Hallgassa élőben!

Magyar Radír 2016 - Novák Valentin: Hurkok

A Magyar Radír 2016 Országos Szépirodalmi Pályázaton 5. díjat nyert mű
Grafika: Kustán Roland
Grafika: Kustán Roland

Úgy morzsolódik… Még emlékszem. Egyszer már tanultam az „a”-t. És mennyit radíroztam. Nehéz betű az „a”. Kétszer nehéz. Kicsiként, nagyként. Olvasni is tudtam. Ha akadozva, de olvastam: „a-pa, a-nya”. Aaaaa, ne mérgijj engem! Szökött nekem anyám, amikor kértem a dödölle mellé szalonnazsírt. Aaaa, ne mérgijj engem! Így húzta a mérgét: aaaa… Annyi, mint: bolond vagy, szemtelen vagy, követelődző vagy… Szalonna?! Ha, ha… Takarodj, keresd meg a húgod! Aaaa, ezzel áldottál meg, uram… Aaaa, miért, miért, miért… Mennyi „a”. Mennyi kimondott és fölösleges hang. Mert elég lett volna rám néznie, s megértek mindent abból a néma hallgatásból… Percek óta radírozom. De hiába, nyoma marad a papíron: elrontottam. Elrontotta. Az első tanító… Pedig szeretett anyám. Szerintem szeretett. Hogy ő mit gondolt? Amíg ketten voltunk gyerekek, biztos, hogy szeretett, aztán elhomályosított mindent a gond… Hat tátogó csőr. Egymást vertük ki szinte a fészekből… A zabálni való gondja! A honnan, miből, meddig, és a többi egyszerűnek tűnő kérdések… Mentegetem. No, ez végre szépen kerekül. Ez egy jóllakott „a”. Kicsi, boldog, szalonnazsíros gömbölyűség… Mint egy dödölle. Olyan messze még a cél… Mennyi testvére van ennek… A bé meg a cé meg a dé meg a… De ők nem éhesek. És nincs anyjuk sem, hacsak nem az anyanyelv. Az édes… Ezt a tanár mondta… Néztünk rá bambán mi, vén diákok, de nem magyarázott el semmit… Csak íratta a betűk alkatrészeit: karikákat, félköröket, hurkocskákat, karocskákat, pontokat, pocakokat, kalapokat, hullámokat, kiskapukat. Aztán egybekötöttük, ami egybetartozott. De ez nem volt édes. Gyötrelmes volt. És ha az alkatrészek betűkké folytak össze, kínkeservvé lett az ábéab…
– Bírod te! Húzd azt a szánkót! Egész fát rángatok a havon. Erős vagy. Te vagy a legidősebb… Lány vagy, lány… Kit érdekel?! Kell a fa, mert megfagyunk. Megfagynak a testvéreid. Azt akarod? Húzz! Bírod te! Csak semmi gallyak. Vesd a válladra a szánkó láncát, hurkold már oda, te csökött, és húzz! Szép lenne a „b”, ha nem lenne benne az a hurok. Azt mondta Misi, hogy nem jól húzom a hurkot. Az nem is hurok, csak egy vonal, ami meghasasodik, aztán kapaszkodna az életbe. De nincs feje. Nem bírok hurkot vetni. Eszembe jut a szán, remegő lábam a hokedlin… Csak hurkot ne! Szétmaszatoltam az oldalt, ahol a „b”-knek kellett volna bégetniük. Be, bee, te, béna, te béna, be, bee… Talán, ha három-négy betű sikerült. Úgy-ahogy. Magamformán. Szétszóródva. Fejetlenül. Grafitmaszatban… De „b” nélkül nincs anyanyelv…
Mára a fecskebetűt adták fel. Mintha a dróton… A drót végén. Mintha költöznék, mint a fecskék. Kicsit másképp. Kicsit odább. Megint hurok. Pedig lehetne kottafej… Szánkólánc, kóckötél, kottafej. Életdallam. Ffffranc se akart téged! Jöttél, a nyavalyakórság esne beléd, aztán jött utánad a szapora, a többi éhenkórász. Húztad őket magad után… Frrranc, te nyomorult… Te hoztad a bajt! Hogy a kötőtű esett volna beléd… Fújt rám anyám, fújt rám apám, együtt és külön-külön is… Ffffr és frrrr. Nem mindegy. A frrr sokkal vészjóslóbb volt. Olyankor messze takarodtam a portától. A fffr-t követőn még vacsorát is vetettek elém… Elfffújták az életem már akkor? Kiperrrgették belőlem a jobb részt: félj és fuss, de mindenképp kuss, érted?! Nekem azt tanították, szeressem a szüleim tűzön-vízen át. Most azt tanítják, szeressem a betűket, bárhányat, bármelyiket. De emlékeim ezek a betűk. Fájnak. Ezért nem akartam őket eddig. Mindegyik egy regény… Nem kell belőlük könyvnyi. Egyetlen darab is sok… Felreppennek a visszajáró emlékek, mint a fecskék, mikor még gyakorolják az Életet… Radírt ide, gyorsan, fel ne szállhassanak, le ne ülhessenek! Nem bírom, nem bírom, megkótyagosodtam tőlük egészen…
Milyen egyszerű. Egy vonás. Amit négyenként áthúzhatsz… Tizenévesen. Közelebb a tízhez. Ingyenélő! Naponta többször, amíg el nem párologsz a látkörből… A nagy „I”, mint egy felkiáltójel. Takarodj! Aztán a többibe is beleszúrták. Szószurony, kései kötőtű a göthös kis mellkasokba. Nekünk szegezték, ha ki-ki beleért a korba, mint a kalász: Takarodj, íííngyenélő! Gyűlölet nyújtotta „í”-vel. Takarodj! Arasson le az élet! Mi, az anyaföld, apaföld kinövesztettünk, de nincs több rátok fordítható erőnk! Nincs anyanyelv, ami emberré formálhatna… Nincsen számotokra hely… És mentünk, radíroztunk… De minden ott maradt a lélek koszos-szürke írásfüzetében… Négyenként áthúzva saját magunkkal…
Olyan rossz. Olvasnék. Mindent. Falnám a betűt. Megrágnám jól, lenyelném, megemészteném. Úgy képzelem az olvasást, mint az evést. Csak bélsár nem keletkezik, ellenben kinyílik a szellem szép virága… Mindig irigyeltem azokat, akik olvashatnak… Milyen kicsi. Leült anyujával. Mire becsukódott a metróajtó, már elő is kapta a könyvét. És olvas… És megbeszéli az édessel. Az a srác is! Fel sem emeli az arcát. Merő könyv nyakon felül. Szinte belebújik. A lapok között él, mint a könyvmoly. Az meg rejtvényt fejt… Reklámok az alagútban… Miért alakult így? A hivatalokban ákombákom a jelem… Távoli emlék vonalromjai. Pedig mondták, ha tudnál írni, olvasni, akár író is lehetnél, olyan jól beszélsz. Olyan szókincse van, mint az olvasott embereknek. Sőt… Csóválták a fejüket az engem megismerők, mikor kiderült hiá-
nyosságom… Takarítónak minek? Támadt nekem húgom. Ő megtanult, de lassan elfelejtett. Ő is takarít. A Domestos zöld flakonban van, a kesztyű az kesztyű, a partvis meg partvis… Életrajzot írtak nekem. Csak ákombákomom kellett odaszenvednem a pontokra. Mindig lekanyarodtam az aláírás vonaláról… Nem baj, jó lesz az így is! Megértően, de sürgetően pillogtak ilyenkor. Hányszor nem vettek fel sehová, hányszor jutott eszembe, biztosan nem is róttak oda semmi jót… Hazudtak. Vagy értelmetlen az egész… Most hangosan olvas. Az anyuja megcirógatja. Dicséri… Jó lenne, ha olvashatnék az unokámnak. De jó lenne! Még mesét is írhatnék. Mesét… Hm…
Ez egy nagyon bonyolult betű. Egy hurok. Aztán egy has, alatta egy görbe láb, ami fenéken billenti a következő betűt. Hurok. Már megint a hurok. Kezdem megszokni. Ezek már nem azok a hurkok, ezek lasszók, amelyekkel elkaphatom a jövőt. Kirúg ez a láb. Á, nem így! Ez lecsúszott a pincébe. Radír… Jaj, jönnek megint ezek a bolond emlékek! Meséltem erről Misinek. Hogy mindig eszembe jut valami a betűkről. És megbéklyózzák ezek a történetek a kezem. Remeg, csúszkál, izzad, ernyed, bizsereg. A könnyem is kifakad, úgy összpontosítok, de hiába… – Az ábécé maga a sorsod. Ez lesz az első regényed – mosolyodott el Misi. – Hagyd, hadd jöjjenek, valld be az életed a papírnak… Értettem is, meg nem is. Most már kapiskálom. Minden új betű után kicsit jobban érzem magam. Azt nem mondom, hogy könnyebb megélni a feltoluló emléket, de utána jobb… Na, gyere, te hurkos-hasas, rugdosódó betű. Igen, mondd el, ahogy apám lerúgott a pincébe a fáskosárral, mert már remegett a lábam a tizedik, facipellő kör után. Nem, nem cipellő, cipelő… Igen, így. Ezek a nüánsznyi különbségek még megzavarnak… Ő részegen ingott a konyhaszéken. Előtte sör és pálinka. Már tűzifahegy magasodott a roggyant cserépkályha mellett, de csak hordjam, hordjam. Mikor megmakacsoltam magam, rúgott az üszkösödő, érszűkületes lábával. Gurultam. Recsegtek a porcikáim. Utánam küldte mélyről fölböfögött vágyait: – Kapart volna ki a bába, kapart volna ki! A bábát követve lejött a kötőtű is. Lenyekeregtek, lekopogtak a pincelépcsőn. Közrefogták sajgó lényem, és ördögien vigyorogtak…
T. Tisztelt „T”! Most Te jössz! Mondd el a legfájóbbat! Tizenegy voltam. Tűzrevaló kis boszorka, lassan tűzről pattant menyecskévé érhettem volna… De a tűz gorombábban szólt bele tiniéletembe… Megúsztam a pincébe bucskázást zúzódásokkal. Orvos persze nem látott. Iskolába is akadozva jártam… Megint apám. Megint részeg. Megint átkoz. Ketten suliba mentek. Ketten az udvaron hógolyóznak. A legkisebb az építési hulladékból összeábdált, szálkás bölcsőben… A szolga pedig szolgál… – Rakd már meg azt a tüzet! Mit piszmogsz a konyhában? Az ebéd ráér! Majd ha meghozta anyád a nyakat! Lefagy a lábam! – Húzzon zoknit, édesapa. – A kínkeservit, te, riherongy, még visszaugatsz?! Takarodj, tömd meg a kályhát! Anyám véres csirkenyakakkal teli tállal lépett a házba… A gőzölgő, véres nyakakat hópelyhek pettyezték. A szomszédban vágott, a háziasszony nem bírta a szárnyasok fájdalmát… Raktam a tűzre. Aztán az ágyra hemperedtem apám pofonjától. Így kell, te, nyomorult! És telenyomta hasábokkal a kályha tűzszáját. Az ajtót lezárta, a szellőzőt nem nyitotta ki. Ekkor eltört a mécs. Zokogtam némán, hosszan… Visszaült és leküldött egy sört, rá egy gugyit. A büfögésből, a korsó és a stampós pohár koppanásából, a hosszan kifújt h hangból, meg a gusztustalan nyelvcsettintésből értesültem erről… Aztán füst tört ki a töredezett fugák közül. Apám köhögve káromkodott, és anyámat rángatva kibicegett a házból. Zsuzsi, meg én maradtunk csak ott, mint jelentéktelen tárgyak… Pukkanás, döndülés. Forró cserepek hulltak az ágyra. A földre szórt szalmára… S már szaladt is a kakas a függönyre, terítőre… Mire észbe kaptam a kábulatból, mindent megmásztak a tűzmadarak. Kikerítettek, felém csíptek, kitárták szárnyaikat, leheletükkel emésztettek… A „t”-k megemelik kalapjukat, valamelyik félrecsapja, valamelyik leejti, sőt, akad, amelyik levegőbe dobja. De semmiképp sem tisztelettel. – Hölgyem, Ön ma levetette a legsúlyosabb terhet. Szembeszállt velünk, mi pedig bárhányan is vagyunk, megemeljük kalapunkat az Ön hősiessége előtt! – Szemtelenek! Cinikusak! Kiradíroztam az egész oldalt. Olyan erősen radíroztam, hogy elvékonyodott, aztán kilukadt a lap közepe. Szégyelltem. Mint egy kisiskolás. Negyvenhat évesen, mint egy kisiskolás…
Akadtak még elmaradásaim, mert beteg voltam három héten át. Az orvos azt mondta, valamilyen pszichoszomatikus dolog. Felírt nyugtatókat, s azt ajánlotta, sétáljak nagyokat a jó levegőn… De meg kellett írnom még egy oldal nincs betűt, egy oldal óhajtozol itt betűt, egy oldal parázna betűt, egy oldal zabigyerek betűt egyenesen az intézetből, ahol inkább elterjesztettem, hogy nincsen apám, anyám se biztos, mintsem mesélni kelljen róluk… De ezeket már egy új füzetbe írtam… Gyorsan és szépen pótolt társaik mögé, elé.
A régit meggyújtottam. A lukasra radírozott oldal kerek nyílásához raktam a szemem. Az előző lapról a szarházi betűk tolakodtak figyelmemért. Anyám így sipította elülső foghíjai közül, mint valami teafőző: sssarházi, sssarházi…
Visszasimítom a lapot. „T”-k, tisztelegj! Jelentem: még egy fél oldal utállak betű is kész meghalni értem! Miattatok! Sercenés. Fél szemmel ellenőriztem, minden a helyén van-e. Fémlapát. Vödör víz. Az ablak nyitva. Aztán a lukhoz érintettem a lángot. Hamar elharapózott a tűz. A tüzecske. Kiskakasok szaladoztak betűpondrók után csípve… Végül lapátra tettem a négyvonalas füzetet. Gyorsan hamvadt. Mint a ház. Görcsösen szorítottam a vödör fülét. A füst marta a szemem. Sírtam. Rázúdítottam a vizet a múltra. Ázott pernyék úsztak a konyha sakkmintáján. Az egyik pernyehajón világosszürke kalapokban integettek a tűz betűk. Elvitték magukkal elpazarolt éveim, csontig égett karom és lábszáram gyötrő fájdalmát, Vöröshús Zsuzsi utolsó nyögéseit, az évekig tartó kezelés, a semmivel sem jobb rokonokhoz kerülés, a végleg elhanyagolt iskola, a tudatlanság gyötrelmeit…
– Gyönyörű ez a füzet! – mondta Misi. – Gratulálok. Fél év múlva már olvasni fogsz… Elmosolyodtam a metrón. Hiszen többet tudtam, mint gondolta… A takarítószerek címkéit már kisilabizáltam. Valami fölrémlett a múltból… – Hülye vagy, te, Juci! Strapálod itt magad! – bosszantott a húgom. Aztán egy hétre rá fehérítőt öntött lefagyizott, színes ruhájára. Úgy nézett ki, mint mikor ott álltunk a lobogó ház előtt. Kiskabátján nagy, fehér foltok – a pár perccel korábbi hócsata nyomai… Csöndben pityergett, mint most is. (Drága ruha volt.) Zsuzsi ráégett réklijében hörgött a havon. Én a hóba fúrtam sajgó tagjaim… Hangot sem mertem kiadni… Apám józanodva káromolta a világot. Anyám visított…
– Szólj majd legközelebb, hugi, elolvasom neked – vágtam vissza a múlt emlékomladéka alól kecmeregve…
 

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Így lesz tökéletes a linzertészta
A Mindmegette karácsonyi ajánlata
A hólabdától a kókusztortáig
A fertőzöttek száma 261,4 millió, a halálos áldozatoké 5,199 millió a világon
A fertőzés 192 országban és régióban van jelen.
Brutálisan eltorzult Hódi Pamela teste a szülés után (videó)
Hódi Pamela szerint eltorzult a teste második gyermekének megszületése után. Ezért még párja, Tóth Bence sem láthatta őt meztelenül.
Több mint ötszáz határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén
Pénteken 263, szombaton 125, vasárnap 142 jogellenesen az ország területén tartózkodó külföldit tartóztattak fel.
Menczer: Brüsszel továbbra is a bevándorlás megszervezésével foglalkozik
Nem közeledett Brüsszel és a magyar kormány álláspontja 2015 óta a bevándorlás ügyében.
Gyász
Örök az arcod, nem száll el a szavad, Minden mosolyod a szívünkben marad. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Drága Férjem, Édesapám, Nagyapánk, Testvérünk, Sógorunk és Rokonunk BARTALOS LÁSZLÓ 81 éves korában türelemmel viselt, súlyos betegségben elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. december 3-án, pénteken 15 órakor lesz a nagybácsai temetőben. Előtte engesztelő szentmise lelki üdvéért 14.30 órakor lesz a nagybácsai templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, sírjára a kegyelet virágait elhelyezik és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Mikor a lelkem roskadozva vittem, Csöndesen és váratlaul Átölelt az Isten.” (Ady Endre) Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesanyám, nagymamánk, dédink, anyósom és rokonunk, BESZPRÉMI ANTALNÉ szül. Horváth Erzsébet „Kántor” életének 91. évében csendesen elhunyt. Temetése 2021. december 1-jén 15 órakor lesz a döri temetőben. Engesztelő szentmise a temetés előtt, 14.15 órakor a helyi templomban. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útján elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Férjem, Édesapánk, Nagypapánk, Apósom és Rokonunk FARKAS ZOLTÁN életének 92. évében örökre megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2021. december 3-án, pénteken 13 órakor lesz a Győr- nádorvárosi köztemető régi ravatalozójában. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Olyan csönd van így nélküled, hogy szinte hallani, amit még utoljára akartál mondani.” (Váci Mihály) Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GALLAINÉ VINCZE BORBÁLA életének 70. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2021. november 30-án, kedden 14 órakor lesz az öttevényi régi temetőben. Előtte engesztelő szentmisét tartunk 13.15 órakor a római katolikus templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Küzdöttél, de már nem lehet, csend ölel át és szeretet. Csak az hal meg, kit felednek, örökké él, kit igazán szeretnek.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH BÉLA egyedi születésű,mosonmagyaróvári lakos egykori ÉDÁSZ-dolgozó életének 87. évében csendesen elhunyt. Hamvait engesztelő szentmise keretében 2021. december 1-jén 14 órakor helyezzük örök nyugalomra a mosoni Nepomuki Szent János-plébániatemplom altemplomában. Az oltár előtt, az urna mellett elhelyezett vázába csak egy-egy szál virág tehető. Kérjük, hogy a koszorúra/sírcsokorra szánt összeget a templom előterében található perselybe tegyék. Az összegyűlt összeget az elhunyt akaratának megfelelően a mosonmagyaróvári Hospice - Segítő Kéz Alapítványnak ajánlja fel a gyászoló család. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló szerettei
Testvéreim: a boldogság örök S e tájon mind elmúló, ami jó S az élet, a szép, nagy processzió Mely indul örvény és sírok fölött, Az égi táj felé tart csendesen S egy stációja van: a végtelen. (Juhász Gyula) A feltámadás reménységével tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, apósunk, nagypapánk, testvérünk, sógorunk és rokonunk, HORVÁTH MIHÁLY a győri Lukács Sándor Szakiskola nyugdíjasa életének 81. évében visszaadta lelkét Teremtőjének. Szeretett halottunktól 2021. december 2-án, csütörtökön veszünk végső búcsút a dunaszegi temetőben. Előtte engesztelő szentmise a lelki üdvéért 14.15 órakor lesz a helyi templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, sírjára a kegyelet virágait elhelyezik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
„Megpihen a dolgos jó apai szív, áldás és hála övezi e sírt. Szerető férj voltál drága édesapa, bánatos családodnak most az őrangyala.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága jó férjem, édesapánk, testvérem, apósom, vőm, rokonunk, barátunk és ismerősünk JUHÁSZ OTTÓ volt győri, markotabödögei lakos életének 65. évében csendesen elhunyt. Temetése 2021. december 2-án 15 órakor lesz Markotabödögén a markotai temetőben. Engesztelő szentmise a temetés előtt 14:15 órakor a helyi templomban. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útján elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOCSIS GYULA volt panzióvezető, építésvezető, ETO szurkoló életének 71. évében végleg megpihent. Utolsó útjára 2021. december 3-án, pénteken 15 órakor kísérjük a győr-szabadhegyi, Templom úti temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
„Az ember egy napon rádöbbent arra, hogy az életben igazán semmi sem fontos. Sem pénz, sem hatalom, sem előrejutás; csak az, hogy valaki SZERESSE őt igazán.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett feleségem, imádott édesanyánk, nagymamánk, testvérünk, sógornőnk és rokonunk KOMKA TAMÁSNÉ szül. Virág Margit 50 év házasság után, életének 73. évében örökre megpihent. Búcsúztatása december 2-án, csütörtökön 15 órakor lesz a máriakálnoki temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyám MARTON LAJOSNÉ szül. Csuk Anna életének 87. évében csendesen elhunyt. Temetése december 1-jén, szerdán 15 órakor lesz a hegyeshalmi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban velünk éreznek. Gyászoló család
\“Én vagyok a feltámadás és az élet” Fájdalommal tudatjuk, hogy PINTÉR SÁNDOR 1942-2021 életének 79. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. December 2-án, csütörtökön, 12.00 órakor lesz a révfalui temetőben. Engesztelő szentmise 11,00 órakor lesz a kisbácsai templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
A halálban sem lettem hűtlen hozzátok, Az égből is vigyázok, gondolok rátok. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett feleségem, drága édesanyánk, drága nagymamánk, testvérem és rokonunk SZABÓ IMRÉNÉ szül. Péntek Marianna életének 78. évében méltósággal viselt hosszú betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. 12. 2-án, csütörtökön 14.00 órakor lesz a győri Szent Imre Templomban szentmisével egybekötve. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Kérjük, hogy szerettünktől csak 1 szál virággal búcsúzzanak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni. Búcsúztam volna Tőletek, de erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZALAI MIKLÓS 45 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. december 1-jén szerdán 14 órakor lesz az abdai temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltál, Te, aki sosem kértél, csak adtál, örökre elmentél. Szereteted szívünkben örökké él. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, apósunk, testvérünk és rokonunk, SÖMENEK JÓZSEF volt BM-dolgozó 81 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. december 1-jén, szerdán 11 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemető régi ravatalozójából. Kérjük a megjelenő gyászolókat, hogy egy szál virággal búcsúzzanak szerettünktől. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Csak az idő múlik, feledni nem lehet, szívünkben örök a fájdalom és a szeretet. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyám, nagymamám, anyósom és rokonunk VÉBER JÓZSEFNÉ Szül: Wéber Anna csornai lakos életének 80. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. december 2-án 13 órakor lesz a csornai Szent Antal-temetőben. Engesztelő szentmise a temetés napján, reggel 7 órakor a Premontrei templomban. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család