1848/49-es szabadságharcunk szuperhősei – filmbe illő, fordulatos történetek mesélnek a forradalom katonáiról

Ha valakinek az életéből fordulatos történelmi filmet lehet forgatni, az Földváry Károly honvéd ezredes. „A XIX. századi magyar szabadságharc legbátrabb katonájának a kortársak is szinte egyöntetűen Földváryt tartották. Apró termetű volt, fél szemére vak, napégette arca miatt pedig többen »Cigánynak« becézték a gyergyószentmiklósi születésű honvédet. A híres szegedi, 3. fehér tollas zászlóalj főhadnagyaként kezdte a pályafutását, végül ezredesként és hadosztályparancsnokként tette le a fegyvert Világosnál” – kezdte Horváth Gábor.

Legendás hídfoglalások

Földváry az 1849-es tavaszi hadjárat során kiemelkedően teljesített. „Tápióbicskénél a magyar ellentámadás elakadt a patak hídjánál. Két legendás honvédzászlóaljunk nem hátrált meg. A 3. és a 9. veres sipkás alakulat rohamozott, ám a heves osztrák tűzben sokáig nem jutottak túl a hídon. Egészen addig, míg Földváry ki nem tépte a »kilencesek« zászlótartójának kezéből a magyar lobogót, s mit sem törődve a tűzzel, lovával megindult az ellenség felé. Földváry magánakciója után a magyar honvédek elűzték az osztrákokat a településről. Az ütközetet úgy nyerte a két zászlóalj, hogy korábban Klapka egész hadteste meghátrált itt” – mondta Horváth Gábor.

Egy héttel később Vácnál két lovat lőttek ki Földváry alól, aki ezután gyalog rohant az osztrákoknak. A végeredmény itt is sikeres magyar hídfoglalás volt. Földváryhoz köthető szabadságharcunk egyik humoros párbeszéde. Görgei amint megtudta, mi történt Vácnál, rögtön új hadimént adott a székely honvédnek. Damjanich – Földváry hadtestparancsnoka – ekkor viccesen csak annyit mondott: „Jó lesz oda fuvarosló is, úgyis kilövik alóla...”

„Mint damaszkuszi penge”

A Kádár-korszak és a rendszerváltás utáni történelemoktatás baklövése, hogy a bűnbak szerepét Görgei Artúrra osztotta. Még a ’90-es években is azt tanulták a diákok az iskolákban, hogy Görgei árulta el a magyar szabadságot. A tények nem támasztják alá ezt, sőt.

Mikszáth Kálmán így írt a magyar hadtörténet zseniális alakjáról: „Görgei valósággal ki van cizellálva, mint a damaszkuszi penge. Hajthatatlan egyéniség, amely csak egy irányt ismer, a harcot. Ezen a téren lángész, amely visszafojtva, fenyegető megsemmisülésre ítélve retteg az élettől. Villámgyorsan ítél, s ítélete mellett kitart. A döntő szót ő mondja ki s vaserő és acélfizikum szolgálja. Amit akar, arra életét játszva teszi fel.” „A magyar történelemben kevés keményebb és cinikusabb ember akadt Görgeinél. Szóban és írásban is merő gúny volt, ám senkitől sem követelt többet, mint amennyit magától elvárt” – vette át a szót a nagy palóctól Horváth Gábor.

Gránátszilánkok sebesítették meg Görgeit

Görgei 1849. július 2-án Komárom térségében életveszélyes fejsérülést szenvedett. Annak ellenére, hogy egy felrobbant gránát szilánkja 12 cm hosszan felszakította fejbőrét, több ponton átszakította koponyacsontját, a honvéd tábornok a sebesülését követő 13. napon bevette Vácot, kiűzve onnan az orosz előőrsöket. Ezt követően fogatról nyeregbe szállt(!), visszaverte az orosz főerők támadását és a cári csapatokat „kicselezve” Miskolcra, majd Tokajra vonult.

A sebesülést követő 26. napon indult az orosz hadsereg teljes arcvonalát kikerülve délnek. Görgei mire Vácra ért, sebe már gennyesedett, így a fejsérülést újra fel kellett nyitniuk a katonaorvosoknak. Antibiotikumok nélkül kezelték a magyar haderő parancsnokát, aki 41 napon át tűrte a fájdalmakat. Nem menekült Törökországba, mint Kossuth, a reménytelen vérontást azonban nem vállalta a többszörös császári-cári túlerő ellen.

Sopron környéki vitézi tett

Végezetül nézzük Virágh Gedeon történetét. „Az alföldi születésű nemes 1848. október 21-én Prága mellől szökött meg 203 huszártársával, kalandos úton tértek haza Magyarországra. Már útközben többször harcba keveredtek, ám a gyors lovascsapat néhány bajtárs elvesztésével megúszta a hosszú utazást. Virágh vezetésével azonnal beálltak a honvédseregbe, novemberben már Sopron környékén vitézkedtek. Három szakasz huszárral másfél század osztrák lovast futamítottak meg az Alpokalján, ami kétszeres túlerőt jelentett” – magyarázta a győri könyvtáros, hadtörténész-technikus.

Virágh Gedeon végigküzdötte a téli és tavaszi hadjáratot, egyszer súlyosan megsérült, mégis alig pár hét múlva újra a csatamezőn harcolt. Július közepén tette le a fegyvert. Aradon halálra ítélték, amit később 16 év várfogságra változtattak. Virágh Gedeon 1858 nyarán szabadult a börtönből. Amint tehette, az 1867-es kiegyezést követően, rögtön csatlakozott az első pesti honvédegylethez.