Győri retro

2020.11.28. 06:42

Fuvarosok pihentek a rakparton – újabb időutazás a Dunakapu téri piacra – fotók

Múlt heti írásunkat ott hagytuk abba, hogy megnyitotta kapuit a Dunakapu téri piac 1938 év végén. S hogy a második világháború előtt milyen gondokkal küzdöttek az árusok? Segítségünkre sietnek a korabeli újságíró-kollégák. „A hajnalban eloltott gázlámpákra még nagy szükség lenne, amikor az első szekerek befordulnak a Duna-parti oldalra” – írta anno a Dunántúli Hírlap.

Szeghalmi Balázs

Forrás: Régi Győr

A Szigetköz kincsei

„Érdekes momentuma a Dunakapu téri piacoknak, hogy a fuvarosok a folyó közelében, az alsó rakparton pihentették a lovaikat. A szekerek egészen a hetvenes évek elejéig sorakoztak katonás rendben itt egymás mellett” – tudtuk meg Kozma Endrétől, a Régi Győr szerkesztőjétől.

A belvárosi piac fő vonzerejét kezdetben a Szigetköz országszerte híres zöldségei jelentették. A friss répáért, karalábéért, karfiolért, káposztáért, petrezselyemért – a húsleves lelkét adó „zöld” kincset például Kunszigeten termesztették sokan – kisebb tömegek álltak sorban a Dunakapu téren. Városunk egyik jelképével, a vaskakassal díszített kutat 1940 tavaszán avatták fel a téren.

Újrakezdés

A második világégés utáni szegény esztendőkben csak elvétve tartottak piacokat a folyók városában. Az emberek jelentős része kőkeményen dolgozott hazánk újraépítésén 1949-ig. A Dunakapu térre az 1950-es években tért vissza a hamisítatlan vásári hangulat, kezdetben kizárólag szombaton rendeztek piacokat.

1958-ban született arról döntés, hogy Győr egyetlen piaca a Dunakapu téren legyen. Ekkortól már hétköznap is kínálták portékáikat a kofák. Az ötvenes évek elején egyébként a város hét pontján működött kisebb-nagyobb piac, különösen az ócskaságok vására volt népszerű az Újvilág téren.

Popeye kedvence pár forintért

A Dunakapu téri piac aranykorát a hatvanas-hetvenes évek hozta. Ebben a két évtizedben mindig óriási nyüzsgés, széles választék és megfizethető árak jellemezték a győri piacot. 1970. február 8-án Harti István, a MÉK boltvezetője azt nyilatkozta a Kisalföldnek: almából napi 8–10 mázsa, burgonyából 5–6 mázsa lelt gazdára.

Az említett héten spenót szintén érkezett a piacra, Popeye kedvencéből rögtön fogyott is napi 15–20 kiló. Az alma kilóját a hetvenes évek elején 5–7 forintért, a spenótot 12 forintért kínálták, ám így is akadt elégedetlen vevő. „Öt forintért csak apró almát tesz a mérlegre? Ilyet kettőért veszek a vállalatnál!” – mondta dühösen egy vásárló, s inkább odébbállt.

Nem csak zöldséget, gyümölcsöt, „kincseket” is rejtett a piac a hőskorban. Fotók: Régi Győr

Két nő, több férfi, egy eset

Krimik is történték a piacon: ahol tömeg van, ott feltűnnek a zsebtolvajok. 1968 júliusában vígjátékba illő jelenet lehetett, ahogy italozó férfiakhoz csapódott két nő, akiket egyre-másra hívtak meg sörre.

A hölgyek jól bírták a „folyékony kenyeret”, végül 600 forintot loptak a hoppon maradt férfiaktól. Innen zárjuk Dunakapu téri időutazásunkat, jövő héten irány a nyolcvanas évek és a rendszerváltás mágikus kora.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában