Országos konferencián is járt már a társulás

2022.02.06. 19:35

Rábaközi helytörténet-kutatók – Hét településen kilenc rendezvényt tartottak

Értékmentő munkát végeznek a térség helytörténészei a Rábaközi Helytörténet-kutatók Társulatában. Értéket mentenek, amikor könyveket adnak ki, érdekes tárgyakat mutatnak be vagy éppen zászlót restauráltatnak.

Cs. Kovács Attila

A rábaközi helytörténészek a napokban évzáró, évindító közgyűlésen értékelték 2021-es tevékenységüket a csornai Városi Művelődési Központban. Fotó: Endrődy József

A Rábaközi Helytörténet-kutatók Társulata tavaly kilenc rendezvényt tartott a térség hét településén. Összesen háromszáz­-hatvannyolcan voltak kíváncsiak és vettek részt az eseményeken. Szalay Balázs, a társulat elnöke a Kisalföldnek elmondta: a járványveszély befolyásolta ugyan a társulat programjait is, de összességében elégedettek lehetnek 2021-gyel.

 

„Készültünk nagyon, de sajnos elmaradt az Olaszországba tervezett első világháborús kegyeleti utazásunk. Voltak azonban nagyon szép rendezvényeink. Említhetem a Csornán tanuló középiskolások közreműködésével tizedik alkalommal megszervezett Marcaltő–Csorna gyalogtúrát vagy a látogatásunkat Vásárosfaluban Ható Imre és felesége múzeumában. Különösen megható volt, amikor az egyik legaktívabb társulati tagunkat, Jaczkóné Mátay Teri nénit köszönthettük a 90. születésnapján, illetve Horváth Győző személyes hangvételű vicai visszaemlékezése. Társulatunk működéséről egy országos konferencián is beszámolhattunk.

 

A helytörténészek komoly értékmentő munkát is végeztek. Kivették részüket például a szili 1956-os zászló restaurálásából és egy XIX. századi csornai anyakönyv felújítását is támogatták. Újra kiadták Csorna 1933-as térképét, megvásároltak egy korábban „csornai” Mikszáth-könyvet. Négy kiadványt is megjelentettek 2021-ben. Csiszár Attila A Rábaköz parasztságának anyagi kultúrája című írását, illetve Balsay Sándor és Balsay Endre nagyapjukról írt munkáját Balsay (Blascheck) Aladár bányamérnök és az I. világháború címmel. Kutasné Szabó Piroska édesapja életét foglalta össze (Cs. Szabó Lajos festőművész-kántortanító), Fábián Magdolna pedig Kapuvár hagyományait foglalta össze egy család történetének tükrében.

 

A jövőről Szalay Balázs elmondta: tervezik az érdekes tárgyak bemutatóját, egy vadosfai zászló restaurálását, az úgynevezett Csanaki krónika felújítását és egy rábaközi „ösmertető” összeállítását régi útleírások alapján. Rövidesen megjelenik a közismert csornai orvosról, dr. Bartos Gáborról szóló könyvük is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában