Falujáró

2025.04.23. 07:00

A 75 éves Eszti néni a 45 éves kocsma lelke, most is a jövőt tervezi

Nyolcszáz lelkes falut látogattunk meg a Rábca mellett. Régi és új, hagyomány és modernség jól megfér egymás mellett Győrsövényházon.

Bejártuk Győrsövényházát, ismerkedtünk a hellyel. A falujáráson habár nem szomjaztunk meg, azért egy kocsmát keresünk, ahol szót válthatunk a helyiekkel is. 

kocsma
A törzsvendégek elégedettek a Fekete kocsmával Győrsövényházon.
Fotó: Molcsányi Máté

A kocsma a falu lelke

A keresett hely a hétköznap csendes főutcán alig észrevehető, csak a ház elé leállított biciklik árulkodnak arról, hogy ott bizony összejöttek az urak. Hangos ugatással fogadja az idegeneket a házigazda kutyája, csak akkor békél meg és kuporodik le a megszokott kanapéjára, amikor helyet foglalunk az asztaloknál. 

A 75 éves kocsmárosné, Eszti néni perdül elénk korát teljesen meghazudtoló frissességgel és tudakolja, mit innánk. Mi azonban inkább közénk ültetjük, s arról faggatjuk, milyen a forgalom, pályázik-e a nemrégen bejelentett kocsmatámogatásra. Van vendég, mondja, nem panaszkodik. Szeretnek idejárni az emberek. Törzsvendégei vannak, hiszen 45 éve működik a hely. Igen, már be is adta a pályázatot a könyvelője segítségével, mert szeretné kicserélni a nyílászárókat jól záródó, hőszigeteltekre. A légkör már most is meleg, viccelődnek, poénkodnak egymással az urak, akik egy-egy fröccsöt vagy sört fogyasztanak éppen, miközben Eszti néni derűsen terelgeti medrében a beszélgetésüket.

Falujáró riportunkat hamarosan portálunkon is olvashatják.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában