2025.02.08. 14:02
Háromezerháromszáz ember segítette a Jóakarat hídja munkáját
Háromezer-háromszáz jó szándékú ember, több mint 14 millió forint adomány. Ennyien ennyi pénzzel segítették az adventi időszak alatt alapítványunk, a Jóakarat hídja munkáját. Pénteken közöltük az adományozók nevét, akiknek ezúton is még egyszer tiszta szívvel mondunk köszönetet.

Ebben az évben is már sok nehéz helyzetbe került embernek, családnak segített a Jóakarat Hídja Olvasóink adományaiból.
Azt gondolná az ember, hogy az ilyen inflációval terhelt időkben megcsappan az adakozókedv, hiszen mindenki számára drágább lett a bevásárlás és általában a megélhetés, de ha hiszik, ha nem, ez a 14 millió forint több, mint a tavalyi vagy akár a tavalyelőtti összeg. Igaz, az adakozók száma picit csökkent, 3400 helyett „csak” 3300-an gondolták úgy, hogy segíteni akarnak vagy tudnak, de ez egyben azt is jelenti, hogy az egy emberre jutó adományok összege is nőtt. Vagyis, aki most is megtehette, hogy adjon, mélyebben nyúlt a pénztárcájába.
Ezt nagyon jó látni, jó érzés, hogy ilyen sok embertársunk érzi át a segítségre szorulók gondjait. Kár, hogy azt is hozzá kell mindjárt tenni, hogy bizony az alapítványhoz segítségért fordulók száma is emelkedett. És egyre többen kérnek a napi megélhetésükhöz támogatást. Szívszorító érzés olvasni ezeket a leveleket, belegondolni ezekbe a sorsokba, és ha néha nemet kell mondani, az nagyon nehéz.
Sajnos sok esetben a valódi rászorultság el sem jut hozzánk, mert a szegénység nagyon is szemérmes. Ezért is vesszük jó néven, ha valaki a kuratórium figyelmébe ajánl támogatásra szoruló családokat. Mi pedig a jövőben is azon leszünk, hogy minden körülményt figyelembe véve döntsünk, hogy a lehető legjobban használjuk olvasóink ránk bízott pénzét.
A jövőben is azon leszünk, hogy a lehető legjobban használjuk olvasóink ránk bízott pénzét.