Táncművészet

2019.11.04. 13:00

Negyvenéves a Győri Balett

A történet úgy kezdődött, hogy egy évfolyam úgy döntött 1979-ben, hogy együtt akar maradni, s úgy döntött, hogy választ magának egy vezetőt és választ magának egy várost.

Simon Roberta, Werner Krisztina

Fotó: Bánkuti András

Markó Iván igent mondott

Nemcsak rangos bemutatót – A Nap szerettei –, hanem egyben új társulatot is köszönthetett a közönség szűnni nem akaró tapsa a Kisfaludy Színházban 1979. november 2-án. A harmadik önálló magyar balettegyüttes megalakulása némiképpen hasonlított a húsz évvel ezelőtt alapított Pécsi Balett születéséhez: itt is, ott is egy-egy végzős évfolyam indult el a pálya kiszámíthatatlan útján.

A Győri Balett vezetője, Markó Iván élete, művészi pályája váratlan fordulatot vett, amikor megismerkedett Maurice Béjart-ral, korunk táncművészetének egyik legnagyobb egyéniségével. Béjart Brüsszelben működő társulatába, a XX. Század Balettjébe került, s ott hamarosan nagy szerepek sorát táncolta el. Neve a későbbiekben összeforrott a Stravinszky zenéjére alkotott Béjart-koreográfia címszerepével – a Tűzmadárral –, melyet több mint négyszázötvenszer alakított. Sok más híres Béjart-balett szólószerepét is eltáncolta az ott töltött hét év alatt. Közben többször is járt itthon, az operaház Béjart-estjein is bemutatta kivételes képességeit. Érthető, hogy ezek után Béjart volt a legjobban meglepve, mikor Markó Iván közölte vele elhatározását: búcsút vesz a XX. Század Balettjétől és egy olyan magyar városban alapít együttest, melyről a mester talán még soha nem hallott. Ennek az elhatározásnak volt egy érdekes előzménye. Az akkor még utolsó előtti éves növendékek – a társulat alapító művészei – élménybeszámolóra kérték fel, amelynek végén azt kérdezték tőle: elvállalná-e a vezetésüket, mert ők diploma után is együtt szeretnének maradni. Markó igent mondott.

A vizsgaelőadás és a diploma megszerzése után fogadta be őket a győri színház. Próbák, próbák és újra csak próbák a novemberi bemutatóig: dél-

előtt, délután és éjszaka. Volt olyan próbájuk, amely éjfél után egykor kezdődött és hajnali fél hatig tartott, de a kemény munkának meglett az eredménye: erről a bemutató sikere tanúskodhat. A Nap szeretteinek a sikere végigsöpört az országon.

A Győri Balett otthonra talált a városban, a közönség rajongó szeretettel zárta szívébe a társulatot.

Kiss János: A világon nagyon kevés együttes, művészeti intézmény született meg így, ahogy mi

Kiss János, a Győri Balett igazgatója emlékezett vissza az elmúlt negyven év sikereire és a társulat megalakulására: „Halottak napján született meg a Győri Balett. A világon nagyon kevés együttes, művészeti intézmény született meg így, ahogy mi – emlékezett vissza Kiss János, a Győri Balett igazgatója. – Ez egy egészen hihetetlen történet, a mai napig úgy érzem, hogy még mindig nem ébredtem fel ebből az álomból.”

 

Kiss János és Ströck Barbara Az operaház fantomjában. Fotó: Benda Iván

A tűzmadár, Markó Iván

Kilenc évet töltött az állami balettintézetben, olyan mesterektől tanult, mint Lőrincz György, a balettintézet egyik alapítója. Véleménye szerint ennek a szellemiségnek köszönhetően szivárgott be Magyarországra a ’70-es években az orosz klasszikus balett. „Az intézetben minden egyes évfolyamtársam balerina akart lenni, hercegnők akartak lenni, én pedig a herceg. Büszke vagyok azokra a fantasztikus mestereimre, akik nemcsak az emberségre, hanem a tudásra is megtanítottak.”

A Tűzmadár, az orosz zeneszerző, Igor Stravinsky műve hozta meg a fiatal diákok áttörését. Kiss János így emlékezett vissza: „Szétment a függöny, tizenkét partizánnak a vívódását láttuk, és egyszer csak minden egyes partizán lassan meghalt. Egyetlenegy maradt, akiről letépték a jelmezt és ott állt tűzpirosan. Ő volt a tűzmadár, Markó Iván. Nekünk végünk volt, itt értettük meg, hogy miért is akarunk táncolni.”

Stravinsky műve Markó Iván előadásában megváltoztatott mindent, Kiss János évfolyamtársaival rohant az előadás után az akkor már világhírű művészhez. Elkérték a balettcipőjét, meghívták egy beszélgetésre és... „itt kezdtünk el arról gondolkodni, hogy milyen jó lenne hasonlóképpen táncolni”.

Kara Zsuzsanna: Híd múlt-jelen-jövő között

A szó legnemesebb és legőszintébb, ugyanakkor leghétköznapibb értelmében is az életemet jelenti a Győri Balett. Hétéves koromtól – az együttes által alapított iskola első osztályának növendékeként – ugyanazon gyökerekből táplálkoztam, mint a Markó–Gombár vezette együttes. Sőt, megkockáztatom, az a hit, táncszakma iránti alázat, szeretet; a táncművészet lényegi része, hogy miért és hogyan szólítsuk meg a közönséget, ez az értékrend esszenciálisan szűrődött át hozzánk az iskolába. Ráadásul számos darab gyerekszereplőjeként tanultam meg ezt a próbákon, csodáltam a felnőtt táncosok végtelen küzdését valami láthatatlan és megfoghatatlan eszményért.

Most a 28. évadomat kezdtem a társulatnál – félszáz különböző premier és szerep, és mindegyik a legkedvesebb. 2012 óta koreográfus-asszisztensként, próbavezetőként húsz különböző csodaszép darab színpadra állításában közreműködtem. Óriási a felelősség, hogy az a kincs, amit gyerekkoromban itt, a Győri Balettől megkaptam, később táncművészként próbáltam megvalósítani, most a fiatal táncosokba átplántáljam, segítsem a színpadi szerepmegformálásukat, a művészi kiteljesedésüket. Ezáltal egyfajta híd kell hogy képződjön a Győri Balett múltja-jelene-jövője között.

Kara Zsuzsa egyik szólószerepében. Fotó: Benda Iván

Apánk Markó Iván, anyánk Gombár Judit

Kiss János Kossuth-díjas balettművész a társulat megalakulása mellett arról is mesélt, mikor és hol kérték fel Markó Ivánt, hogy legyen a vezetőjük:

„A budapesti operaház büféjébe kértünk tőle egy randevút, de nem jött el. Feleségével, Gombár Judittal a 25. Színházba mentek, itt kezdődött el minden 40 évvel ezelőtt, eljöttünk ide, az akkori színházba – emlékszem, Fejes Endre Rozsdatemető című előadását játszották –, és felkértük Markó Ivánt, hogy legyen a vezetőnk. Apánk Markó Iván, anyánk Gombár Judit, ezzel megalakult a Győri Balett.”

Hihetetlen a történet hiszen itt állunk most ezen a helyszínen, a régi 25. Színház ma már a Magyar Művészeti Akadémia nevet viseli, de az emlékek egy pillanatra sem koptak meg.

Elkezdődött egy történet Győrben, megkeresték Győr városának vezetőit és egy fiatal csapat akarata győzött. De közel sem volt minden olyan egyszerű: „A Magyar Tánc-

művészek Szövetsége nem támogatta, hogy Győrben balettegyüttes létesüljön. Győr egy iparváros, semmiféle garancia nincs arra, hogy egy balettegyüttesnek lesz jövője. Győrnek nincsenek tánchagyományai, Markó Iván pedig egy világhírű táncművész, de életében még nem alkotott egyetlenegy darabot sem, tehát nem tudhatjuk, hogy milyen alkotó lesz. Ezekről a fiatalokról, akik most fognak diplomázni, pedig majd kiderül, hogy tehetségesek-e vagy tehetségtelenek” – hangzottak el a titkár szavai. Így emlékezett vissza Kiss János a kezdeti nehézségekre.

Balettegyüttes vezető és darabok nélkül

A város elfogadta őket és elmondása szerint kevés társulatnak adatik meg az a szeretetteljes fogadtatás, amit ők kaptak a Győri Nemzeti Színháztól. Alapító igazgatójuk, Markó Iván 1991-ben elhagyta a társulatot és letiltotta az egész repertoárt. A balettegyüttes itt maradt vezető és darabok nélkül, a nulláról kellett újra indulniuk, mint 1979-ben. „Apjuk” vezetése alatt bejárták egész

Európát és a tengerentúlt is, világhírnévre tettek szert.

A társulat jó kezekben lesz

A pápa Magyarországra látogatásának alkalmával pápai áldással indult újra az együttes. Új vezetőt is választottak Kiss János személyében, ezzel indult a Győri Balett második útja.

„Nagyon fiatalon lettem igazgató, igaz, nem készültem rá. Úgy tartom jónak, hogy ez a fajta lendület folytatódjon tovább. Negyvenegyedik évadomat kezdtem el idén, bejelentettem, hogy negyven év után nem kívánok igazgató lenni, mert fontosnak tartom, hogy a fiataloknak is lehetőséget adjunk. Az társulat jó kezekben lesz az utódom, Velekei László kezében” – mondta az igazgató.

Bejárták a világot Csíkszeredától New Yorkig „a pillanat művészei”, olyan alkotásokat hoztak létre, amik megöröklődtek. Ma ünneplik születésnapjukat a Győri Nemzeti Színház Kisfaludy Termében. Ezen a napon 18 órától az előcsarnokban „anyjuknak”, Gombár Juditnak állítanak emléket, amit a művésznő pályatársa, Tordai Hajnal nyit meg. Ezt követően pedig egy gála keretein belül emlékeznek meg az elmúlt negyven évről.

Németh István: A legtöbb kollégámat 33 éve nem láttam

1986-ban elhatároztam hogy elhagyom az én szeretett Győri Balettomat. Talán ez volt az életem egyik legnehezebb döntése, hosszú ideig elkísért még a Győri Balett éjjeli álmaimban, de a vágy, más művészi utakat keresni, az sokkal erősebb volt, mint maradni. Imádtam a turnékat, ahol nagyon sokat láttam és tanultam. Amikor csak tudtam, mindig lekapcsoltam magam a kollégáimtól és mindent meg akartam nézni és magamba szívni abban a nagyon rövid szabadidőben, ami a színpadi próbák és előadás közben rendelkezésre állt. Ezért is kaptam a kollégáimtól a becenevet, „Titkos Ilona”. Senki nem tudta, mit csinálok én egyedül az idegen városokban. Egyszer fény derült a dologra, Velencében a Salvador Dalí-kiállításon egyszer csak Juci (Gombár Judit – a szerk.) állt szembe velem. Mindketten nagy szemekkel néztünk egymásra, így bukott le a Titkos Ilona.

Pina Bausch volt a célom, de másképp alakult, Augsburgba kerültem. 1995-ben megnyitottam privát balettakadémiámat „DanceCenter No1” néven, s egy kis csapattal kezdtem el egy belvárosi kis hátsó épületben, ahol egy autószerviz volt előtte. 33 éve a színpadon ismertem meg a feleségemet és sok szerepet táncoltunk együtt. 24 éve vezetem ezt az iskolát a feleségemmel, Natalival együtt. Most egy új épületbe, a Glaspalastba költöztünk, Németország egyik legnagyobb privát balettiskolájává növekedtünk. Büszke vagyok rá, hogy öt hónap múlva nagypapa leszek. Várom a találkozót a Győri Balett alapítóival – a legtöbb kollégámat 33 éve nem láttam.

Németh István és felesége, Natalie balettiskolájuk egyik növendékével.

Ströck Barbara: Gyermekkoromban megpecsételte a sorsomat

Gyermekkoromban már táncoltam együtt a Győri Balettel és ez az élmény megpecsételte a sorsomat. A táncművészeti főiskola elvégzése után, természetesen a szülővárosomban, a Győri Balettet választottam hivatásom helyszínéül. Az együttes második generációját képviselve, 28 éve a társulat tagjaként közel negyven balettben táncoltam.

Ez a 28 év nagyon sok örömmel, szakmai tapasztalattal, jó néhány jelentős szerep megformálásával, művészi kiteljesedéssel, a közönség állandó szeretetteljes visszajelzéseivel telt. Mindemellett nagyon sok testi fájdalommal, lemondással, néha csalódással is. Ezt a színpadon eltöltött hosszú időt nem tudtam volna végigcsinálni az egész családom biztatása, állandó támogatása nélkül. A szívem egyik fele a Győri Baletté, a táncművészi pályámat ma sem csinálnám másképp.

Pátkai Balázs: 6 évesen kezdődött, 1980-ban

„A frissen alakult Győri Balett, már az utánpótlás kinevelésén gondolkodva, az akkori Gombos Ferenc Általános Iskolával karöltve tánc tagozatos osztályt indított. Szüleimhez mindig közel álltak a művészetek, így gondolták, a fiuknak sem árthatnak vele, ezért elvittek a felvételire. Mondanom sem kell, azt sem tudtam, eszik vagy isszák a balettet. Jól nevelt, szófogadó gyerekként próbáltam ismerkedni a balettel. Nagyjából így teltek el az általános iskolai évek. Nem igazán lelkesedtem a táncért akkoriban, fura is volt a barátaimnak, hogy egy fiú miért balettozik.

Már az iskolai évek alatt volt lehetőségünk több darabban szerepelni, és az akkori együttestagokkal egy színpadon állni. Ők voltak nekünk a »nagy győri balettosok«. Csodáltuk őket, hogy olyan mozdulatokat, ugrásokat és emeléseket csináltak a színpadon, amik számunkra akkor még lehetetlennek tűntek.

Az általános iskola befejezése után újabb 4 év következett, ahol komolyabb szintre emelkedett a szakmai képzés. Egyre több időt töltöttünk az együttes közelében, szorosabb kapcsolat alakult ki velük, az előadások rendszeres szereplőivé váltunk. Már nemcsak gyerekszerepeket játszhattunk, hanem a „nagyok” közt is kipróbálhattuk magunkat. Próbáltuk ellesni tőlük, hogyan oldják meg művészileg a feladatokat. Technikailag sem volt egyszerű lépést tartani velük, de művészileg még csak ízlelgettük a színpadot. Számomra ezekben az években vált világossá, hogy a tánccal szeretnék foglalkozni, és sehol máshol nem tudtam ezt elképzelni, csak a Győri Balettben.

1992-ben felvételt nyertem a Győri Balettbe, és 2017-ig, a visszavonulásomig, 25 éven keresztül táncoltam a társulatban.

Pátkai Balázs. Fotó: Kanyó Béla

Az iskolai évekkel együtt 36 évet töltöttem a Győri Balett szárnyai alatt. És hogy mit jelentett ez a 36 év?

Mindent. Mindent, ami, aki ma vagyok.

Szorgalom, alázat, fegyelem, csapat, individuum, önismeret, siker, öröm, bánat, csalódás, fájdalom, ragaszkodás, elengedés.

Köztük nőttem fel, voltam tinédzser, váltam férfivá. Minden tapasztalás, amit az elmúlt négy évtizedben szereztem, valamilyen módon köthető a tánchoz, hiszen nagyon intenzíven volt az életem része.

Gyönyörű pályafutásom volt, szerencsésnek mondhatom magam. Táncosként nem is kívánhattam volna szebbet.

Nem bánom egyetlen percét sem. Ha újra kezdhetném, mindent ugyanígy csinálnék.

Isten éltesse a Győri Balettet!”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában