Történelem

2022.10.26. 16:04

Zarándokhely lett Széchenyi István szobája

A döblingi barlang harcos oroszlánja címmel a Soproni TIT-ben tartott előadást dr. Brummer Krisztián jogász, politológus, a Széchenyi Társaság Soproni Tagozatának vezetőségi tagja. Vele beszélgettünk – a közelgő Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából is – Széchenyi István, Sopron első díszpolgára élete utolsó szakaszának kevéssé ismert részleteiről.

Tama István

Dr. Brummer Krisztián Széchenyi István A magyar Academia körül című könyvének 1842-es kiadásával. Fotó: Sz. K.

A köztudatban két kép is él Széchenyi utolsó éveiről: egyrészt egy szellemi képességeit elvesztett emberé, másrészt szanatóriumban élő, de a világgal aktív kapcsolatot ápoló személyé. ­ – 1860. április 8-án tragikus hirtelenséggel ért véget gróf Széche- nyi István élete. A Kossuth Lajos által legnagyobb magyarnak ne- vezett államférfi 1848 őszétől tar- tózkodott a Bécs melletti döblingi szanatóriumban, miután ideg- összeomlás érte. Itt töltötte életé- nek hátralévő tizenkét évét. A ­­­nyugodt környezetben sikerült ebből a szellemi kollapszusból felemelkednie, sajátságos módon lett a közélet egyik meghatározó alakja, miközben szinte egy valóságos, titkos „sajtóirodát” szervezett maga köré – ismerteti dr. Brummer Krisztián. Miután 1857-ben egy, a magyar viszonyokról félrevezető írás jelent meg Rückblick címmel, a gróf megírta híres leleplező politikai röpiratát Ein Blick néven. Műve 1859-ben jelent meg, nevetségessé téve a Bach-rendszer politikáját, közvetetten hozzájárulva annak bukásához is, emelve irodalmi munkásságának politikai hatását. Az ezt követő rendőrségi procedúra pedig drámai végkifejlethez vezetett. Halálának rejtélyes körülményei azóta is joggal foglalkoztatnak minden magyart, és még misztikusabbá teszik regényes életét.

– Széchenyi egészsége 1852-től lassan javult, majd 1856 és 1860 között egy kifejezetten aktív időszaka következett. Szinte kiírta magából a fájdalmát, magyar nyelvű feljegyzéseiben, amelyeket halála után adtak ki Nagy magyar szatíra címmel, kigúnyolta az osztrák elnyomó rendszert. Ki kell emelni tanító szándékú írását, intelmeit Béla fiához, amely egy folytatásos levélnek tekinthető szövegfolyam. Legnagyobb hatású, Döblingben írt munkája pedig a már említett Ein Blick volt, amelynek kéziratát Széchenyi Béla kétfenekű bőröndjében csempészte ki Angliába, ahol német nyelven jelent meg – fejti ki az előadó. Érdekes az is, hogy kik látogatták ebben az időben. 
– A javulás időszaka során Döbling a Bécsbe érkező magyarok egyfajta igazi zarándokhelyévé vált, amelyre az osztrák rendőrség is felfigyelt. Gustav Goergennek, az elmegyógyintézet igazgatójának listát kellett készítenie a látogatókról, igaz, volt benne annyi emberség, hogy ezt a listát Széchenyivel egyeztette. A magyar közélet fontos szereplői mellett 1859-ben két alkalommal találkozott a birodalom meghatározó osztrák politikai szereplőjével, gróf Rechberg külügyminiszterrel – eleveníti fel a politológus.

Azt sokan tudják, hogy Deák Ferenc eladta zalai birtokait, és az azokért kapott pénzből élt és dolgozott Pesten a kiegyezésen. De azt már kevesebben, hogy a csődbe ment birtok vásárlója valójában Széchenyi volt, aki Döblingből intézte ezt. – 1857. július közepén kereste fel Deák Ferenc őt, ez az egyetlen alkalom, amikor a „döblingi remeténél” járt. A négyszemközti beszélgetésükön biztos olyan dolgokról is szó esett, ami később nem jutott a közvélemény tudomására. Deák későbbi tevékenységében észrevehető, hogy a Széchenyi által elindított törekvéseket folytatta. 1854-ben vásárolta meg fia, Széchenyi Ödön számára Deák kehidai birtokát, ami elősegítette, hogy Deák Pestre költözzön és teljes életét a magyar haza felemelkedésének szentelje – mondta el dr. Brummer Krisztián.

Szülőföldem - Dr. Brummer Krisztián
Dr. Brummer Krisztián Széchenyi István A magyar Academia körül című könyvének 1842-es kiadásával. Fotó: Sz. K.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában