Felbőgött a negyvenmilliomodik oroszlán

A több mint egy évszázados múltra visszatekintő Peugeot autógyártás a negyvenmilliomodik oroszlán emblémával ellátott jármű megszületését ünnepli. 40 millió autó – nagyjából ennyi jármű alkotta a teljes francia járműparkot (személy- és haszonjárművek) 2002-ben, és a világ autógyártói összesen ennyi személyautót állítottak elő 2001-ben!

A Peugeot márka kiemelkedő helyet foglal el az autógyártás történetében. A 2-es Típusra keresztelt, gazolinnal hajtott, Daimler motorral felszerelt első kis négykerekűtől a legújabb modellekig a márka történetét a folyamatos műszaki, emberi és ipari fejlesztés jellemezte. Míg kezdetben mindössze néhány oroszlán jelzésű példány látott napvilágot évente, ma már a márka átlagos napi termelése eléri a 8600 darabot, kilenc modellcsaládra vetítve.

Az első húsz millió Peugeot száz év alatt…

Egy ősi darab a Sochaux-i gyárban

Az első 1000 járművet 1889-től az 1900-as év közepéig állították elő. Először az észak-franciaországi Valentigney-ben és Lille-ben készültek a Peugeot autók, később a gyártás átkerült a Franciaország keleti részén található Audincourt-ba és Beaulieu-be.
A százezredik Peugeot 1925 elején látott napvilágot a márka nagymúltú gyárában, Sochaux-ban. 1929-ben megjelent a 201, az első Peugeot modell, amely az azóta hagyománnyá vált háromjegyű számot viselte. A 201 két évvel későbbi változata volt az első olyan autó a világon, amely szériában tartalmazta az első független kerékfelfüggesztést.

1934-ben mutatkozott be a 401 Eclipse, az első összecsukható tetővel rendelkező kabrió. Ezt a technikát elevenítette fel és tette világszerte népszerűvé a 206 CC, amely több mint 200.000 darabos eladással vezeti a kupé-kabriók világranglistáját.

Az egymilliomodik példány 1952-ben jelent meg, egy Peugeot 203 alakjában. Ez volt az első sorozatgyártású Peugeot modell, közel 700.000 példány készült belőle. A kétmilliomodik autó legyártására 1959-ben került sor. A megtisztelő cím egy 403-as típusnak jutott, ez volt a márka első modellje, amely elérte az egymilliós darabszámot. De másról is híres volt : a 403-ból alakították ki a márka első nagyszériás dízel változatát, és ez volt az első olyan sorozatgyártású modell a világon, amely a hűtővíz hőmérsékletétől függően automatikusan kikapcsolta a ventillátort.

Peugeot 404

1960-ban a Peugeot piacra dobta a 404-et. A Pininfarina nevével fémjelzett típus modern és mértéktartó stílusa új fejezetet nyitott a Peugeot-arculat formálódásának történetében. 1961-ben a 404-et szerelték fel az első francia injektoros motorral.

1965-ben mutatták be a 204-et, az első elsőkerék-hajtású Peugeot-t, amely négy független felfüggesztéssel és első tárcsafékekkel készült. További jellemzője a könnyűfémötvözetből készült, egy vezértengelyes motor.
1968-ban, a Párizsi Autószalon előestéjén mutatta be a Peugeot a 504-et, a márka felsőkategóriás limuzinját, amely elnyerte az Év autója 1969-ben” címet. Közel 3,6 millió példányt gyártottak az 504 limuzin, kombi, kupé és kabrió változataiból.

A tízmilliomodik Peugeot 1976 elején látott napvilágot, egy évvel a 604 bevezetése után. Ez volt az első turbódízel motorral rendelhető modell Európában. Ugyanebben az évben készítették el az egymilliomodik dízel erőforrást a lille-i motorgyárban.  Az olajválság nehéz éveit követően a 205 jelentette a kulcsot a Peugeot látványos feltámadásához. A legendássá vált modellből közel 5,3 millió példány készült. A 205 sport változata, a T 16 egymás után kétszer, 1985-ban és 1986-ban első helyen végzett a rali világbajnokságban.

1987-ben a Peugeot bemutatta a 405-öt. „Az év autója 1988″ cím nyertesét még ma is gyártják, eddig majdnem hárommillió példányban került az utakra. A húszmilliomodik Peugeot 1988-ban, a Peugeot Kaland Múzeum megnyitásának évében jelent meg.

… és a másik húszmillió 14 év alatt

206: a világhírű kisautó

1989-ben a Frankfurti Autószalonon mutatták be a 605-öt. Ugyenebben az évben a Peugeot harmadszor lett győztes a Párizs-Dakar raliban a 405 T16 fedélzetén. Poissy gyártósorairól legördült az egymilliomodik 309.
1990-ben, a Peugeot autógyártás századik évfordulójának esztendejében a 405 T16 negyedik egymást követő győzelmét aratta a Párizs-Dakar versenyben, miközben a 405 átlépte az egymilliós, a 205 pedig a 3,5 milliós példányszámot. Ezzel egyidőben a Peugeot bemutatta a 905-öt, amelyet az 1991-es Sportautók Világbajnokságára egy saját gyártású V10-es motorral szereltek fel. A 24 órás Le Mans-i futamban elért győzelem, valamint az 1992-es Sportautók Világbajnokságán szerzett első hely után 1993-ban a Peugeot 905 hármas győzelemmel diadalmaskodott a Le Mans-i versenyben.

Partner: ahol tud, segít

Vezetni mindig élvezet : a Peugeot az 1995 novemberében
megjelent 406-tal kívánta illusztrálni a márka új szlogenjét. A 406 megtestesíti mindazokat az alapértékeket, amelyeket a márka a magáénak vall : esztétizmus, dinamizmus, biztos érték, innováció. Ezek az erények az 1997 májusában bemutatott és egyöntetű elismeréssel fogadott 406 Coupé letisztult formavilágában, dinamikai tulajdonságaiban és kiemelkedő műszaki tartalmában (multiplex rendszer, részecskeszűrővel felszerelt HDI motor, dinamikus menetstabilizáló…) teljesednek ki.

1996-ban, az egymilliomodik 306 megjelenésének és a Partner bevezetésének évében lépte át a Peugeot a 30 milliós határt. Mindössze hat év kellett ahhoz, hogy újabb tízmillió Peugeot lásson napvilágot, és elkészüljön a jubileumi negyvenmilliomodik példány.
Az 1998-as Genfi Autószalonon hullt le a lepel az ugyanazon év szeptemberében bemutatott 206 előfutáráról. Az új Peugeot kisautó nagymértékben hozzájárult ahhoz a kivételes teljesítményhez, amely a márka elmúlt öt évét jellemezte.

Rallyban mindig jó volt

1997 és 2002 között ugyanis 62 százalékkal nőttek a márka eladásai a világpiacon. Az 1998 őszén piacra dobott 206-ból eddig több mint hárommillió darabot gyártottak, ebből közel 200.000 a kupé-kabriók száma. A 206 az európai eladási lista vezetője 2001-ben és 2002-ben, emellett sikert sikerre halmoz a sportban is : egymás után háromszor, 2000-ben, 2001-ben és 2002-ben is megszerezte a rali világbajnoki címet.
2000-ben a világ autógyártói közül a Peugeot elsőként rukkolt elő egy forradalmi műszaki újítással, a részecskeszűrő berendezéssel (FAP), amely a 607 HDi után most már a 406, a 307 és a 807 kínálatában is megtalálható.

A márka azóta újabb elismerést aratott. Tavaly az „Év autója 2002″ címet a 2001 áprilisában bemutatott 307 nyerte el, amelyből már több mint 800.000 példány készült. A modellcsalád nemrégiben új karosszériatípussal, az SW változattal bővült, amelyet az utastér variálhatósága és a panoráma üvegtető tesz különlegessé. Népszerűségének köszönhetően a 307 modellcsalád eladásai tavaly a 206-éval vetekedtek az európai piacokon. 2003-ban a 307 modellcsalád gazdag kínálata a lenyűgöző kupé-kabrióval válik teljessé.

Peugeot a világ több mint száz országában

307: tavaly az Év Autója volt

2002-ben a Peugeot a járművek 25 százalékát Nyugat-Európán kívül értékesítette, ezzel méltán foglal helyet a világszintű konstruktőrök sorában. A további nemzetközi előrelépéshez a Peugeot 26 leányvállalatára és 119 egyéni importőrére támaszkodik, amelyek együttesen tízezer értékesítési pontot képviselnek.
A Peugeot értékesítéseinek erőteljes fellendülését (közel kétmillió eladás 2002-ben) a PSA Peugeot Citroën csoport termelési kapacitásának bővítése kísérte. Ma az oroszlán emblémával ellátott járműveket a világszerte megtalálható 24 gyártó- illetve szerelőüzem valamelyikében állítják elő.

Gyász
„Elindult egy lélek, továbbszállt, távolra tőlünk, mely nagyon fáj. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesapánk, nagypapánk, testvérünk és rokonunk, SZEKERES ISTVÁN a volt győri növényolajgyár dolgozója életének 76. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése 2019. 09. 24-én, kedden 14 órakor lesz a győr-révfalui temetőben. Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Megpihent a dolgos apai szív, áldás és hála övezi a sírt. Szerető férj voltál, drága édesapa, nagypapa, bánatos családodnak most az őrangyala. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, apósunk, testvérünk és rokonunk, SZALAY ÁRPÁD volt Tompa utcai lakos életének 66. évében türelemmel viselt, súlyos betegségben csendesen megpihent. Temetése 2019. szeptember 24-én 13 órakor lesz családi körben Budapesten, a Dráva utcai utolsó kikötőből, a Halászbástya nevű hajóról. Végső kegyeletüket leróhatják a Dunába dobott egy szál virággal. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Nem az a fájdalom, amelytől könnyes a szem, hanem amit szívünkben hordunk némán, csendesen. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy IVÁNYI LEVENTE életének 79. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. szeptember 24-én, kedden 15 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemető új ravatalozójában. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
„Uram, te jónak láttad elszólítani, s szent az akarat, mely így tud dönteni. És én ha kérdezem - Miért ily hirtelen? - hallgat s nem felel senki sem. Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága fiunk, édesapánk, rokonunk, SCHIEWERTH ZOLTÁN 55 éves korában tragikus körülmények között elhunyt. Szerettünktől 2019. szeptember 23-án, hétfőn 12 órakor veszünk végső búcsút a győr-nádorvárosi köztemető új ravatalozójában. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló Család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, dédnagypapánk, rokonunk, HORVÁTH BÉLA ciráki lakos 84 évesen rövid ideig tartó, súlyos betegségben elhunyt. Temetése 2019. szeptember 20-án, pénteken 16.30 órakor lesz a ciráki temetőben. Előtte engesztelő szentmise 16 órakor a helyi templomban. Gyászoló család
A győri Zrínyi Ilona Általános Iskola 1964-ben végzett 8/b. osztály diákjai az 55 éves találkozójuk alkalmával szeretettel és kegyelettel emlékeznek elhunyt tanáraikra és diáktársaikra. BORKA EDIT, CSOBOD TIBOR, DÓCZI ELEMÉR, FELDMANN KÁROLY, FAZEKAS ANTAL, KEMENES BEA, LAUSCHER JÓZSEF, SÁNDOR JÁNOS. Emléküket megőrizzük
„Megpihen a dolgos apai szív, áldás és hála övezi a sírt. Szerető férj voltál, drága édesapa, nagyapa, bánatos családodnak most az őrangyala. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesapánk, nagypapánk, apósom és rokonunk, SARMAN MÁTYÁS volt postafőellenőr életének 85. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése 2019. szeptember 19-én, csütörtökön 14 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemető régi ravatalozójából. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Megpihen a dolgos, jó apai szív, áldás és hála övezi e sírt. Szerető férj voltál, drága édesapa, családodnak most az őrangyala. Megállt a szív, megállt a kéz, nincs szó az ajkakon, szívünkben örökké élsz, mert szerettünk nagyon. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága jó férjem, édesapánk, nagypapánk, apósunk, testvérünk, keresztapánk, sógorunk és rokonunk, SZABÓ GÉZA életének 71. évében elhunyt. Temetése szentmisével egybekötve 2019. szeptember 20-án 15 órakor kezdődik a kapuvári Szent Kereszt-temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Szerető családja
„Mit lelkem eddig félve sejtett, Előttem áll a nagy titok, Hogy csak az halt meg, ami nem lett, S az él örökké, ami volt. (Vajda János) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VINCZE ANDRÁS JÁNOS életének 88. évében hosszan tartó betegségben, csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2019. szeptember 21-én, szombaton 14 órakor lesz a gönyűi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló Család
„Nem simogat kezed, nem mosolyog arcod, hiába szólítunk, nem halljuk már hangod. Egy jajszó nem sok, annyit nem mondtál, csak elmentél a halál hosszú útján. Szíved már nem fáj, a miénk vérzik, a fájdalmat, szenvedést szeretteid érzik. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PALKOVICS LÁSZLÓ szeretett férj, apa, nagypapa életének 65. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. szeptember 20-án, pénteken 16.30 órakor lesz a fertőbozi temetőben. A gyászmise 16 órakor kezdődik a fertőbozi templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Pihenj, Te Drága Szív, mely megszűntél dobogni. Szerető Jóságod nem tudjuk feledni. Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, anyósunk és rokonunk, SOMOGYI GYULÁNÉ szül. Szücs Erzsébet 77 éves korában méltósággal viselt, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 2019. 09. 21-én, szombaton 14 órakor lesz az abdai temetőben. Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Véget ért a szenvedése, szívében nyugalom, miénkben, kik itt maradtunk, el nem múló fájdalom.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapám, nagypapánk, apósom és rokonunk, HORVÁTH ZOLTÁN GYULA nyugalmazott hajóparancsnok életének 76. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2019. szeptember 21-én, szombaton 10 órakor lesz a gönyűi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
A Hegykői Általános Iskola 1959-ben végzett diákjai a 60 éves osztálytalálkozón szeretettel és kegyelettel emlékeznek meg elhunyt tanáraikról, osztálytársaikról. Döbrősi Terézia Farkas Mária dr. Horváth József Horváth Bernadett Kóczán Imre Németh Péter Raszipovits Károly Weisz Mária Wégerbauer Róbert Emléküket szeretettel megőrízzük!
Szeretettel emlékezünk GRÓSZ JÓZSEF halálának 10. évfordulóján. Minden együtt töltött pillanatot hűen őrzök a lelkemben, mint megannyi kisfilmet. Gyakran visszapörgetem őket a fejemben, hogy emlékezzek arra, mennyire boldogok voltunk mi ketten. S ebbe az érzésbe egy szemernyi kétely sem vegyült. Szerető feleséged és családod
Fájó szívvel emlékezünk NAGY ZOLTÁN halálának 6. évfordulóján. Nem az a fájdalom amitől könnyes a szem, hanem amit a szívünkben hordunk némán, csendesen. Szerető feleséged és fiad Zoltán.