Fiatal győriek ingyen segítik a nyugdíjasok bevásárlásait, ügyintézéseit

A ViddL Győrben is elindította HozdL szolgáltatását, melynek keretein belül a nyugdíjasoknak ingyen szállítják az élelmiszereket, intéznek ügyeket.

Szeghalmi Balázs

Lendvay Patrik és Dorka alkotja a HozdL győri csapatát. Fotók: Nagy Gábor

Fotó: NAGYGABOR

Győri bringás segítők

Portálunk elsőként, majd többször hírt adott az önkéntes győri bringás segítőkről. Most kisebb közösséget mutatunk be, ám a jó szándék, az ingyenes segítséggyújtás a nyugdíjasoknak itt is alap.

A ViddL csapatáról – a négy alapító tag közül két fiatalember győri születésű, Domán Dániel és Tüske Tamás a mai napig erősen kötődik a kisalföldi megyeszékhelyhez – szintén többször beszámoltunk. Legutóbb arról az ötletes újításukról, mely révén munkatársaikat és ügyfeleiket is óvják a fertőzésveszélytől csomagátadás közben.

Milyen szalámit kér?

„Bringás futárunk maximum 9 kilós csomagokat visz házhoz, illetve 10 ezer forint értékben intézünk különböző postai ügyeket, váltjuk ki a gyógyszereket a patikákból” – kezdte Lendvay Patrikot, aki a győri szolgáltatást irányítja.

Bár a szolgáltatás netes platformról indul – nem kell megijedni, a felület kezelése e-mailküldéssel egyenlő –, a győri segítők telefonon is felveszik a kapcsolatot az ügyfelekkel, ha szükségesnek látják. „A napokban nem volt egyértelmű, hogy a nyugdíjas úr milyen szalámit kér a boltból. Felhívtam, hogy tisztázzuk a kérést” – hallottuk Dorkáról, aki főleg Győr központi negyedeiben támogatja, hogy minél többen maradhassanak otthon a járvány idején.

A szállításokhoz kizárólag bringát vesz igénybe a fiatal csapat. Most szerdán és csütörtökön egyedi akció keretében minden korosztály számára ingyenes a szolgáltatás.

Dorka főleg Győr központi negyedeiben támogatja, hogy minél többen maradhassanak otthon a járvány idején.

Segítség a futároknak is

„Az utóbbi hetekben azt tapasztaltuk, hogy a legtöbben felelősen az otthonmaradás mellett döntenek, és az emberek szeretnék, ha ki sem kellene lépniük az ajtón alapvető szükségleteik beszerzése érdekében. Mi a ViddL-nél sok kihasználatlan futárkapacitással rendelkezünk és szeretnénk futárjainknak minél több munkát adni. Így segítve őket a nehéz időszakban.” – foglalta össze a HozdL indításának mozgatórugóját Tüske Tamás, a cég ügyvezetője.

A szolgáltatásról minden információ ide kattintva olvasható, ahol nem csak megrendelések leadására van lehetőség, hanem futárként is lehet jelentkezni. Hamarosan elérhető lesz a HozdL applikáció is, ahol pár kattintással megrendelhetik a bevásárlást, az ügyintézést.

Lendvay Patrik és Dorka alkotja a HozdL győri csapatát. Fotók: Nagy Gábor

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában