Fesztivál

2025.06.09. 12:08

Eső, sár és rock and roll – Felejthetetlen zárónap a SopronFesten - galéria, videó

A természet nem kímélte az idei SopronFest látogatóit, vasárnap ugyanis az eső és a sár is főszerepet kapott a Lővér kempingben. Ám ez egy cseppet sem zavarta azt a több ezer lelkes fesztiválozót, akik a rendezvény harmadik, egyben zárónapjára látogatott ki.

A fesztiválhangulatot a zord időjárás sem ronthatta el,  hiszen a zeneszerető közönség és a színpadokon fellépő neves hazai előadók gondoskodtak arról, hogy a SopronFest 2025 emlékezetes búcsút vegyen.

fesztivál
Boldog fesztiválozók, sárban és esőben is. Fotó: Varga Henrietta

Fesztivál esőben és sárban

A vasárnapi program a Boldogság és a Nagyszínpadon is igazi sztárparádét vonultatott fel. Délutántól egészen késő estig tartó zenei kavalkád során olyan közönségkedvencek léptek fel, mint a Valmar, a TNT, Ákos, Halott Pénz és T-Danny. A Valmar koncertjén az időjárás kiszámíthatatlansága is külön színt vitt az estébe a néha eleredő eső még különlegesebbé tette a pillanatot. A közönség egy emberként énekelt a fiúkkal, kicsik és nagyok önfeledten táncoltak.

A nosztalgia jegyében érkezett a színpadra a TNT, akik a kilencvenes és kétezres évek legismertebb slágereivel idézték meg a múltat. Dobrádi Ákos és Inti ismét bebizonyították, hogy a jó zene nem ismer időt. Dalról dalra egyre többen táncoltak és énekeltek velük, az egykori tizenévesek mellett a mai tinédzserek is kívülről fújták a dalokat. 

A nap további részében Ákos monumentális előadása emelte tovább az est fényét, míg a Halott Pénz és T-Danny koncertjei modern hangzással és látványos show-elemekkel varázsolták el a közönséget. A zárónapon is kitartott a jókedv és a vidámság, a közönség energiája pedig azt üzente, "mit nekünk eső", ha szól a zene, semmi sem állíthat meg bennünket.

A SopronFest harmadik napja tehát méltó zárása volt ennek az emlékezetes pünkösdi hétvégének. A szervezőknek és fellépőknek köszönhetően a fesztivál újra bebizonyította, hogy Sopron nemcsak a bor és a természet városa, hanem a felejthetetlen zenei élményeké is. Ha az emberek pedig ennyi örömmel és lelkesedéssel állják az esőt és a sarat, akkor biztosak lehetünk benne: jövőre is visszatérnek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában