kisalfold.hu videó

2025.01.24. 18:47

Vakvacsora - Ízekkel, illatokkal érzékenyítettek a soproni gyengénlátók – fotók, videó

A Vakok és Gyengénlátók Egyesületének soproni csoportja közösen vakvacsorát szervezett a Lions Club Sopronnal. A vakvacsora célja, hogy a gyengénlátók érzékeltessék vendégeikkel, milyen kihívásokkal kerülnek szembe egy olyan egyszerű tevékenység közben is, mint az étkezés.

A Perkovátz-ház Daruka termében tartott érzékenyítő vakvacsora esten a Lions Club Sopron tagja mellett részt vett a Lady Lions néhány képviselője, valamint Hans Skarits és Franz Siedl, a kismartoni Lions Club elnöke és titkára. Az osztrák vendégek is kíváncsian várták a programot, azt mondták, még nem voltak hasonló eseményen. 

vakvacsora
A vakvacsora alatt a gyengénlátók segítették a bekötött szemű vendégeket, érzékeltetve velük mindennapi kihívásaikat. 
Fotó: Máthé Daniella

- A Lions kluboknál országszerte hagyomány az úgynevezett vakvacsorák szervezése. Mi idén veszünk részt először ilyen esten. A programot a gyengénlátók egyesülete készítette elő, az éttermi számlát pedig a klubunk fizeti. Az est elején a látó résztvevők szemtakarót kaptak, ezután a látássérültek vezetésével foglaltuk el a helyünket az asztalnál. Előételt és főételt tálaltak fel, de nem tudtuk, hogy konkrétan mit. Ötfős csoportonként kaptunk egy-egy látássérült mentort, aki mindvégig mondta, hogy mit kell csinálnunk. Teljes egészében rájuk voltunk utalva - beszélt a részletekről Varga László, a Lions Club Sopron soros elnöke. Hozzátette, nagyon hasznosnak tartja az ilyen és ehhez hasonló programokat, mert így jobban át tudják érezni a vakok és gyengénlátók helyzetét és célirányosabb segítséget tudnak nekik nyújtani a jövőben. 

Lelkesen vállalták a vakvacsora szervezését

– Évek óta támogat bennünket a Lions klub. Szerettük volna a törődésüket mi is meghálálni, ezért szerveztük a vacsoraestet. Négy sorstársammal közösen segédkeztünk. A menü összeállításánál kértük, hogy lehetőleg ne folyós, hanem darabos legyen az étel, mert azzal könnyebb boldogulni. Menet közben elmagyaráztuk az asztaltársainknak, hogy mire kell vigyázni. A vacsora után úgynevezett "vakos játékokon" keresztül azt is bemutattuk, hogy látássérültként a hallást, a szaglást vagy a tapintást felhasználva, hogyan lehet boldogulni az életben - beszélt hétköznapjaikról Kohlhauser Ildikó, a Vakok és Gyengénlátók Egyeülete Soproni csoportjának vezetője.

A vendégek számára kiderült, nem is olyan egyszerű bekötött szemmel elkölteni egy vacsorát. Kitalálni, hol van a kés, a villa, vagy a pohár, úgy, hogy közben ne történjen baleset. A felszolgálók is tanultak ezen az estén. Azt például, hogy finoman meg kell érinteni a látássérült vállát mielőtt leteszik elé az ételt, vagy elviszik a tányért, hogy ne érje meglepetés, ne tegyen váratlan mozdulatot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában