Őszi falevélszínek és az égkék

Miután a gyerekek ruhatárát felfegyverezték az iskolakezdésre az anyukák, ideje egy pillanatra megállniuk a szekrényük előtt és végiggondolniuk, vajon ők is felkészültek-e az őszre? Vagy csak egyszerűen a nyárias virágminták helyett elkezdték előnyben részesíteni öltözködésükben a kopárabb, sötétebb színeket, a hivatalosabb stílusú blúzokat?

Kadlicsek Rebeka Dániaban tanulta a divattervezést, óva inti attól a negyvenes hölgyeket, hogy ahogy jön az ősz, a hidegebb idő, csak annyit tegyenek, hogy előkapják a szünidőben a felső polcon tárolt holmikat. Azt pedig végképp nem ajánlja, hogy párjuk meleg pulóverébe bújjanak, még ha az kellemes viselet is. Ugyanis azt nem szabad uniszexnek elkönyvelni, még, ha ezt is hirdeti néhány reklám. Persze a szakember se azt mondja, hogy évszakváltáskor teljesen cserélje le ruhatárát minden nő. Sőt, biztos benne, hogy a korábban őszre megvásárolt holmik közt sok ösztönösen jól megválasztott darabja van minden asszonynak. De a divatipar a megérzésen alapuló döntések, a pillanatnyi gyorsmegoldások helyett több hónapos inspirációs utak révén alkotja meg műhelyeiben az ajánlott trendeket. Újabb és újabb hullámokat indítva el évszakról-évszakra azzal, hogy addig még nem látott textileket, színkombinációkat és sziluetteket formál meg s ezeket bárki láthatja aztán a csábító kirakatok próbababáin. A tervezők országokat, városokat járnak be, kiállítások képeit nézve kapnak ihletet, s azután hozzák létre kollekcióikat, amelyek az utcai divathoz ötleteket adnak. Ezeket nem érdemes teljesen figyelmen kívül hagyni.

 

– Az őszre gondolva rögtön a sárguló falavelek, a hűvös szél és a délutáni eső jut eszünkbe. De nem muszáj ezek árnyalatait magunkra ölteni, még, ha a megszokás alapján hajlunk is arra, hogy a narancssárgás, a bordó és a sötét földszínű ruhákat keressük elő a szekrény mélyéről. Pláne idén nem! S akiknek akárcsak egy kis súlyfeleslegük van, azok ne akarjanak sütőtöktöklámpásra hasonlítani. Az oly szeretett „egy sima-egy fordított” kötött mintás holmi is ducibbnak mutathat a valóságosnál, így ne csábítson annyira az, hogy jó érzés belebújni – tanácsolja a divattervező és rögtön hozzáteszi: idén a falevelek helyett az égre nézzünk a ködös tél előtt. Ugyanis a kék, a türkiz tengerparti nyaralásra emlékeztető árnyalatai divatosak idén az év végének közeledtével is. Ehhez párosul a smaragdzöld és az elegáns szürke. Ez most beelőzi a klasszikus fekete-fehéret. Aki pedig még inkább fel akarja dobni kinézetét, a pirost és a lilát vetheti be, viheti őszi színkeringőbe az egyedi megjelenés érdekében.

A kék farmerek is újabb reneszánszukat élik most. Negyven felett érdemes mély égkék árnyalatút választani, de a színnél fontosabb a szabásvonal. Egy jó választás és máris jobb képet mutat a tükör! A magasított derekú, szűkebb nadrágok élvezzenek elsőbbséget és az a jó, ha a zsebek már csak dekorációként szolgálnak. A hátsó és az oldalsó zsebek is előnytelenül erősíthetnek, szélesíthetnek és egyébként sem kellenek már a tárolásra, hiszen arra ott vannak a csinos táskák, amiket nem érdemes otthon hagyni.

Gyász
,,Ha majd rátérünk mi is erre az útra, megyünk hozzád, s találkozunk újra. Hiába omlik rád a sír komor göröngye, emléked itt marad szeretteid szívében. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VASZARI JÓZSEF 25 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2019. október 17-én, csütörtökön 11 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemető új ravatalozójából. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló Család
,,Nem az a fájdalom, amelytől könnyes a szem, hanem amit a szívünkben hordunk némán, csendesen. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NÉMETH LÁSZLÓNÉ szül. Nagy Mária hosszan tartó betegség után, 75. évében elhunyt. Temetése 2019. október 18-án, pénteken 14 órakor lesz a soproni Szent Mihály-temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Gyászoló család
„Búcsúztam volna Tőletek, de erőm nem engedett, így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, fiam, édesapánk, nagypapánk, apósunk, testvérem, sógorunk és rokonunk, HARASZT JÓZSEF 62 éves korában, súlyos betegségben elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. október 16-án, szerdán 15 órakor lesz a bőnyi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VARGA IMRE Csorna, Szatmári utcai volt lakos 85 éves korában csendesen elhunyt. Engesztelő szentmise 2019. október 16-án 8 órakor kezdődik a premontrei templomban. Temetéséről később intézkedünk. Gyászoló család
Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesanyám, testvérünk és rokonunk, MUZSAI KATALIN szabónő életének 80. évében, hosszan tartó, súlyos betegségben elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. október 17-én, csütörtökön 13 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemető régi ravatalozójától. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Kérjük, hogy szeretett hozzátartozónktól csak egy-egy szál virággal búcsúzzanak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MARJAI JÓZSEF életének 67. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2019. október 17-én, csütörtökön 15 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemető régi ravatalozójában. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk KARÁCSONY ANDRÁS halálának 1. évfordulóján. A sors kegyetlen és mostoha, szeretni megtanít, de feledni soha. Szerető szüleid, kislányod, bátyád és családja
Beledi Általános Iskola 1974-ben végzett diákjai 45 éves osztálytalálkozójuk alkalmából kegyelettel emlékeznek A osztály osztálytársaikra: SIMON LÁSZLÓ KLEÉ ISTVÁN TAKÁCS GYULA VARGA ANDRÁS B osztály osztályfőnökükre PÁLFY JÓZSEFRE osztálytársaikra DUDÁS LÁSZLÓ SZABÓ JÓZSEF Emlékük szívünkben tovább él.
Én megyek őhozzá, de ő nem jön ide vissza énhozzám. Fájó szívvel emlékezünk, HÁRY ZOLTÁNNÉ Irénkére halálának 1. évfordulóján. Szeretett édesanyámról és nagymamámról szentmise keretében 2019. október 13-án 18 órakor a győri Szent Imre templomban emlékezünk meg. Gyászoló család
Fájó szívvel emlékezem ÖZV. KÓKAI LÁSZLÓNÉ (Ibolya) halálának 1. évfordulójára Elhagytad a házat, amit úgy szerettél, itt hagytál mindent amiért küzdöttél. Most már Nélküled jön el a nyár, az ősz, a tél, a tavasz, de bármilyen szép is, nélküled nem ugyanaz. Bocsáss meg, ha valamit hibáztam. Nem tudtalak megmenteni, pedig próbáltam. Kérem az Istent, hogy bánjon jól Veled, helyettem az angyalok simogassák fejed. Olyan drága voltál nekem, hogy ezt nem pótolja senki, lelkem sebeit nem gyógyítja semmi. Örökké szerető párod, Tibor
Fájó szívvel emlékezünk SZABÓ ZSUZSANNA szül. Bisztri Zsuzsanna halálnak 10. évfordulójára! De szomorú mindig egyedül lenni, valakit mindig hiába keresni. Valakire várni, aki nem jön többé, valakit szeretni örökkön örökké. Elmentél, azóta a temetőt járom, ez lett az én világom. Elmegyek mindig hozzád, amíg élek, nem hagylak magadra vissza-visszatérek. Ha eljön az én órám, hozzád hazatérek. Hiányod fájdalom, elviselni nehéz, örökké tart a rád emlékezés. Szerető Édesanyád és az Esztergomi család
Hálás szívvel emlékezem Édesanyámra SZILÁDI GYULÁNÉRA halálának 50. évfordulóján. Neki köszönhetem az életem, tőle tanultam mindent. Az élet elmúlik, de az emlékek élnek, míg élek őrzöm őket. Szerető lánya
Szívemben fájdalommal, Szememben könnyekkel emlékezem szerető férjemre NAGY REZSŐ halálának első évfordulóján. Eltünt egy élet csak az emlék maradt, de összeköt minket az igaz szeretet. Isten országa most már a te hazád, ott várj reám, ha majd az én időm is lejár. Bánatos feleséged: Joli
Szomorú szívvel emlékezünk RIGÓ TIBOR születésének 80. évfordulóján. Az idő múlik feledni nem lehet szívünk őrzi drága emlékedet Életed elszállt mint a virágillat De emléked ragyog mint a fényes csillag. Számunkra Te sosem leszel halott örökké élni fogsz, mint a csillagok. Szeretteid és a Papa csillaga Dávid.
Hálás szívvel mondunk köszönetet az osztálytársaknak, akik SZEKÉR JÁNOS sírjára az 50. osztálytalálkozó alkalmából a megemlékezés virágait elhelyezték. Felesége és gyermekei