2025.01.24. 10:22
Kevesebb házasság – Van, ahol csak fele annyian mondták ki az igent
Győr-Moson-Sopron három nagyvárosának anyakönyvi hivatalát kérdeztük a 2024-es házasságok és válások számáról. Jól látható az a trend, hogy egyre kevesebb házasság köttetik.
- Tavaly 685 párt adtunk össze, ebből irodában 158 esemény volt, míg külső helyszínen 85 – nyilatkozta lapunknak Kissné Pápai Andrea, a győri polgármesteri hivatal anyakönyvi osztályának vezetője. Hozzátette, hogy 2024-ben kevesebb házasság mellett 263 pár vált el Győrben. Érdekesség, hogy 2023-ban 804 esküvőjük volt, 289 válás mellett, tehát kevesebb esküvő mellé több végleges döntést hozó bontóper társult. Táblázatunkból látszik, hogy az elmúlt években egyre csökken a házasodó párok száma, például a 2019-es 1007-nek már csak a kevesebb, mint hetven százaléka.

Fotó: Archív fotó/kisalfold.hu
Kevesebb házasság - Győrben kubai és örmény is házasodott
Mint kifejtette, továbbra is az Achilles-park, a Zöldfa, az Aranyhal étterem a leggyakrabban előforduló külső helyszínek Győrben. A legtöbb esküvő májusban (78), júliusban (81) és augusztusban (90) volt, emelte ki kérésünkre Kissné Pápai Andrea. Számos eset volt, amikor magyar állampolgárok külföldivel kötöttek házasságot, leggyakoribb talán a szlovák állampolgár, de volt ukrán, szerb, kubai, örmény, brazil, finn állampolgárral kötött házasság is. A házasulók leggyakrabban talán a 80-as évek végén, 90-es évek elején születettek, de vannak olyanok is, akik - mint régebben ez általánosnak számított -, a 20-as éveik elején kötnek házasságot. A válásoknál is széles a paletta, van olyan, aki fél év után már meggondolja magát, mások pedig 20-30 éves házasságot bontanak fel.
Több ok a visszaesés mögött
- Sajnos én is tapasztalom, hogy csökken a házasulandó párok száma. Csak abban bízhatok, hogy ez idén ha nem is emelkedésre, de legalább stagnálásra vált. Meglátásom és a vendégeim beszámolói egyaránt azt mutatják, hogy a bizonytalan gazdasági helyzet és az esküvők kitolása 30 -40 éves korra szerepet játszhat a visszaesésben – mondta Rumpler Hajnalka, aki Écsen tervez egyedi menyecske- és esküvői ruhákat. Bízik benne, hogy a jövőben egyre többen választják az egyedi menyasszonyi ruhákat. Rumpler Hajnalka olykor izgalmas, figyelemfelkeltő, máskor letisztult, egyenes vonalú, tiszta szabásvonalakkal dolgozik, de természetesen a menyasszony kívánságát veszi alapul.

Sopronban a 35-40 év közöttiek váltak többen
A soproni önkormányzat tájékoztatása szerint tavaly a városban 270 házasságot kötöttek, ez némi csökkenés a 2023-as 310 vagy a 2022-es 349-hez képest. Válás nagyjából ugyanannyi volt, 118, egy évvel előtte pedig 115. A legtöbb esküvő a Polgármesteri Hivatalban volt, illetve az augusztus és a szeptember volt a legnépszerűbb. A párok minden korosztályból képviseltették magukat.
A 35-40 év közöttiek váltak többen. Az esküvői szertartásokban trend különösebben nem volt, évek óta szinte mindig ugyanazt szeretnék a párok, egy-két alkalommal előfordult a szombati ceremónián a "gyertyagyújtás és homokceremónia" helyett "faültetés cserépbe" vagy "bor" illetve "lakat" ceremónia. (A gyertyagyújtó ceremónia alatt két különálló gyertya ég, majd miután elhangzik az igen, ezekkel a gyertyákkal gyújtják meg a közös gyertyát, Az esküvői lakatceremónia egy romantikus és szimbolikus szertartás, ahol két lakatot egymásba fűzve jelképezik szerelmük örökkévalóságát.)
Mosonmagyaróváron a felére esett a házasulandók száma
Mosonmagyaróváron a házasságkötések száma a 2023-as tárgyévhez viszonyítva 138 házassági eseménnyel csökkent, tájékoztatta a Kisalföldet Fehérné dr. Bodó Mariann címzetes főjegyző felhatalmazása alapján dr. Mayer Krisztián igazgatási osztályvezető. 2023-ban 271 esküvő volt, tehát tavaly 133 – a csökkenés látványos. Ezeket az esküvőket jellemzően a hivatal által kijelölt helységben tartották. A házasságkötések száma a nyári, illetve az őszi hónapokban magasabb. A válások számát vizsgálva szintén csökkenő tendencia rajzolódik ki, 2023-ban 128 válást regisztráltak, 2024-ben pedig 92 volt ez a szám.