Retro – Jampecoktól a magyaros Party vajkrémig – régi fotók

A slim fit őse

Miután 1961-ben száz vagon ecetet gyártottak a kisalföldi megyeszékhelyen s a győri szeszgyárban is csúcsra járatták a termelést – legalábbis a kommunikáció szintjén mindenképp –, nézzük, milyen divattrendekkel számoltak a Győri Állami Áruház varróüzemében.

Nánási Sándor üzemvezető szerint a férfizakók 1962-ben „egyre jobban követik a test vonalát. A divatos fazon már karcsúsít.” Vagyis már ekkor hódított a slim fit őse. S milyen volt a divatos nadrág a hatvanas évek elején?

Szélsőségek nélkül

„A felhajtó nélküli nadrág tovább terjed. Tért hódít és kilép abból a stádiumból, hogy még az öltözködés maradi hívei is jampec viseletnek tartsák” – hangzott a frappáns válasz.

Nánási úr nem csupán az európai és hazai divatot ismerte kiválóan, a korabeli magyar társadalom öltözködéséről is mérnöki pontosságú ábrázolást adott 58 éve. „Nálunk a szélsőségeknek kevés híve van. Ha be is tört egy-egy divatirányzat, annak a szolidabb, egyben az elegánsabb válfája érvényesül” – mondta.

A Vagongyár legszebb évei

Ugorjunk nagyot, másfél évtizedet, s landoljunk a hetvenes évek végén. A legszebb éveit élő Magyar Vagon- és Gépgyárban szinte le sem álltak az ó- és az újév között. Félelmetes szám, ízlelgessük kicsit: 1977 januárjában a legendás gyár több mint 20 ezer (!) embernek adott munkát csak Győr-Moson-Sopron megyében.

A Győri Pamutszövő- és Műbőrgyárban, ismertebb nevén a Graboplastban pedig abban bíztak, hogy kilencmillió négyzetméter új termék gördül le a gyártósorokról.

A munka titka

A pannonhalmi új sütödében „piros-ropogósra, barna-mosolygósra” sült cipókat emeltek ki a kemencéből. Napi 40–50 mázsa kenyeret, 15–20 ezer péksüteményt reméltek a Lengyelországból és az NDK-ból vásárolt új berendezésektől.

„Sokan hetet-havat összehordtak a géppel készült kenyér ellen. Kézzel is lehet rosszul dagasztani, szemre is lehet kevesebbet keleszteni. Az embernek persze oda kell állni a gépek mellé, s kitanulva a kenyérgyártás csínját-bínját, odaadással dolgozni” – magyarázta lapunknak Maár Imre, az üzem egyik dagasztója. Ennél nem is lehet jobban megfogalmazni a munka titkát.

Zelleres „Party”

Képzeletbeli időutazásunk utolsó állomása 1985. január 3. A megyei tejipari vállalat 1984-ben közel 144 millió tejet vásárolt szűkebb pátriánkban. Anno minden térség tejipari üzemei országosan egyedülálló termékekkel próbáltak betörni a piacra. Nos, megyénk egyik tejipari védjegyének a Mosonmagyaróváron gyártott Lajta sajt, a másiknak a Party vajkrémcsalád számított.

A napjainkban is népszerű magyaros vajkrém ekkoriban indult hódító útjára, a felejthetetlen dobozú finomságokat Sopronban gyártották. A vajkrémek kalóriaszegények voltak – szigorúan a nyolcvanas évek mércéjével nézve –, s többféle ízesítéssel készültek. Minden túlzás nélkül kuriózumnak számított a zelleres „Party”. Utóbbi ízvilágot meg sem közelítik a vajkrémek napjainkban.