2025.02.17. 18:30
Hétfőn ünnepelték a Macskák Világnapját
A macskáknak évente 2 ünnepnap is jár, ami logikus, ha már köztudottan 9 életük van. Február 17-én Európában a Macskák Világnapját ünnepeljük, augusztus 8-án pedig az egész világ a kis négylábúakra figyel, ekkor van ugyanis a Nemzetközi Macskanap.

Fotó: Shutterstock
A februári ünnepnapot az olasz Tuttogatto (magyarul Mindenmacska) magazin olvasóinak, valamint Claudia Angeletti olasz újságírónak köszönhetjük. Ő állt elő a különleges macskanap ötletével, és szavazást indított az olvasók körében a megfelelő dátum kiválasztására. Hogy miért pont február 17. lett a befutó, az egy érdekes történet.
A dátum a vízöntő csillagjegyhez kapcsolódik. A jegy szülötteinek szelleme szabad és független, csak úgy, mint a macskáknak, akik öntörvényűek és szeretik szabályok nélkül élni az életüket. Olaszországban a 17-es számot balszerencsével kapcsolják össze, akárcsak a macskákat.
Az olvasókat meggyőzték az indokok, így hivatalosan is február 17. lett a Macskák Világnapja Olaszországban, később pedig számos másik európai országban is.