2025.02.15. 11:20
A negyedik gyereket a gólya hozta
A házasság hetében sokféle programon töltődhettek a házaspárok. Vannak, akik jó példával szolgálhatnak a házasság nehézségei mellet is. Gyirmóton jártunk az immár 53 éve békességben, boldogságban együtt élő házaspár otthonában.
Kora reggeli látogatásunkkor már az asztalon sorakoztak a többféle ízesítéssel töltött kelt kiflik, a tea, az egyéb, házilag készült finomságok. Házigazdáink reggel 4 órakor keletek, hogy frissen sült reggelivel várhassanak bennünket. Az 53 évnyi házasság nem látszik rajtuk, most is frissek, mosolygósak.

Fotó: Molcsányi Máté
Mi lehet a hosszú, boldog házasság titka?
A koránkelés egyáltalán nem látszott vendéglátóinkon, kedves mosollyal kínáltak bennünket, pedig csak kérdezősködni jöttünk.
A házasság hete alkalmából arra voltunk kíváncsiak, mi a békés, hosszú házasság titka?
Beszélgetnünk sem kellett volna. Fotósunkkal együtt nem betolakodónak éreztük magunkat, hanem mintha családtagok lennék. Tagjai annak a népes famíliának, akiknek fotói körbevesznek minket, miközben beszélgetünk. Gyirmóton dr. Szabó Antal és dr. Szabóné Szajkó Csillavér otthonában jártunk.
Mindig tevékenykednek valamit
– Antikám tegnap este bedagasztotta a tésztát és ma 5 órakor kezdődött a sütögetés – árulta el Csillavér. – Én vagyok az ország legöregebb pékinasa és cukrásztanulója – tette hozzá mosolyogva házigazdánk, aki az idén, 76 évesen végez egy pék - cukrász iskolában. – A pék szakmát szerettem volna elvégezni, de csak együtt volt és az is csak Kapuváron, ahova hetente háromszor megyek, és egy évig tart az iskola. A tanulás mozgatórugója, hogy a Baráti Hagyományőrző Egyesületnek, amelynek az elnöke vagyok, a felújított Régi Oskola udvarán van egy gyönyörű kemencéje, ahol 10 darab két kilogrammos kenyér sülhet egyszerre. Azt szeretnénk jobban kihasználni. Kicsiben az egyesület tagjai is és mi is tudunk sütni-főzni, de ilyen nagyban egész más módszert kíván. Arra gondoltam, ha megfelelő tudást szerzek, akkor belekezdhetünk többféle programba, amivel az egyesületnek bevételt tudunk szerezni – mesélte Tóni bácsi, aki csapatával megyeszerte részt vesz a sütő-főző versenyeken. Hagyományos és különleges ételeikkel mindenhol sikert aratnak, ami nem csak a hihetetlenül finom ízeknek szól, hanem annak az utánozhatatlan családias hangulatnak, amellyel a rendezvényeken főznek. Sohasem hiányozhatnak az asszonyok házi készítésű süteményei és a kedves, jó szó sem, akárcsak Tóni bácsiék otthonában.

Fotó: Molcsányi Máté
A kezdetek
Dr. Szabó Antal és dr. Szabóné Szajkó Csillavér 53 éve házasok. A határozott kiállású, ma is szálfaegyenes tartású győri Szabó Antal és a törékeny, finom mosolyú mosonmagyaróvári Csillavér a mosonmagyaróvári agrár egyetemen ismerkedtek meg. Évfolyam, sőt, csoporttársak voltak. A 4. évben már házaspárként Csillavér mosonmagyaróvári szüleinél laktak, aztán mindketten a győrszemerei termelőszövetkezetben kezdtek el dolgozni, amit azért is választottak, mert szolgálati lakással járt. Időközben munka mellett elvégezték az állattenyésztési szakmérnöki képzést, aztán a sorstól nagy lehetőséget kapott a fiatal agrármérnök férj. Egy akkor még újdonságnak számító mezőgazdasági vállalkozás vezetője lett. S hogy mit csinált eközben a párja? Sorban jöttek a gyerekek. A legnagyobb gyermek, András megszületése után Csillavér állást kapott a győri Veres Péter szakközépiskolában. Kollégiumi nevelőként úgy dolgozott, hogy sokszor késő délutánig a bölcsiben volt a kisfia.
Három év alatt három gyermekük született, sorban jött Virág és Kinga. A gyerekek nevelése az asszonyra hárult, ő lett a család pillére, összetartója. A három gyerek egyszerre volt még pelenkás. A mai fiatalok el sem tudják képzeni, mit jelentett akkor eldobható pelenka nélkül a gyerekek ellátása. Textilpelenka volt csak, abból egyszerre kettőt kellett használni, így naponta 30 pelenkát kellett mosni, s aki emlékezik még a használatára, az tudja, hogy bizony ki is kellett őket főzni.

Fotó: Molcsányi Máté.
Kemény, dolgos évek
A munka, a család mellett közben Csillavér Gödöllőn elvégezte a mérnök-tanári képzést. Volt, hogy vitte magával a gyerekeket konzultációra. Hogy milyen kitartó, azt bizonyítja, 36 tanévet dolgozott a Veres iskolában, onnan ment nyugdíjba. Nagyon szeretett tanítani, azóta is sokszor keresik meg tanítványai. Közben a ház ura megcsinálta a doktori iskolát, majd egyszer csak meghallotta, hogy Algériába lehet menni dolgozni. Egy este alatt eldöntötték, hogy elindulnak a három pici gyerekkel. Így vágtak bele egy nagy kalandba, ami nem lehetett könnyű a szokatlan körülmények között. De nagyon sok tapasztalatot is szereztek, a gyerekek pedig francia nyelven tanulhattak, ami a későbbi életükben is jól jött.
Hazatérve, a külföldi munkából megkeresett pénzből Győrújbaráton tudtak egy családi házat venni. Ott jött aztán egy újabb csoda. A gólya rászállt a kéményükre, ahova addig és azután sem. Kiderült, hogy 14 év után bizony babát hoz a hosszú lábú madár. Így született meg az égi ajándék, Flóra, s Szenteste, december 24-én vihették haza a családi karácsonyfa alá.
A Szabó házban mindig sokan jöttek-mentek. Azt mondják a szülők, gyerekeik nem szerettek szórakozni menni, inkább a barátaik jöttek hozzájuk, mindig tele volt a ház. Bárki bármikor ott alhatott. Közben a ház ura kereste a pénzt, munkája révén bejárhatta a világot, de volt egy tökéletesen biztos háttere, egy igazi otthon. A négy gyermek azóta kirepült a családi fészekből, ezért a hatalmas kertű családi házat eladták és Gyirmótra költöztek egy kisebbe.

Fotó: Molcsányi Máté.
Mi a titok?
Hogy lehetett menedzselni egy ekkora családot úgy, hogy ez a mélységes összetartozás, a szeretet megmaradt?
- A gyerekeink, a vőink azt mondják, hogy a hosszú házasság titka Szabóéknál "a Csillavér".
- Óriási szíve és galamblelke van. Ez a kettő nagyon erős kohézió.
- Mint egyik menyem megfogalmazta, a házasság olyan, mint a hepe meg a hupa, mindenhol vannak kisebb-nagyobb problémák, de túl lehet jutni mindenen.
- A házasságot úgy tekintem, hogy érzelmi alapon megkötött hosszútávú megállapodás.
- A megállapodást pedig a hit, az empátia, a tolerancia, a problémamegoldó képesség tölti ki.
- A hit sok mindenen átsegített bennünket – árulta el a titkot Tóni bácsi, de párja szelíden megjegyezte: kettőn múlik a vásár.
Nyolc unokájuk van már, a legkisebb egy, a legnagyobb 18 éves. A családdal akkor is szoros a kapcsolat, ha nem is együtt élnek. Ha mindenki összejön, húszan ülik körül az asztalt. Erre ritkán van lehetőség, mert két lány és családja Dániában él. Édesanyjuk gyakran meglátogatja őket, de most Húsvétkor Budapesten sor kerül egy családi találkozóra.

Fotó: Molcsányi Máté.
A szeretet és tisztelet
– A gyermekek szülők iránti szeretete családi örökség, tisztelet. Hogyan lehet boldog valaki ennyi évtizeden át? Úgy, hogy szereti magát és tisztelve szereti, becsüli az általuk felépített vár fő pilléreit. Nehéz szavakba önteni a mai világban mit jelent egy ilyen kötelék, egy ilyen család, de mindenkinek csak azt tudjuk javasolni, próbálja meg hasonlóan, mert ez mindennél jobb érzés, élmény. És ha visszatekintünk, akkor csak a csodát éljük át újra, ez pedig segít a boldog folytatásra – vallja a Szabó házaspár.