Akcióba lendültek az Ízvadászok

2020.04.11. 16:33

Húsvéti szeretetfőzést rendeztek Kapuváron – galéria

Ez volt a hatodik alkalom, hogy húsvét alkalmából finom ebéddel lepte meg a város rászorulóit a kapuvári Ízvadászok Gasztronómiai Egyesülete.

Kustor Réka

– A római utunkra rendszerint annyi támogatás jön össze, hogy a húsvéti szeretetfőzésre is marad belőle. A menü csirkeleves gazdagon és saját recept alapján készült húsvéti tokány volt tarhonyával – kezdte az egyesület vezetője, Magyar László. A főétel alapja csirkehús volt, melyet már egy nappal korábban bepácoltak.

 

– Egy vállalkozó barátunk jóvoltából minden alkalommal édességet is osztunk, ezúttal csokitojást kaptak a menü mellé. A kezdeményezést Hámori György polgármester koordinálja, a Nyitott Kapu-Vár Térségi Szociális központ dolgozói pedig felmérték az igénylőket – emelte ki Magyar László, aki feleségével, Magyarné Pócza Katalinnal, és két állandó segítőjükkel, Németh Sándorral és Némethné Varga Bernadettel keltek útra szombaton. 75 családnak közel 200 adag ételt szállítottak házhoz.

Károlyi Mihály egyike volt azoknak, akinek az Ízvadászok húsvétkor házhoz vitték az ebédet: „Itt mindenki tiszteli, becsüli őket, ezt talán az itteni közösség nevében is mondhatom. Van, hogy hetente többször is jönnek pékáruval, gyümölccsel megpakolva. Segítőkészek, s nem utolsó sorban nagyon jól főznek.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában