Nem sietünk felnőni – Miért olyan nehéz elhelyezkedni az egyetem után?

Bár azt halljuk évekig, hogy „csak tanulj, mert ha meglesz a diplomád, megnyílnak előtted a világ kapui”, a valóság egészen más arcát mutatja. Rájövünk, hogy az ajtók nem nyílnak maguktól – sőt, gyakran be is vannak zárva, és kulcs sincs a kezünkben. 

Az egyetem mellett nem könnyű olyan munkalehetőséget találni, amit később valóban kamatoztatni tudunk. A legtöbben kénytelenek vagyunk kompromisszumokat kötni: olyan munkát vállalni, ami nem kötődik a tanulmányainkhoz, csak hogy valahogy fenn tudjuk tartani magunkat. A végzés után pedig ott toporgunk az iskola kapujában, és bár elvileg "szabadok" vagyunk, nem merünk előrelépni. Nem tudjuk, hogyan kell, és talán azt sem tudjuk, merre érdemes indulni. Ez a bizonytalanság megbénít, elveszi az önbizalmunkat, és sokszor önmagunkban is kételkedni kezdünk.

Egyetem után belekezdünk a végtelen álláspályázatok sorozatába, és naponta kapjuk a sablonos visszautasító e-maileket, már ha válaszolnak. Erre az iskola nem készít fel bennünket. Nem tanítják meg, hogyan írjunk ütős önéletrajzot, vagy hogyan érvényesítsük magunkat a munkaerőpiacon, ahol a tapasztalat gyakran többet ér, mint a tudás.

Fiatalon és naivan tényleg elhisszük, hogy egyszerű lesz munkát találni. Elhisszük, hogy majd valaki észreveszi bennünk a tehetséget. De a valóság az, hogy nagyon is határozottnak és kitartónak kell lennünk. Türelem, bátorság és rugalmasság nélkül nehéz boldogulni. Az út hosszú és göröngyös, de ha nem adjuk fel, előbb-utóbb ránk talál a megfelelő lehetőség. Küzdenünk kell az álmainkért, még akkor is, ha közben néha úgy érezzük, mindenki más gyorsabban halad nálunk. Mert a saját utunkat csak mi járhatjuk be, és ha hiszünk magunkban, előbb-utóbb célba is érünk.