2025.04.27. 13:41
Búcsúzunk az idei SZEN-től - T. Danny félmeztelenre vetkőzött -fotók, videó
Véget ért a négy napon át tartó bulisorozat a Bridge Hallgatói Clubban. Szombaton is sztárfellépők zárták a SZEN-t, Dzsúdló csordultig megtöltötte a nagyszínpad előtti teret, míg T. Danny koncertje végére félmeztelenre vetkőzött.
Búcsúzunk az idei Széchenyi István Egyetemi Napoktól, fergeteges hangulat, tomboló tömeg és közös énekléssel zárult 2025-ben a négy napos SZEN a Bridge Hallgatói Clubban.

Az idei SZEN magasra tette a lécet
Vályi Nagy Dávid, a Széchenyi István Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke lapunknak elmondta, hogy jól sikerült az idei programsorozat, szinte minden nap teltházas bulikat tartottak és az időjárás is kegyes volt hozzájuk.
- Kedden a sportnappal kezdtünk, a Püspökerdőben futhattak a hallgatók, illetve közkedveltek voltak a közös programok is az egyetemisták és a városik számára is. Szerdán kezdődtek a koncertek, csütörtöktől pedig már szabadtéren a nagyszínpadon is közkedvelt előadók váltották egymást. Ugyan idén is többségében hallgatók vettek részt a programunkon, de célunk, hogy a rendezvényeinkre minél többi győri is ellátogasson, ami szerintem sikerült. Fontosnak tartjuk az integrációt, hiszen mi a város a városban vagyunk, örülünk, hogy ők is velünk voltak - fejtette ki Vályi Nagy Dávid, aki úgy véli idén a legnagyobb húzónevek Dzsúdló, T.Danny és Desh voltak.
- Mellettük viszont hoztunk olyan műfajú előadókat is, mint Bereczki Zoltán, Ganxsta Zolee, Nótár Mary és a teljes zenei palettát sikerült lefedni - tette hozzá a Hallgatói Önkormányzat elnöke, aki bízik benne, hogy jövőre sikerül még magasabbra tenni a lécet.

Színes előadói paletta visszatér jövőre is
Fanni, a Széchenyi István Egyetem szociálpedagógiai szak hallgatója, nem először vett rész a SZEN-en. - Minden nap részt vettem a programokon, reggeltől, estig. Tavaly is itt voltam, viszont úgy érzem az idei sokkal jobban sikerült. Úgy gondolom az előadói felhozatal is merőben jobb volt, de már most várom a jövő évit, ami remélem hasonlóan jó lesz, mint idén - hangsúlyozta az egyetem hallgatója.
Fanni személyes kedvence az idei SZEN-en T. Danny volt, de jót bulizott Nótár Mary-re és MC Hawer és a Tekknő duóra. Úgy véli minden fellépő, egytől egyig hozta a maximumot.
SZEN 2025 - Utolsó nap
Fotók: Molcsányi MátéLányokat szédített T. Danny félmeztelenül
Az X Faktor tavalyi győztese, Fehér Krisztián után, T. Danny lépett színpadra, sokan izgatottan várták, hogy a tavalyi buli után idén a SZEN-en milyen hangulatot teremt. A hangos sikítás és a tombolás nem maradt el, sőt egyik érzelmes zenéjére a közönség mobiljainak vakufényei világították be az Audi Hungaria nagyszínpadát. A 26 éves énekes, rapper és dalszerző zeneszámról zeneszámra egyre kevesebb ruhadarabot viselt magán - a rajongó hölgyek nagy örömére - míg a végére, az utolsó nagy fináléra már félmeztelenül lépett színpadra. Ekkor eldördültek a konfetti ágyúk is, melyből piros és fehér T. Danny feliratú szalagok hullottak. Az utolsó pillanatban pedig a közönség soraiba dobta törölközőjét, melybe a koncert során törölte izzadságcseppjeit. Reméljük az egyik legnagyobb rajongónak sikerült elkapnia.

Ezután következett Dzsúdló, amire még nagyobb tömeg özönlött a szabadtérre, mozogni is alig lehetett. A szintén 26 éves pop/trap előadó, dalszövegíró megosztó dalszövegeivel lett a fiatalok kedvence. Legutóbb három éve adott koncertet Győrben, most viszont visszatért, mint mondta mindig nagy élmény ilyen közönség előtt zenélni. Dzsúdló annyira elnyerte a hallgatók és győri közönség szívét, hogy koncertje alatt a belső színpadokon, csak egy-egy ember lézengett.
Az utolsó nap zárásaként még színpadra lépett a kapuvári születésű Essemm, Ganxta Zolee és Siska, a Sumofdem, a Hundres Sins és Strongi, valamint a Kollégiumi Stúdió pörgette a legnagyobb slágereket.
- A koncertekről készült galériáinkat itt tekinthetik meg napról napra:
SZEN 2025 - 1. nap
Széchenyi Egyetemi Napok 2025 - szerda
Fotók: Molcsányi MátéSZEN 2025 - 2. nap
SZEN napok Győrben - 2. nap galéria
Fotók: Molcsányi MátéSZEN 2025 - 3. nap
SZEN 2025 - A harmadik nap
Fotók: Molcsányi Máté
kisalfold.hu videó
- Kishuszár, Kakas Márton, és más eredeti mézeskalács figurák a múltból - fotók, videó
- A falusi állattartás egyik utolsó mohikánjának rezidenciáján jártunk Ravazdon + videó
- Így indították el az új Audi Q3 termelést Győrben - fotók, videó
- Maratoni válogató: a királykategóriáról szólt a második nap - galéria, videó
- Így közeledik a vihar Sopronban - videó