2025.06.04. 22:03
DunaFeszt - Tűzzsonglőrök és a Grund a színpadon Győrben - XXL képgaléria
Kivételes előadásokkal és ingyenes koncertekkel várja a látogatókat a DUNAFESzT.
Idén harmadik alkalommal rendezik meg a Győri Nemzeti Színházban a DUNAFESzT-et. Az öt napos programsorozatot szerda este nyitották meg. Az esemény célja, hogy minden évben elhozza a Duna menti városokból a legkiválóbb színházi előadásokat és koncerteket.

Fotó: Krizsán Csaba
Öt napig DUNAFESzT
Idén három játszóhelyszínnel készültek a szervezők ahol hazai és nemzetközi előadásokat, koncerteket láthatnak, valamint egy szabadtéri színpaddal, ahol ingyenes koncertekkel és fergeteges hangulattal várjuk az érdeklődőket.
A megnyitó legszebb pillanatai:
DunaFeszt Győrben - Az első nap fotósunk szemszögéből
Fotók: Krizsán CsabaA 0. napon kedden, a tavalyi nagy sikerre való tekintettel visszatért a Stage4U színházi vetélkedő. Idén középiskolás csapat mérte össze tudását.
A Nagyszínházban Szulák Andrea koncertezik, az érdeklődők láthatják a Lear- Shakespear tragédiája nyomában című előadást és más kiváló műveket. A Kisfaludy teremben, Csehov Egyfelvonásos komédiáit, a Sebastiant és a Liftet játsszák.
A színház előtti téren pedig fellép A GRUND -vígszínházi fiúzenekar, lesz Dánielfy koncert, Fire Flow-tűzzsonglőr előadás és még sok más izgalmas rendezvény.
A részletes programot a Győri Nemzeti Színház oldalán olvashatják.