2025.04.21. 13:23
Hideg vizet kaptak nyakukba a lányok: ilyen a hagyományos húsvéti locsolkodás Győrújbaráton - fotók, videó
Ismét hagyományos módon locsolták meg egymást a Csobolyó Néptáncegyüttes ifjai, akárcsak az együttes kilencvenes évek eleji megalakulása óta minden évben. Ruha nem maradt szárazon a húsvéti locsolkodás alkalmával Győrújbaráton.
Győrújbaráton hétfőn reggel Kovács Lászlónál gyűlt össze a helyi Csobolyó Néptáncegyüttes kilenc ifjú lánykája, hogy egy finomságokkal telerakott asztal körül énekelve, beszélgetve, a tojásokat rendezgetve várják a locsolókat, akik hamarosan meg is érkeztek, miután előtt már több lányos házat meglátogattak a faluban. Ilyen egy igazi, hagyományos húsvéti locsolkodás Győrújbaráton.

Fotó: Molcsányi Máté
Húsvéti locsolkodás Győrújbaráton
Mint Jocha Balázs, a néptáncegyüttes vezetője érdeklődésünkre elmondta, húsvét hétfőjén ezúttal vagy félszáz helyi, fiatalabb és idősebb fehérnépet locsoltak meg vízzel, hogy a népszokás értelmében nehogy elhervadjanak. Már Húsvéthétfőn reggel hétkor ott voltak a lányos házaknál a győrújbaráti Csobolyó néptáncegyüttes ifjai, hogy aztán több részletben meglocsolják a falu szépeit. A legkisebbek maradtak a végére, ők a táncháznál kaptak a nyakukba vizet.
Így locsolják a lányokat húsvétkor Győrújbaráton
Fotók: Molcsányi Máté- Néha jófejek és akkor melegebb a víz hőmérséklete, de ma szépen süt a nap, biztos hideg vizet kapunk
- mondta lapunknak az egyik lány, Princzes Rebeka, amíg a locsolkodókat várták. Elmondta, hogy 13 éve táncolnak együtt, és tojásfestéssel, kalács sütésével készültek az ünnepre. Hagyományos viseletbe öltöztek, fehér szoknya, fehér felső. A Csobolyó Néptáncegyüttes 1991-ben alakult, azóta locsolkodnak a hagyományos módon, tehát vödör vízzel járják a lányos házakat minden évben.
A legények végül megérkeztek, Nagy Gergely mondta a locsolkodóverset, majd jöhetett a sok-sok vödör víz.
- Azok a lányok még szárazok! A kutyára vigyázz! Locsolkodni akarok! - Volt sikoltozás, senki sem menekülhetett. Amikor kifogyott a vödör, a kerti csapnál újratöltötték, egésze addig, amíg fel nem hangzotta záró mondat: na, lányok, mehettek átöltözni! Így telt el az ünnep, a húsvét, nagy örömben. Most egy évig senki sem hervadhat el.
Videón mutatjuk a klasszikus locsolkodást és a locsolóverset is!