Kultúra

2019.10.07. 20:07

A Soproni Petőfi Színház köszöntötte a tízezredik bérletest

Tortát kaptak a sopronhorpácsi ovisok, akik a jövő nézőközönségét képviselik.

soproniszinhaz.hu

Forrás: soproniszinhaz.hu

A sopronhorpácsi Napközi Otthonos Óvoda nagycsoportja a tízezredik bérletese a Soproni Petőfi Színháznak. Pataki András, a teátrumot működtető Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója tortával köszöntötte a gyerekeket. A remény évadára november 9-ig lehet bérletet váltani a leghűségesebb városban.

Burus Károlyné intézményvezető vette át az ajándékot. Elmondta, idén váltottak először tíz bérletet az öt és hat év közötti gyerekeknek. A szomszéd település, Zsira óvónőivel beszélgettek tavasszal, s mivel nekik nagyon jók a tapasztalataik a színház kicsiknek szóló előadásairól, ezért úgy döntöttek, hogy mostantól ők is elhozzák a gyerekeket a soproni teátrumba.

Fotó: soproniszinhaz.hu

Novemberben már megtekinthetik a Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack című zenés mesejátékot a Zentai Magyar Kamaraszínház, a Soproni Petőfi Színház és a Forrás Színház koprodukciójában. A tervek szerint a falubusszal vagy a helyközi járattal jutnak majd el az előadásokra.

Az új bérleteseket, az intézményvezetőt, Sobor Andrásné és Csomós Istvánné csoportvezető óvónőket Horváth Viktor, a Pro Kultúra értékesítési vezetője és Izsó Katalin, a Fertőrákosi Kőfejető és Barlangszínház projektmenedzsere is köszöntötte.

Pataki András kifejezetten örült annak, a tízezredik bérletesek a jövő nézőközönségét képviselik. Mindig fontosnak tartotta, hogy minden korosztály számára kínáljanak előadásokat, s a legkisebbek a lehető legkorábban találkozzanak színházi élményekkel. Mindemellett jó visszajelzésnek tartja, egyre több cég, intézmény, hivatal dönt úgy, a dolgozóik, munkatársaik számára színházbérletet váltanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában