A belvárosi panelok titkai Győrben – korabeli fotók

Feláldozott házak

„Amikor Győrbe költöztem a hetvenes évek elején, 65–70 ezren éltek a városban. Néhány kétemeletes lakóház volt, miközben egyre többen költöztek a folyók városába.

Szükség volt új otthonokra, a panelépítéssel kezdett rohamosan emelkedni a lélekszám Győrben” – kezdte Bodrossy Attila győri építész, a Dimenzió Tervező Kft. vezetőtervezője. „Azoknak a családi házaknak az esetében nem volt apelláta, amelyeket bontásra ítéltek és feláldoztak az akkori Gorkij utcában (mai Teleki és Pálffy utca) az új paneltömbök érdekében” – utalt a kezdetekre a Széchenyi-egyetem oktatója.

Típushibák

„Anno az igazán jó magyar építészek finoman fogalmazva sem voltak elragadtatva a szovjet modellre épülő panellakásoktól. Többen felvették a kesztyűt és próbáltak szélmalomharcot folytatni a rendszerrel. Összességében persze esély sem volt a panelok megállítására. Szerte hazánkban elkezdődött a négy- és tízemeletes lakótömbök telepítése. Önmagában nem a vasbetonra épülő technológiával volt gond.

Sokkal inkább azzal, hogy három-négy különböző panelházból húztak fel több ezret itthon. Így az esztétikai szempontok sokadlagossá váltak, miközben a lakók a saját bőrükön érezték a panelok összes típushibáját. Ilyen volt a pici fürdőszoba 150 centiméteres káddal vagy az állandóan kellemetlenül meleget adó fűtés” – magyarázta Bodrossy Attila.

Utóbbi probléma a mai napig él: a kemény téli hidegekkor is számos lépcsőház ablakát kinyitják a lakók, mert nem bírják a fülledt, száraz meleget. Ha a panelok tervezésekor plusz egy csövet beiktattak volna a fűtésbe, négy évtizede más lenne a helyzet.

A logisztika velünk volt

Vissza a városmagba. Az épülő színház szomszédságába telepített paneltömböknél akadt „keményebb” elképzelés is. A soha meg nem valósult terv szerint Újváros ódon utcáit és a Rába-partot is toronyházakkal „bombázták volna tele”.

„Úgy menekült meg a centrum, hogy a GYÁÉV akkori nagy hatalmú vezetője érthetően minél jobb logisztikát szeretett volna biztosítani a vasbeton tömböknek. Ennek köszönhetően az új otthonok építése fokozatosan a parlagon heverő területek felé irányult. Így alakult ki előbb Adyváros, majd Marcalváros. Utóbbiak mellett nem csupán a könnyebb szállítás szólt, de bontási nehézségek, költségek sem voltak” – közölte Bodrossy Attila.

Ki állja a számlát?

Az a korabeli tudósításokból egyértelműen kiderül, hogy a városvezetés a belvárosi panelok felhúzását szorosan együtt kezelte az új győri színház építésével. A képlet nem volt bonyolult: anno minden paneltömb építésének a számláját az állam fizette – a színház azonban városi beruházás volt. A korabeli vezetők látták annak a lehetőségét, hogy a színház közművesítését könnyen a panelokra lehet terhelni. S éltek is ezzel. Ezt a teóriát alátámasztja: a győri színház transzformátora a mai napig az egyik lakóépület alatt működik.

„Örülök annak, hogy a Schweidel utcát sikerült megmenteni a paneloktól. Itt volt a legnagyobb veszély a terjeszkedésre. A szóban forgó utca úgy úszta meg a panelokat, hogy az épületeit különböző színűekre festették. Ez tetszett a városvezetőknek és elálltak a bővítéstől” – zárta szavait a győri egyetemi oktató.