2025.02.19. 18:30
A Kiképzés – Parancsnok-helyettesnek választották a győri versenyzőt
Új hét, új feladatok, új pozíció és beosztás a TV2 Kiképzés című műsorában. Bolla Adrienn győri versenyző már a negyedik hetet kezdi meg, ezúttal parancsnok-helyettesként.
A győri Bolla Adrienn versenyzését hétről-hétre követhettük végig a televízió képernyőjén keresztül. A Kiképzés című sport-reality műsorban férfiakat megszégyenítő módon teljesíti példamutatóan a nehezebbnél nehezebb feladatokat. Kiképzője, Farkas András ezúttal parancsnok-helyettesi pozícióval bízta meg a győri szépséget. Míg a Kinizsi Raj parancsnoka Győrffy honvéd lett.

Új kihívások és új elvárás nyomja Bolla Adrienn vállát
A versenyzőknek egy teljesen más kihívással kellett szembenézniük legutóbb. Az első gyakorlaton tűzoltókká kellett válniuk, és szembeszállniuk a lángokkal! A versenyzőknek tömlőt kellett szerelniük, tüzet oltaniuk vízsugárral, miközben a kiképzők figyelték, melyik csapat képes igazán együttműködni. Bár ez a feladat eltért az eddigiektől, a sikerhez itt is csapatmunka, megfelelő vezetés és jól működő hírlánc kellett.
A Kinizsi raj ismét kiemelkedő teljesítményt nyújtott, és ők végeztek az első helyen – ezzel újabb elismerést szerezve Farkas András kiképző csapatának.
A szerdai kiképzésen sok új mozzanatsort kell megtanulni a rajoknak. A feladat, amire szükségük lesz: a fojtás.