Hallgassa élőben!

Magyar Radír 2016 - Balogh Gábor - A síkság és a hegyek között

A Magyar Radír 2016 Országos Szépirodalmi Pályázaton díjat nyert mű.

 A város álmosan feküdt a hegyek és a síkság találkozásánál. Egy folyó vágta ketté, melynek vize nyáron alig csordogált, hóolvadás után viszont gyakran elöntötte az alacsonyan fekvő utcákat, és emiatt a város jobbára a hegyoldal felé terjeszkedett. Ez egy idő után megszabta lakóinak hovatartozását is. A jómódúak a hegyen laktak, a szegények meg a folyóparton.
A kereskedelmi utak észak és dél felé vezettek, az embereket és az árut közutak és vasutak vittéktávoli célok felé, és idővel a városból fontos csomópont lett, mindazzal, ami ezzel jár. Nagyvasútállomással, széles körutakkal, hidakkal, alul- és felüljárókkal, meg mindenféle épületekkel, amelyekre a nép jó közérzetéhez elengedhetetlen szükség volt: színházzal és koncertteremmel, uszodával és jégkorongstadionnal, állatkerttel és egyetemmel, kilátóval és futballstadionnal első osztályú csapat nélkül.
A várost nem kerülték el a bajok sem, melyek egyrészt a lakók lelkületéből eredtek, másrészt meg az őket körülvevő világtól, ami éppen olyan volt, mint azok, akik ezt a világot megalkották. Itt is virágzott a rosszindulat, a kicsinyesség, a korrupció és a bűn. A hegyoldal palotáinak gazemberség volt a fundamentuma, a vízparti kis házaknak pedig főként az alkohol.
Szedett-vedett népség élt ott, az őslakókat már csak beszédük alapján lehetett megkülönböztetni a betelepülőktől, akik a kereskedelmi utakon érkeztek közelről és távolról, hogy ott találjanak új otthont, és átalakítsák a város képét, összevegyítve színeket, hangokat, stílusokat és az emberi viselkedés megannyi formáját.
A polgármesterek mindegyike szívén viselte a város sorsát, s mindegyiküknek voltak nagy ívű elképzelései. Ezek közül egyik megvalósult, másik nem. A kikötő építésének tervét maga a folyó fullasztotta meg, hiszen csak az év egy rövid időszakában volt hajózható, így a befektetők nem láttak túl nagy fantáziát benne. A repülőtér is álom maradt, mert a közeli nagyvárossal nem lehetett versenyre kelni, a megálmodott kaszinókomplexum meg azért nem készült el, mert építtetője csődöt jelentett, s főbe lőtte magát.
A város irattárában némi utánjárással tán még kideríthető volna, kinek a fejéből pattant ki az ötlet, hogy szobrot állítsanak a nagy államférfinak, akinek – micsoda botrány! – csupán utca őrizte a nevét, de amúgy még egy hitvány emléktáblája sem volt.
A városi közgyűlés lelkesen fogadta az ötletet, ez olyan cél volt, amiben még az ellenzék sem talált semmi kivetnivalót. A szobor megalkotására pályázatot írtak ki, melyet egy kevésbé ismert, ám a városban élő művész nyert el. A szobrász birtokában volt mestersége minden titkos fogásának, és nagy lelkesedéssel látott munkához, azzal a lappangó gondolattal, hogy tán ez lesz élete főműve. Lázasan dolgozott sokáig, hogy még véletlenül se valami elkapkodott rohamalkotás szülessen keze nyomán, s mikor végzett, elégedetten gyújtott rá egy szivarra, ami szokása volt minden munka befejezése után.
A polgármester nem tátotta el a száját a gyönyörűségtől, mikor a szobrot megszemlélte. Állt a műteremben, nézte így, nézte úgy. Arcának vonásai nem enyhültek meg, sőt. Ráncai mindinkább sötétedtek, s ebből a szobrász már megsejtette a bajt.
A rossz nyelvek szerint a polgármesternek azért nem tetszett a nagy államférfi szobra, mert volt felesége szeretőjére emlékeztette. Az alkotás nem kellett a városnak, s végül egy szoborparkban kötött ki, Lenin és Sztálin szomszédságába kerülve, akik nem voltak méltó társaság egy ilyen személyiség számára. A szobrász megkeseredve, elfeledve alkotott tovább, de már csak csupa giccses alakzat született keze nyomán, furulyázó pásztorfiúk, meg pánok hatalmas fallosszal.
A város azonban egyre jobban akarta a nagy államférfit szobor formájában. És az egymást váltó polgármesterek is akarták. Idegen művész nyerte el a következő pályázatot. A mű talán valamivel kevésbé lett monumentális, és a nagy ember arcvonásainak más jellegzetességeit hangsúlyozta, mint elődje. Mindenesetre elkészült, majd elnyerte az ítészek tetszését is.
Talapzatra mégsem kerülhetett, azon prózai okból, hogy a pénz, amelyet a szobor költségeire szánt a város, kézen-közön eltűnt. Hogy ki lopta el, az sosem derült ki. Néhány ember belebukott a botrányba, a polgármester fejét is haragosan követelte a közvélemény, de az a nyakán maradt, viselője pedig a bársonyszékben.
A város élt, lélegzett, gyarapodott, fogyasztott.
De szobra még mindig nem volt.
A lenyúlt pénz miatt a városházán már óvatosabban bántak a szobortervekkel. Végül ki is jelentették, hogy az úthálózat felújítása fontosabb.
Ám a lakosság nem hagyta annyiban a dolgot. Nekik szobor kellett. Mielőbb, és bármi áron. A civil szféra gyűjtést kezdeményezett, s amit a hatalom nem tudott megvalósítani hosszú évek alatt sem, az meglepő gyorsasággal sikerült nekik. Először a pénz gyűlt össze, majd elkészült a mű is.
Aki ezek után úgy gondolja, hogy hamarosan állt a szobor, az nem ismeri sem azt a várost, sem azt az országot.
Először is helyet kellett neki keresni. Amennyire egyetértettek a városatyák a szobor szükségességében, annyira eltért a véleményük arról, hogy hol állítsák azt fel. Gazdasági ügyeket félretolva vitáztak erről, hosszasan és indulatosan. Az ellenzék vezérszónoka, akit a háta mögött csak Vízfejű Péterkének neveztek, szemére vetette a polgármesternek, hogy a szoborállítással mintegy a saját emlékművét építgeti, mert azt a város központjába akarja tenni, ahol a szobor szomszédságában áll a polgármester pártjának székháza, meg az a park, melyet a polgármester dédapjáról neveztek el.
A polgármester válaszára, miszerint egy ilyen nagy formátumú személyiség emlékművét mégsem lehet a külvárosban felállítani, egy emberként hördült fel a peremkerületek népe. A városvezetés úgy igyekezett a kedélyeket csillapítani, hogy kegyesen mégsem záratta be a külvárosi iskolát.
A vita évekig tartott, mire végül a szobrot el tudták helyezni. A város központjában, az említett polgármester dédapjáról elnevezett park bejáratánál. De az unoka akkor már nem volt városvezető, más szelek fújtak éppen arrafelé.
Az új polgármestert a háta mögött csak Harmincszázalékos Brúnónak nevezték, mert csak azoknak a vállalkozóknak adott önkormányzati megrendelést, akik a vállalt munka értékének harminc százalékát visszacsorgatták a zsebébe.
A szobor nyugalmára Harmincszázalékos Brúnó nagy veszélyt jelentett. Merthogy ott lakott a szoborközelében, mi több, nappalijából pont rálátott a nagy államférfira. De hogyan! Az ércszobor pontosan hátat fordított a Harmincszázalékos ablakainak!
Még a legelfogultabbaknak is el kellett ismerni, hogy ez nem állapot. Efféle tiszteletlenséget egyetlen polgármester sem tűrhet el, még egy nagy történelmi személyiségtől sem. Harmincszázalékos Brúnó addig mesterkedett, míg végül a szobrot az adófizetők pénzén átfordították. Akár meg is nyugodhattak volna a kedélyek, ha Harmincszázalékos Brúnó nem kap infarktust. És mindezt egy párttársa által fenntartott titkos kuplerájban.
Az előrehozott időközi választásokon Húszszázalékos Márió nyerte el a polgármesteri széket. Mint az a nevéből is sejthető, ő valamivel olcsóbban ténykedett elődjénél, így megválasztása mindenképpen bölcs döntés volt. A helyi cégvezetők bizonyára sokkal kedvesebb partnert láttak egy húszszázalékosban, mint egy harmincasban.
A nagy államférfi szobra talán semmit sem vett volna észre a változásból, ha Húszszázalékos Márió választási ígéreteiben nem szerepelt volna az ingyenesen használható mélygarázs, aminek helyét a tervezők oda álmodták meg, ahol a szobor állt.
A következő években több szakértőt is felkért a város, hogy keressék meg a nagy államférfi új, s minden bizonnyal végleges helyét. Ezek a szakértők milliókat vettek fel munkadíjként, és mivel a jó munkához idő kell, döntést a mélygarázs építésének kezdetéig nem hoztak.
Ekkor váratlan fordulat történt. A földmunkák során megtalálták a város római kori maradványait. Úgy tűnt hát, hogy a mélygarázsból nem lesz semmi, és a szobor maradhat a helyén. De hát a választási ígéretek! De hát az áldatlan parkolási helyzet! De hát a mélygarázsba addig már beleölt irdatlan mennyiségű pénz! Húszszázalékos Márió tudta, hogy a garázsnak meg kell épülnie bármi áron.
A római kori maradványokat eldózerolták, mielőtt még az örökségvédelmisek észbe kaphattak volna. Mikor aztán a kultúrbotrány kipattant, a város az egészet a dózert kezelő munkás nyakába varrta.
A nagy államférfi egy ideig dacolt a körülötte kavargó építéssel és zűrzavarral, ám egy napon daruval leemelték a helyéről, és ideiglenesen ugyanabba a szoborparkba helyezték el, ahol elődje is szomorkodott Iljics és Joszip kétes társaságában.
Éveket töltött el ott, miközben a városi közgyűléseken szenvedélyes vitákat folytattak a képviselőkarról, hol állítsák fel újra.
 Egy idő után a nagy államférfi mellőzött szobra a város jelképe lett, az egymás mellett való elbeszélésé, a káoszé, a pártszínekbe öltözött arroganciáé. Senki sem tágított a saját elképzelésétől, és senki sem vette figyelembe a másokét. Még a karácsonyi díszközgyűlést is a szoborkérdés uralta.
Ha megegyezni nem is tudtak, de a városatyák is látták, hogy ez az állapot tarthatatlan. Hányatott sorsú szobruk immár az egész várost tette nevetségessé. Így hát népszavazást kezdeményeztek. Döntse el a plebs, hogy hol legyen a szobor helye! Ez volt az a ritka pillanat, mikor a város fülei hajlandóak voltak meghallani az egyszerű polgárok szavát. Hogy ez nem volt más, mint a felelősség áthárítása, a döntésképtelenség beismerése, azt senki sem vette észre.
A nagy államférfi szobra így került az egyik híd lábához, kétfelé terelve a járműforgalmat, jobb kéz felé azt, ami a hídról jött, bal kéz felé azt, ami a hídra tartott.
Közben megváltozott az egész város. Üzemeket zártak be, éjszakánként a parkokban egyre több hajléktalan várta a padokon nehéz álmát. Az emberek családostul indultak külföldre munkát keresni, otthagyva múltat és emlékeket, futva a pénz szirénhangjai után, azzal sem törődve, hogy az új országban örök életükre idegenek maradnak, mint ahogy idegenek maradtak a város új lakói is, akik szintén egy másik, még szegényebb vidékről jöttek ugyanolyan vagy hasonló szirénhangokcsábításának engedve.
Megváltozott a város légköre, szellemisége. Az itt élők egyre türelmetlenebbek lettek, magasztos célok helyett már csak saját boldogulásukkal foglalkoztak. A városatyák sunyin sandítottak egymásra, de egyben mégiscsak megegyeztek. Mindannyian a nagy államférfit tekintették példaképüknek, az ő munkásságához mérték a sajátjukat. A pártok nagygyűléseiket a szobor lábához hirdették meg, s onnan indultak útnak, mikor hangosan tüntetve végigvonultak a városon. Ezek a vonulások pedig egyre hangosabbak és erőszakosabbak lettek, míg végül egy napon, mely nap az ország nemzeti ünnepe is volt egyben, a szobor körül gyülekező különböző pártformációk képviselői egymásnak estek. Repült a záptojás és a rohadt paradicsom, vér folyt és vízágyúk sisteregtek.
Mire a csatazaj elült, a nagy államférfi szobrát tetőtől talpig ellepte a mocsok. A helyi galambok, úgy látszik, sokkal lojálisabbak voltak iránta, mint az emberek. Azok soha nem piszkították le.
Borongós, esős, szeles és hideg éjszaka volt, már éjfél is jócskán elmúlt, mikor Kossuth Lajos lelépett talapzatáról. Elindult, át a hídon, érclépteinek döngését elnyomta a zuhogó eső. Senki sem látta, hiszen senki sem járt odakint abban az ítéletidőben. Többé soha sem jött vissza. Hogy hova lett, merre ment, azt tán csak a híd alatt éjszakázó hajléktalanok tudták volna megmondani, ha látták volna. De akkor őkis mindannyian aludtak, és talán éppen egy jobb országról álmodtak.

Cikkünket a kéthetente csütörtökön megjelenő Regényújságban találják.

Kigyulladt egy kamion az M1-esen Győrnél
A tűzeset a Budapest felé vezető oldalon történt.
Váratlan helyen tölti az őszi szünetet Ördög Nóra és családja
Ördög Nóráék, amint van egy kis lehetőségük már csomagolnak is és indulnak.
Szudánban a hadsereg őrizetbe vette az átmeneti kormány több civil tagját
Szudánban az egyik legjelentősebb demokráciapárti szervezete puccsnak minősítette a történteket, és tüntetésekre szólított fel.
Úgy tűnik, sikerült ellenőrzés alá vonni a tüzet a Vancouver-sziget közelében bajba jutott teherhajón
A hírt a kanadai parti őrség közölte.
Gyász
Fájó szívvel emlékezünk BRUCKNER KÁROLY (1951-2019) halálának 2. évfordulójára. Lelked, mint fehér galamb, csendesen messzire szállt. Hiába keresünk, könnyes szemünk már soha nem talál. De tudjuk, hogy a csillagok közt a legfényesebb Te leszel, utat mutatsz, mert szívünkben mindörökké létezel. SOHA EL NEM MÚLÓ SZERETETTEL: ANNUS, PÉTER ÉS CSALÁDJA
Fáradtságom adom az esti árnynak, Színeimet vissza a szivárványnak. Megnyugvásom a tiszta, csöndes égnek, Mosolygásom az őszi verőfénynek. (Reményik Sándor) Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Drága Feleségem, Édesanyánk, Nagymamánk és Rokonunk, BAADERNÉ PÓCZA ÉVA életének 70. évében elhunyt. Hamvasztás utáni gyászmiséje és hamvainak elhelyezése 2021. október 29-én pénteken 14 órakor lesz a soproni Szent Margit-templomban. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban velünk osztoznak. Gyászoló család
Nem az a fájdalom, melytől könnyes a szem, hanem amit a szívünkben hordunk némán, csendesen. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesapánk, nagypapánk, dédink, apósunk és rokonunk BŐHM LAJOS az MVG nyugdíjasa életének 93. évében csendesen elhunyt. Búcsúztatása 2021. október 27-én, szerdán, 13.00 órakor lesz a malomsori temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyám, nagymamánk, testvérünk és rokonunk, BÖHM JÁNOSNÉ szül. Cseresznyák Anna szakoktató életének 84. évében elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2021. október 28-án, csütörtökön 11 órakor lesz a soproni Balfi úti evangélikus temetőben, katolikus szertartás szerint. Gyászoló családja
„Tiéd a csend, a nyugalom, Miénk a könny és a fájdalom.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyám, nagymamánk, anyósom és rokonunk DR. PRÉM ALAJOSNÉ szül. Kiss Vilma életének 87. évében örökre lehunyta szemét. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. október 27-én szerdán 14:30 órakor lesz az adászteveli református temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Nem dobog már a szív, mely a jóság tükre volt. Ajka sem szól többé, mert lezárt, néma, holt. Megállott a két kéz, mely mindig csak adott, végsőkig küzdöttél, de erőd már elfogyott. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett feleségem, édesanyánk, nagymamánk, anyósunk, testvérünk, sógornőnk és rokonunk, FREY JÓZSEFNÉ sz: Kaszás Ilona életének 73. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása október 27-én, szerdán 15 órakor lesz a hegyeshalmi temetőben. Előtte 14.15 órakor engesztelő szentmise a helyi katolikus templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Ő már ott van, ahol nincs fájdalom, örök álmát őrizze csend és nyugalom.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyám, nagymamám, anyósom és rokonunk KOCSIS JÁNOSNÉ Szül.: Kovács Terézia farádi lakos életének 65. évében csendesen elhunyt. Temetése 2021. október 27-én 13 órakor lesz a farádi katolikus temetőben. Engesztelő szentmise a temetés előtt 12:15 órakor a helyi katolikus templomban. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útján elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, dédim és apósunk LEOPOLD JÓZSEF életének 81. évében csendesen elhunyt. Temetéséről később intézkedünk. Gyászoló család
Mert ami elmult, az csodásan kísért az én dalomba még, mert aki meghalt az időben, úgy van fölöttem, mint az ég. (Kosztolányi Dezső) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Édesanyánk, LUKÁCSI ANNA Kleizer Miklósné életének 79. évében csendesen elhunyt. Temetése 2021. október 26-án, kedden 15 órakor lesz a kapuvár-gartai temetőben. Engesztelő szentmise 7.30 órakor lesz a Szent Anna-templomban. Gyászoló szerettei
„Életünknek egén fénylő csillag voltál, itt hagytál bennünket, még csak nem is szóltál. Most, hogy már kialudt az az áldott fényed, pótolhatatlan lesz a Te drága lényed.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, édesapánk, nagypapánk, testvérem, apósom és rokonunk, NAGY LÁSZLÓ kis-csornai lakos életének 67. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. október 27-én 15 órakor lesz a csornai Szent-Antal temetőben. Engesztelő szentmise a temetés napján, 7 órakor lesz a helyi premontrei templomban. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
,,Szerető szíveddel oly sok jót adtál, Isten kegyelméből most megváltást kaptál. Tested pihen csak az anyaföld mélyében, emléked tovább él szeretteid szívében.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága jó édesanyánk, nagymamánk, anyósunk, dédim, testvérünk és rokonunk RABI JÓZSEFNÉ szül: Binger Terézia 81 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2021. október 26-án 15 órakor lesz a vitnyédi temetőben. Előtte 14.15 órakor engesztelő szentmisét mondatunk a helyi templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Szerető szíveddel oly sokat adtál, Isten kegyelméből most megváltást kaptál. Tested pihen csak az anyaföld mélyében, emléked tovább él szeretteid szívében. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága feleségem, édesanyánk, nagymamánk, dédink, üknagyim, anyósom és rokonunk STANITZ LÁSZLÓNÉ Szül: Hajdu Julianna rábatamási lakos életének 87. évében csendesen elhunyt. Temetése 2021. október 25-én 13 órakor lesz a rábatamási temetőben. Engesztelő szentmise a temetés előtt 12.15 órakor a helyi templomban. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útján elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Nem az a fájdalom, amelytől könnyes a szem, hanem amit a szívünkben hordunk, némán, csendesen! Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett fiam, nagybátyánk és rokonunk SZABÓ MIKLÓS életének 56. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2021. október 25-én hétfőn 13 órakor lesz az ikrényi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Mert ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk az Úrnak halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk. (Róm.14,8) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyánk, nagymamám és rokonunk ÖZV. NÁTZ ISTVÁNNÉ szül. Németh Katalin életének 74. évében csendesen elhunyt. Temetése október 25-én hétfőn 16 órakor lesz a lébényi római katolikus temetőben evangélikus szertartás szerint. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban velünk osztoznak. Gyászoló család
Csendesen alszik, megpihent végleg, angyalok bölcsője ringatja már. Nem jöhet vissza, hiába hívjuk, emléke szívünkben otthont talál. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, nagymamánk, dédim, anyósom és rokonunk özv. BURJÁN KÁROLYNÉ Szül: Árpási Ilona rábapatonai lakos életének 92. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. október 26-án 13 órakor lesz a rábapatonai temetőben. Engesztelő szentmise a temetés előtt 12.15 órakor a helyi Plébánia templomban. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család