nem is róttak oda semmi jót… Hazudtak. Vagy értelmetlen az egész… Most hangosan olvas. Az anyuja megcirógatja. Dicséri… Jó lenne, ha olvashatnék az unokámnak. De jó lenne! Még mesét is írhatnék. Mesét… Hm…
Ez egy nagyon bonyolult betű. Egy hurok. Aztán egy has, alatta egy görbe láb, ami fenéken billenti a következő betűt. Hurok. Már megint a hurok. Kezdem megszokni. Ezek már nem azok a hurkok, ezek lasszók, amelyekkel elkaphatom a jövőt. Kirúg ez a láb. Á, nem így! Ez lecsúszott a pincébe. Radír… Jaj, jönnek megint ezek a bolond emlékek! Meséltem erről Misinek. Hogy mindig eszembe jut valami a betűkről. És megbéklyózzák ezek a történetek a kezem. Remeg, csúszkál, izzad, ernyed, bizsereg. A könnyem is kifakad, úgy összpontosítok, de hiába… – Az ábécé maga a sorsod. Ez lesz az első regényed – mosolyodott el Misi. – Hagyd, hadd jöjjenek, valld be az életed a papírnak… Értettem is, meg nem is. Most már kapiskálom. Minden új betű után kicsit jobban érzem magam. Azt nem mondom, hogy könnyebb megélni a feltoluló emléket, de utána jobb… Na, gyere, te hurkos-hasas, rugdosódó betű. Igen, mondd el, ahogy apám lerúgott a pincébe a fáskosárral, mert már remegett a lábam a tizedik, facipellő kör után. Nem, nem cipellő, cipelő… Igen, így. Ezek a nüánsznyi különbségek még megzavarnak… Ő részegen ingott a konyhaszéken. Előtte sör és pálinka. Már tűzifahegy magasodott a roggyant cserépkályha mellett, de csak hordjam, hordjam. Mikor megmakacsoltam magam, rúgott az üszkösödő, érszűkületes lábával. Gurultam. Recsegtek a porcikáim. Utánam küldte mélyről fölböfögött vágyait: – Kapart volna ki a bába, kapart volna ki! A bábát követve lejött a kötőtű is. Lenyekeregtek, lekopogtak a pincelépcsőn. Közrefogták sajgó lényem, és ördögien vigyorogtak…
T. Tisztelt „T”! Most Te jössz! Mondd el a legfájóbbat! Tizenegy voltam. Tűzrevaló kis boszorka, lassan tűzről pattant menyecskévé érhettem volna… De a tűz gorombábban szólt bele tiniéletembe… Megúsztam a pincébe bucskázást zúzódásokkal. Orvos persze nem látott. Iskolába is akadozva jártam… Megint apám. Megint részeg. Megint átkoz. Ketten suliba mentek. Ketten az udvaron hógolyóznak. A legkisebb az építési hulladékból összeábdált, szálkás bölcsőben… A szolga pedig szolgál… – Rakd már meg azt a tüzet! Mit piszmogsz a konyhában? Az ebéd ráér! Majd ha meghozta anyád a nyakat! Lefagy a lábam! – Húzzon zoknit, édesapa. – A kínkeservit, te, riherongy, még visszaugatsz?! Takarodj, tömd meg a kályhát! Anyám véres csirkenyakakkal teli tállal lépett a házba… A gőzölgő, véres nyakakat hópelyhek pettyezték. A szomszédban vágott, a háziasszony nem bírta a szárnyasok fájdalmát… Raktam a tűzre. Aztán az ágyra hemperedtem apám pofonjától. Így kell, te, nyomorult! És telenyomta hasábokkal a kályha tűzszáját. Az ajtót lezárta, a szellőzőt nem nyitotta ki. Ekkor eltört a mécs. Zokogtam némán, hosszan… Visszaült és leküldött egy sört, rá egy gugyit. A büfögésből, a korsó és a stampós pohár koppanásából, a hosszan kifújt h hangból, meg a gusztustalan nyelvcsettintésből értesültem erről… Aztán füst tört ki a töredezett fugák közül. Apám köhögve káromkodott, és anyámat rángatva kibicegett a házból. Zsuzsi, meg én maradtunk csak ott, mint jelentéktelen tárgyak… Pukkanás, döndülés. Forró cserepek hulltak az ágyra. A földre szórt szalmára… S már szaladt is a kakas a függönyre, terítőre… Mire észbe kaptam a kábulatból, mindent megmásztak a tűzmadarak. Kikerítettek, felém csíptek, kitárták szárnyaikat, leheletükkel emésztettek… A „t”-k megemelik kalapjukat, valamelyik félrecsapja, valamelyik leejti, sőt, akad, amelyik levegőbe dobja. De semmiképp sem tisztelettel. – Hölgyem, Ön ma levetette a legsúlyosabb terhet. Szembeszállt velünk, mi pedig bárhányan is vagyunk, megemeljük kalapunkat az Ön hősiessége előtt! – Szemtelenek! Cinikusak! Kiradíroztam az egész oldalt. Olyan erősen radíroztam, hogy elvékonyodott, aztán kilukadt a lap közepe. Szégyelltem. Mint egy kisiskolás. Negyvenhat évesen, mint egy kisiskolás…
Akadtak még elmaradásaim, mert beteg voltam három héten át. Az orvos azt mondta, valamilyen pszichoszomatikus dolog. Felírt nyugtatókat, s azt ajánlotta, sétáljak nagyokat a jó levegőn… De meg kellett írnom még egy oldal nincs betűt, egy oldal óhajtozol itt betűt, egy oldal parázna betűt, egy oldal zabigyerek betűt egyenesen az intézetből, ahol inkább elterjesztettem, hogy nincsen apám, anyám se biztos, mintsem mesélni kelljen róluk… De ezeket már egy új füzetbe írtam… Gyorsan és szépen pótolt társaik mögé, elé.
A régit meggyújtottam. A lukasra radírozott oldal kerek nyílásához raktam a szemem. Az előző lapról a szarházi betűk tolakodtak figyelmemért. Anyám így sipította elülső foghíjai közül, mint valami teafőző: sssarházi, sssarházi…
Visszasimítom a lapot. „T”-k, tisztelegj! Jelentem: még egy fél oldal utállak betű is kész meghalni értem! Miattatok! Sercenés. Fél szemmel ellenőriztem, minden a helyén van-e. Fémlapát. Vödör víz. Az ablak nyitva. Aztán a lukhoz érintettem a lángot. Hamar elharapózott a tűz. A tüzecske. Kiskakasok szaladoztak betűpondrók után csípve… Végül lapátra tettem a négyvonalas füzetet. Gyorsan hamvadt. Mint a ház. Görcsösen szorítottam a vödör fülét. A füst marta a szemem. Sírtam. Rázúdítottam a vizet a múltra. Ázott pernyék úsztak a konyha sakkmintáján. Az egyik pernyehajón világosszürke kalapokban integettek a tűz betűk. Elvitték magukkal elpazarolt éveim, csontig égett karom és lábszáram gyötrő fájdalmát, Vöröshús Zsuzsi utolsó nyögéseit, az évekig tartó kezelés, a semmivel sem jobb rokonokhoz kerülés, a végleg elhanyagolt iskola, a tudatlanság gyötrelmeit…
– Gyönyörű ez a füzet! – mondta Misi. – Gratulálok. Fél év múlva már olvasni fogsz… Elmosolyodtam a metrón. Hiszen többet tudtam, mint gondolta… A takarítószerek címkéit már kisilabizáltam. Valami fölrémlett a múltból… – Hülye vagy, te, Juci! Strapálod itt magad! – bosszantott a húgom. Aztán egy hétre rá fehérítőt öntött lefagyizott, színes ruhájára. Úgy nézett ki, mint mikor ott álltunk a lobogó ház előtt. Kiskabátján nagy, fehér foltok – a pár perccel korábbi hócsata nyomai… Csöndben pityergett, mint most is. (Drága ruha volt.) Zsuzsi ráégett réklijében hörgött a havon. Én a hóba fúrtam sajgó tagjaim… Hangot sem mertem kiadni… Apám józanodva káromolta a világot. Anyám visított…
– Szólj majd legközelebb, hugi, elolvasom neked – vágtam vissza a múlt emlékomladéka alól kecmeregve…
 

Futács Márkó győztes góllal mutatkozott be az Olimpija Ljubljanában
A középcsatár végigjátszotta a meccset, amelynek 53. percében volt eredményes.
Ösztöndíj pályázat Bágyogszováton
Ferenc pápa szerint a terrorizmus mindenki számára vereséget jelent
Az erőszak ellen emelte fel szavát Ferenc pápa vasárnapi beszédében az utóbbi napokban a világ több pontján elkövetett terrorista támadások kapcsán.
Rabszolgákat tartott az enyingi pár: éheztek, a lovakkal aludtak, a fogaikat is kiütötték
Az enyingi páros éheztette és bántalmazta foglyait, akiknek egész nap dolgozniuk kellett, embertelen körülmények között éltek.
Gyász
Nem dobog már a szív, mely a jóság tükre volt. Ajkad sem szól többé, mert már lezárt, néma, holt. Megállott a két kéz, mely mindig csak adott, végsőkig küzdöttél, de erőd már elfogyott. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, édesapánk, nagypapánk, apósunk, testvérem, sógorunk és rokonunk, BALICS ERNŐ 64 éves korában elhunyt. Temetése 2021. október 20-án, szerdán 15 órakor lesz a győrújbarát-hegyi temetőben. Előtte engesztelő szentmise 14.15 órakor kezdődik a kisbaráti templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Örök álom zárta le drága szemed, megpihenni tért két dolgos kezed. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szeretett édesanya, nagymama, dédi, testvér és rokon, GACS LÁSZLÓNÉ Lipi Anna életének 94. évében elhunyt. Temetése 2021. október 20-án 13 órakor lesz a rábakecöli temetőben. Engesztelő szentmise előtte, 12.15 órakor a helyi templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
,,Ha majd alszom zúgó lomb alatt, ne zavarjátok édes álmomat. Boruljatok le halkan, csendesen, és gondoljátok, hogy nem fáj semmi sem. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szeretett Testvérünk, Nagynénénk, Sógornőm és Rokonunk GEISZTLINGER ANNA életének 75. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatóját 2021. október 20-án, szerdán 13 órakor tartjuk a lébényi római katolikus temetőben. Előtte engesztelő szentmise lelki üdvéért 12.15 órakor lesz a lébényi római katolikus templomban. Ezúton mondunk köszönetet a Mosonmagyaróvári Aranykor Idősek Otthona dolgozóinak, és mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Nem fogjuk már elgyengült kezed, nem simítjuk őszülő fejed, nem tekint ránk aggódó szemed, megpihenni tért két dolgos kezed, drága jó Édesanyánk, Isten veled. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, anyósom, rokonunk és ismerősünk, GREGOSITS IMRÉNÉ szül. KARSAI ILONA a Pannon-Víz nyugdíjasa életének 74. évében, hosszú betegség után elhunyt. Temetése 2021. október 21-én, csütörtökön 15 órakor lesz a győr-szabadhegyi, Szabadi úti új köztemetőben. Engesztelő szentmise a temetés után lesz a Kálvária úti Kamillus-templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH ERNŐ soproni lakos 83 éves korában elhunyt. Engesztelő szentmise lelki üdvéért 2021. október 20-án 15 órakor lesz a soproni Szent György-templomban, ezt követően szűk családi körben helyezzük végső nyugalomra a templom altemplomában. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Csillag volt, mert szívből szeretett, S mi úgy szerettük, ahogy lehetett. Elment tőlünk, mint a lenyugvó nap, De szívünkben él, és örökké ott marad. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KISS LÁSZLÓNÉ szül. Horváth Mária életének 81. évében csendesen elhunyt. Temetése 2021. október 20-án, szerdán 15 órakor lesz a veszkényi temetőben. Engesztelő szentmise a temetés előtt, 14.15 órakor kezdődik a helyi templomban. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Gyászoló család
Nehéz, küzdelmes volt élete, amely most véget ért, fáradt, beteg teste megpihenni tér. Lelked velünk maradt, szívünk nagyon fáj. Nyugodj békében, drága Édesanyánk!” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága jó édesanyánk, anyósom, nagymamám, MAGYAR JÓZSEFNÉ szül. Tóth Margit életének 75. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2021. október 20-án 14.30 órakor lesz a fertőendrédi temetőben. Előtte, 14 órakor engesztelő szentmisét mondatunk. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk és rokonunk, PAPP JÁNOS életének 85. évében elhunyt. Temetése október 20-án, szerdán 15 órakor lesz a hegyeshalmi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
S mikor völgyünkre tört az áradat s már hegy se volt, mely mentő csúccsal intsen, egyetlenegy kőszikla megmaradt, egyetlen tornyos sziklaszál: az Isten.” Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SMUCK LÁSZLÓNÉ szül. Szüts Mária életének 85. évében elhunyt. Temetése 2021. október 20-án, szerdán 13 órakor lesz a halászi temetőben. Az engesztelő szentmisére 12.15 órakor kerül sor a helyi templomban. Köszönetet mondunk azoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Nem dobog már a szív, mely a jóság tükre volt, ajka sem szól többé, mert lezárt, néma, holt. Megállott a két kéz, mely mindig csak adott, soha semmit nem kért, el nem fogadott.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VÁRALLYAY JÁNOS életének 77. évében csendesen elhunyt. Temetése szűk családi körben megtörtént Mosonmagyaróváron, a Feketeerdei úti új temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban velünk éreznek. Gyászoló család
Tudjuk, hogy nem jöhet, mégis egyre várjuk. Enyhíti hiányát, ha álmainkban látjuk. Az ész megérti, de a szív soha, hogy egyszer majd mi is elmegyünk, ahol Ő van, oda. Az élet múlik, de akit szeretünk, arra életünk végéig, könnyes szemmel emlékezünk. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett Feleségem, drága Édesanyánk, Nagymamánk, Anyósunk, Testvérünk és Rokonunk, VÉGHNÉ SZALONTAI ERZSÉBET életének 63. évében örökre megpihent. Temetése október 21-én, csütörtökön 15 órakor lesz a nyúli temetőben. Lelki üdvéért a temetés előtt, 14.15 órakor tartunk engesztelő szentmisét. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, mély fájdalmunkban velünk éreznek, és sírjára a szeretet virágait elhelyezik. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik Koós Gyula Szany temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, és fájdalmunkban velünk együtt éreznek. Gyászoló család
„Küzdelmes volt az út, mely véget ért, a tested megfáradt, pihenni tért. Végső utadra indulj megnyugodva, szeretetünk elkísér égi otthonodba.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett fiam, rokonunk és ismerősünk, POLCZER LAJOS életének 63. évében csendesen elhunyt. Temetése 2021. október 20-án, szerdán 16 órakor a tét-szentkúti temetőben lesz. Előtte, 15 óra 30 perckor az engesztelő szentmisét, ravatalozását a helyi katolikus templomban tartjuk. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
,,Amikor már testemet roskadozva vittem, csendesen, váratlanul átölelt az Isten. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága Feleségem, Édesanyánk, Nagymamánk, Anyósunk és Rokonunk, SZABÓ IMRÉNÉ szül. Mozgai Irén volt csikvándi lakos életének 73. évében csendesen elhunyt. Temetése 2021. október 19-én, kedden 15 órakor lesz a győr-ménfőcsanaki, Koroncói úti temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
,,Nem az a fájdalom, amelytől könnyes a szem, hanem, amit a szívünkben hordunk némán, csendesen. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, apósunk, nagypapánk, keresztapánk és rokonunk, ZSÉDELY JÁNOS Öcsi életének 76. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. október 19-én, kedden 16 órakor lesz a győrszentiváni régi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család