Díjazott fogások

2025.02.13. 06:00

Csontkukacra jött a keszeg – Íme a legszebb halak Győr-Moson-Sopronban – Fotó

Több mint fél éven át tartott a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron megyei Szövetségének játéka, melyben azt kérték a horgászoktól küldjék be 2024-ben a szövetség vizein fogott halaik fotóját és a fogás körülményeit. A verseny végén tizenegy pecást soroltak ki, mindegyik fogás arról árulkodik: Győr-Moson-Sopron a horgászat fellegvára. Cikksorozatban mutatjuk be a szerencséseket, és a legszebb halakat.

A Sporthorgászok Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége játéka több mint fél évig tartott. Azt kérték a horgászoktól, küldjék be 2024-ben a szövetség vizein fogott halaik fotóját és a fogás körülményeit. A versenyen hat felnőtt és öt gyermek vagy ifjúsági horgásznak kedvezett a szerencse. Cikksorozatban mutatjuk be a legszebb fogásokat, melyek egyértelműen bizonyítják azt: Győr-Moson-Sopron a horgászat fellegvára. Íme a legszebb halak Győr-Moson-Sopronban.

Legszebb halak Győr-Moson-Sopronban verseny horgászat
Legszebb halak Győr-Moson-Sopronban – Németh Zolika szép keszegeket fogott Ásványrárón, a Szobori-réten.
Forrás: Sporthorgászok Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége

Legszebb halak Győr-Moson-Sopronban – Keszegek feeder botos technikával

A megmérettetésre nyolcvan érvényes nevezés, több száz fotó érkezett, köztük nagy örömre már tíznél is több fiatal pecás mutatta meg büszkeségét: legyen az akár egy pici géb vagy egy 20 kilogrammos ponty a Hanság-főcsatornán fogott haltól a Szigetközi-ágrendszerig. A nagy érdeklődésre való tekintettel a megyei horgász szövetség úgy döntött, hogy ebben az évben hat felnőtt és öt gyermek- vagy ifjúsági nyertest hirdet.

Németh Zolikának sajnos ebben a szezonban a szövetség kezelésében lévő vizekből nem sikerült nagy halakat fognia, de azért pár apróság ideiglenesen a birtokába került.

2024-ben próbáltam először a feeder botos technikát, még segítségre szorulok, de igyekszem megtanulni. Tavaly április 26-án a délutáni órákban fogtam pár szép keszeget, Ásványrárón a Szobori-réten. Közülük a legnagyobbat szeretném megmutatni, amely körülbelül 40 dkg. 14-es előkével, 12-es horoggal sikerült becsapni, csontkukac volt a csali 

– árulta el az eredményes pecás.

A sorsolás szerencsései 2025-re szóló, éves, folyóvízi területi jegyet vehetnek át a megyei horgász szövetségtől.

A verseny további részleteiről a Sporthorgászok Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége weboldalán olvashatnak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában