Ízek és hagyományok

2025.01.27. 10:22

Falusi disznóvágás Szanyban – Közösségi összefogás a kastély udvarán - képgaléria

Szombat délelőtt gyülekezett a település apraja-nagyja a helyi kastély udvarán, ahol első alkalommal rendezték meg a falusi disznóvágást.

A program nagy összefogással készült, ugyanis a település önkormányzata mellett a helyi kultúrcsoportok, barátok és ismerősök csoportokat alkotva főztek a település lakossága számára. Az esemény során a látogatók hurkát, kolbászt, sült oldalasokat, rántott húst, kürtős kalácsot, palacsintát, teát, forralt bort, böllérmájat, pörköltet és különféle leveseket fogyaszthattak. 

Szombat délelőtt gyülekezett a település apraja-nagyja a helyi kastély udvarán, ahol első alkalommal rendezték meg a falusi disznóvágást. 
Fotó: Gulyás Attila

Az önfeledt hangulatban beszélgető, evő-ivó résztvevők elmondták, hogy ilyen jellegű esemény a korábbi időszakokban nem volt Szanyban, azonban hasznosnak találják, mert azok, akik a hétköznapokban dolgoznak, régen látott ismerőseikkel a helyszínen találkozhattak.

A rendezvényen felszabadult jó hangulatú zene mellett mindenki kikapcsolódhatott, elfelejtve a szürke hétköznapok nehéz pillanatait. Az ilyen események valódi összekovácsoló élményt biztosítanak az emberek számára. 

A remek hangulatú program az esti órákban ért véget, és mindenki abban reménykedik, hogy hamarosan ismét hasonló esemény részesei lehetnek.

Fotók és szöveg: Gulyás Attila

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában