2025.04.29. 12:13
Színházi nap Sasvári Sándorral Győrben: Attilát, a hun királyt még eljátszaná
A Jászai Mari-díjas és eMeRTon-díjas énekes, színművész, Sasvári Sándor a Győri Kovács Margit Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Iparművészeti Szakgimnáziumban énekelt hétfőn délután. Kedvenc jelmeztervezője hívta énekelni. Sasvári Sándor azonnal igent mondott.

Molnár Gabriella jelmeztervező, az iskola óraadó tanárának hívó szavára Sasvári Sándor azonnal vállalta a jótékony fellépést. A tanárnő a zalaegerszegi színházban játszott „Sárkányszív” című magyar történelmi musical jelmezeit tervezte, amelynek főszereplője volt az énekes, akit egyébként is hosszú barátság fűz a szakemberhez. Az iskolában beszélgettünk a művésszel.

Fotó: Molcsányi Máté
Sasvári Sándor történelmi nagyságok szerepében
– Sokat jelent egy művészeti iskola tanulóinak, hogy szemtől szemben hallhatják, láthatják az ország egyik legnépszerűbb, ugyancsak elfoglalt musical színészét. Hogy sikerült időpontot egyeztetni?
– Nagyon sok jótékonysági fellépésem van, ez is az. Molnár Gabriella jelmeztervező hívására azonnal igent mondtam. Saját technikával, hangmérnökkel járom az országot idestova 50 éve. Gabi, és párja, Bényei Miklós díszlettervező nagyon jó barátaim. 2009 óta több darabban az ő jelmezeikben alakulok át azokká a történelmi figurákká, amiket Moravecz Levente megírt. Nagyon fontos számomra, hogy ezek a jelmezek úgy készüljenek el, hogy amikor felöltöm, tartást, óriási löketet adjanak a szerep megformálásához. Gabi és Miki jelmezei és díszletei tökéletesen harmonizálnak ezekkel a darabokkal, nagyon jól megértjük egymást. Itt a győri találkozón egy számot énekeltem a zalaegerszegi színházban harmincszor játszott "Sárkányszív” című magyar történelmi musicalből, ami a szívem egyik csücske. Nagy Lajos, a magyar történelem egyik, ha nem a legnagyobb hatású királya. Az ő uralkodása alatt „mosta Magyarország határait három tenger.” Ez akkor is így volt, ha a valóságban a lengyel és az akkori horvát terület közigazgatásilag nem tartozott Magyarország fennhatósága alá. Utódja, Luxemburgi Zsigmond alapította az első, és ezidáig egyetlen magyar világi lovagrendet. Az előadás azt a kérdést járja körbe: miért nevezték „Sárkányrendnek”?

Fotó: Molcsányi Máté
A művészpárossal 2009 óta töretlen a kapcsolatunk. Együtt dolgoztunk például
- a Zrinyi 1566, vagy
- a Hunyady 1456, című darabban, ahol Hunyady Jánost alakítom lovas verzióban.
Teljesen rábízom magamat a Gabira, mert pontosan ismeri az én habitusomat, de ezek a törénelmi figurák amúgy is megadják az alapokat. Ha én felmegyek a színpadra, a jelmezben rögtön Zrínyi Miklósnak érzem magam, s ehhez nagyban hozzájárul a jó jelmez.

Fotó: Molcsányi Máté
– Fogékonyak a fiatalok ezekre a történelmi musicalekre?
– A zenének nagyon nagy ereje van, általa befogadóbbak a fiatalok. Például Szigetváron 2009-ben bemutattuk a Zrínyi 1566-ot és pár évre rá a szigetvári iskolások azt kérték az igazgatójuktól, hogy minden ünnepélyen a Himnusz mellett hangozzék el a Közös akarat című dal. Ez azóta is így van, sőt a 9. osztályosok tankönyvében van egy kép rólunk és egy leírás a darabról.
– Készül valamilyen újdonságra?
– Én mindig készülök. Most fejeztem be egy "Jézus Krisztus szupersztár" sorozatot a Madách Színházban, ebben Pilátusként láthatott a közönség. Előtte "Az Operaház Fantomja" sorozat volt a Madách Színházban, előtte pedig Mamma Mia. Pünkösdkor a lányommal Erdélybe megyünk egy öt előadásos turnéra, majd június 16-án ismét egy Mamma Mia sorozat kezdődik. Aztán Orfűn a Sárkányszívet játszuk lovas verzióban és a Csodaszarvast. Augusztus 20-a előtt Tarpán egy vadonatúj lovas rock operát mutatunk be, amelynek címe: Esze Tamás, a jobbágy nemes. Ebben Rákóczi Ferencet alakítom. Augusztus végén az eredeti helyszínen a Zrínyi 1566-ot játszom, aztán így tovább...
– Van még olyan magyar történelmi személyiség, amit még nem játszott el?
– Igen, Attila hun királyt szeretném még eljátszani, átélni lovas verzióban. 2000-ben írattam egy rockoperát, ami anyagi okokból azóta sem valósult meg, de nem adom fel, amíg még tudok lóra ülni, addig még meg szeretném valósítani.

Fotó: Molcsányi Máté