2025.04.21. 12:59
Ezek voltak Ferenc pápa kedvenc ételei
Ferenc pápa szerény és visszafogott életet választott, ami megmutatkozott az étkezési szokásaiban is. Ennek ellenére alkalmanként szeretett jókat enni Ferenc pápa is.
Elhunyt Ferenc pápa, a katolikus egyház 266. pápája. Hétfőn reggel 7:35-kor Róma püspöke, Ferenc visszatért a mennyei atya házába. A pápa étkezési szokásairól írt a Mindmegette. A kapuvári ÍzvadÁszok is találkoztak a szentatyával.

Ferenc pápa reggelije
Ferenc pápa minden nap korán kelt, hajnali fél négykor már talpon volt, majd két órán keresztül imádkozott és a reggeli teendőit végezte. Nem egyszer még misét is tartott ilyenkor a híveinek, és csak mindezek után fogyasztotta el reggelijét. Kedvence a frissen facsart narancslé és egy membrillo nevű argentin étel volt, amely rendkívül népszerű Argentína azon részén, ahol a szentatya felnőtt. A membrillo leginkább a birsalmasajtra hasonlít, a főtt birsalmát pürésítik, majd addig főzik cukorral és citromlével, amíg kemény és sötét árnyalatú nem lesz. Ehhez csupán kekszet vagy pirítóst fogyasztott, illetve sovány tejet, néha kávét ivott.
A minőségi alapanyagokban hitt
A katolikus államfő, bár nem volt a pompa és az extravagancia híve, fontosan tartotta a minőségi alapanyagokat. Szezonális zöldségeket és gyümölcsöket fogyasztott, és nagyon ügyelt rá, hogy saját és frissen termesztett alapanyagok kerüljenek az asztalára. Ferenc pápa számára a Castel Gandolfóban, a nyári rezidencia kertjében termesztettek zöldséget és gyümölcsöt, illetve a haszonállatokat is itt tartották. A katolikus államfő sokszor úgy fogalmazott, hogy Istentől kapott kincseket fogyasztja szívesen: sajtot, tejszínt, vajat, polentát és különböző tésztaféléket. Nagyra tartotta az embereket, akik az ételeit készítették, hálás volt nekik ezért, így többször előfordult, hogy meglepte őket a személyzeti ebédlőben, és velük együtt költötte el ebédjét.
A pápa és a tészta
A Vatikánban, lévén, hogy az állam Olaszországban van, rengeteg tésztát főznek. Mondhatni, a régió a tészták fellegvára. Ezért is lehet végtelenül kiábrándító, ha valakit itt arra intenek, mégse egyen túl sok tésztát. Ferenc pápának állítólag a gnocchi volt a legnagyobb kedvence, orvosai viszont figyelmezették, hogy ahhoz, hogy egészséges maradjon, kevesebbet kellene fogyasztania belőle, ám - a pletykák szerint - ezt az intelmet nem mindig volt képes betartani.
A tiltólistás és a pápa kedvenc ételeit a Mindmegette cikkében elolvashatja.