Röpke három hét alatt hazaért a levele

– A 80-as években 24 tengeri árut szállító hajóval rendelkezett Magyarország, néhányukon dolgoztam, mint tengerész kormányos matróz. Legmesszebb keleten Észak-Koreában, nyugaton Casablancán, Marokkóban, északon Finnországban, délen Mombassában, Kenyában fordultam meg, s közte 50 országban és a hozzá kapcsolódó vizeken jártam – mesélte a győri születésű tengerész, Bittera Gábor.

A győri tengerész a világot járta

Bittera Gábor textilipari szakközépiskolában végzett szövő szakon. Ennek köszönhetően aztán a hajókon ő varrta a kollégáinak a tengerész zsákokat, és az összes takaróponyvát. Mint mondja, a hajózás az egyik legdemokratikusabb szervezet, mert senkiből nem lesz azonnal kapitány, mindenki hajósinasként kezdi és a hajózási idő összegyűjtésével, hajózási iskolák elvégzésével lehet a  ranglétrán előrébb jutni. 
 De vajon kalandvágyból lett tengerész?
– Budapesten él a keresztapám, aki a tv-nél volt hangmérnök. 1969-ben és 1970-ben két tengeri hajón forgatott  filmet Rockenbauer Pállal. Rengeteget mesélt az élményeiről és akkor döntöttem el, hogy tengerész leszek. 20 éves voltam akkor, így előbb le kellett töltenem a 2 év katonaidőmet és azután azonnal jelentkeztem – válaszolta a tengerész. – Kormányos matrózként minden is volt a feladatom. Részt kellett venni a fedélzeti karbantartási munkákban, a kikötéseknél, indulásnál a kötélzet kezelésben, ha nem bírta a robotkormány a nyílt tengeren a hajó kormányzását, akkor kézi kormányzást végezni, kikötőkben őrséget ellátni, rakodást felügyelni. A nappalosok 8 órát, az őrmatrózok kétszer 4 órát dolgoztak egy nap. A többi időben pihentünk, a bárban vagy a medencében (a trópusokon ), ha volt a hajón, de ha kellett azonnal munkába álltunk éjjel, nappal. Amikor kikötött a hajó, akkor pedig világot láttunk. Akkor még lassabb volt a hajózás, volt időnk körülnézni, ott, ahol voltunk. Vittek bennünket kirándulni, így voltunk Afrikában szafarin, Kínában kolostorokat látogattunk, bejártuk Málta szigetét busszal, Algériában elvittek bennünket az Atlasz-hegységbe szalonnát sütögetni, és hasonló programok voltak, de önállóan is szét lehetett nézni a kikötő városokban – mesélte Gábor, aki 8 év alatt 50 országban járt, hat hajón szolgált.

Szeretett tengerész lenni, a mai napig szívesen emlékszik vissza azokra az időkre.

– Minimum hat hónapot kellett szolgálni egy hajón, hogy ingyen lehessen oda és vissza utazni. A legkevesebb nyolc hónapom volt egy hajón, a legtöbb pedig 14,5, de abból 6,5 hónapot velem lehetett a feleségem. Több alkalommal is jöhetett velünk a feleségünk a hajóútra. 

Együtt voltunk 

• Észak-Koreában, 
• Kenyában, 
• Szingapúrban,
•  Malajziában, 
• olyan helyeket jártunk be, ahova akkor a szocialista országokból nem is lehetett eljutni. 

Annyi helyen megfordultam, hogy ha most rengeteg pénzem lenne, akkor sem tudnám mindet bejárni – mesélte a volt tengerész, aki végül is a családja miatt vált meg a világjáró élettől.

Kapcsolat a családdal

A magyar tengeri hajózás történetét bemutató kiállításon láthattuk sapkáit, egyenruháját, a matróz zsákját, tengerész okmányait is. A tárlókban féltve őrzött leveleket is bemutatott. Annak idején, amikor Gábor hajózott a világban, még nem volt email, de még a telefon is ritka volt, mint a fehér holló.

– Levelet írtunk a családunknak. Írtam én Etiópiából, Szingapurból is. Használhattunk egy külön bélyeget, ami megmutatta, hogy tengerész postáról van szó, ezért egy kicsit  hamarabb kézbesítették a leveleinket, így 2-3 hét alatt ért haza egy levél. A családtagok úgy tudtak nekünk írni, hogy körülbelül tudták, mikor, hova érkezünk. A Mahart-nak mindenhol voltak ügynökségei és a levelinket oda címezték. Amikor odaértünk akkor felhozták a hajóra a leveleket és kiosztották. Vártuk már nagyon. Néha Nyugat-Európából és Észak-Afrikából telefonálni is tudtunk postáról és hotelekből, a Szovjetunióban 10 napot is kellett volna várni a telefon vonalra, de egy kis AMO szappan, Malboró cigaretta hatására 10 perc alatt lett kapcsolat az itthoniakkal – mesélte Gábor, hogyan tartották a hosszú hónapok alatt a családdal a kapcsolatot.  

Ha hajóval már nem is a tengereket, óceánokat járja, a víz, a hajózás szeretete megmaradt. Leszerelése óta is tartja a kapcsolatot a tengerészekkel és részt vesz rendezvényeiken, például minden évben a maklári Veterán Tengerész Találkozón a Tengerész Múzeumban. Kötelességének érzi megőrizni és megismertetni az emberekkel a magyar tengeri hajózás emlékét. Ezért tartotta fontosnak, hogy minél több diáknak személyesen is beszéljen a kiállításról.