Liptai Zsolt lett az Év Bortermelője – Hallgassa meg podcastünket!

- Liptai Zsolt, a Pannonhalmi Apátsági Pincészet főborásza az Év Bortermelője 2024-ben Magyarországon. Hogy hangzik, elhiszi már, hogy megkapta?

- Hát kellett egy hét, mire a fejemben a helyére került.  

- Hányadik alkalommal is volt már a legjobb öt közt, akik közül végül választ az akadémia?

- Ez volt a hatodik.

- Ennyi jelöltség után már inkább számít arra az ember, hogy megkapja, vagy inkább lemondóan azt gondolja, úgysem lesz meg? Mégiscsak ez a magyar borászat „Kossuth-díja”?  

- Számítani egyáltalán nem számítottam rá, de azért le sem mondtam róla. Első alkalommal, amikor jelöltek, még hitetlenkedve fogadtam, hogy idáig el lehet jutni. Aztán amikor második és harmadik alkalommal voltam az öt között, nagyon bizakodva érkeztem a díjkiosztóra és talán azok voltak a legnagyobb csalódások, hogy nem én kaptam. Ezek után kicsit „belekoptam” a jelöltségbe, ezért is volt most meglepetésszerű, hogy sikerült elnyernem.  

- Mit érzett, mit érez? Ezzel eljutott a szakma csúcsára?  

- Rengeteg gratulációt kaptam olyan emberektől, akikkel együtt dolgoztam, akikkel a szakma miatt ismerkedtem meg, nagyon sok emlék idéződött fel, és akkor döbbentem rá, mekkora utat kellett bejárnom ehhez, de amúgy nem érzem, hogy ez valamiféle fordulópont lenne az életemben. Jó visszajelzés arra, hogy helyesek az alapelgondolások, de rengeteg tervem van még, hogy mi mindent szeretnék megvalósítani, úgyhogy nagyon remélem,  még nem ez a díj a csúcs az életemben.  

- Biztos vagyok benne, hogy lesz még hasonló. De most ugorjunk vissza az időben. Hogyan lett borász?

- Kellett hozzá némi szerencse is, de tény, hogy az általános iskola végén már elhatároztam, hogy kertészeti szakközépiskolában szeretnék tanulni, nem kis meglepetést okozva ezzel néhány tanáromnak. Aztán mivel jól ment a középiskola is, nem volt kérdés, hogy a tanulást felsőfokon is ezen a területen folytassam. Így az első diplomámat, mint kertészet szakirányú agrármérnök szereztem, majd amikor egy speciális, kimondottan a szőlészettel és borászattal foglalkozó kurzust is elvégeztem, már biztos volt, hogy ez valóban az én utam. Ez ugye a 90-es évek eleje, amikor már felbomlottak az egykori nagyüzemek, de az új, családi gazdaságoknak a bor ágazatban még csak a csírái voltak meg és volt egy kis bizonytalanság, hogyan is tovább. Így amikor kopogtam néhány nagyüzem ajtaján, legtöbbször még a portán se jutottam túl. A képzéseim során több hónapot töltöttem Szekszárdon, az ottani borász pedig emlékezett rám és megkeresett, hogy lenne-e kedvem – gyakornokként persze – ott dolgozni. A következő szüret végére már a pincemesteri megtisztelő címmel jutalmazták a munkámat. Ám ez egy 350 hektáros nagyüzem volt, ahol a mennyiség gyakorta felülírta a minőséget. Adódott egy lehetőség, és eljutottam a legismertebb amerikai borvidékre, a Napa-völgybe. Ez a szőlőművelés és a borászat minősége mellett egy más borkultúrát is megmutatott, és már úgy jöttem haza,  ha ezt itthon is lehet így csinálni, akkor folytatom. Akkor jött az új lehetőség, Egerben, Gál Tibor pincészetében folytathattam a munkát. Róla tudni kell, hogy az egyik legismertebb borásza volt az országnak az ezredfordulón, Európa-szerte ismert, elismert szaktekintély. Sok helyen volt tanácsadó, ahova mindig elhelyezett egy „előretolt” szakembert, akik az ő filozófiáját követték, és két egri szüret után engem Pannonhalmán bemutatott, mint a pincészet új borászát. Egy fiatal szakembernek kell-e több, mint hogy szinte a nulláról kezdheti el egy ötvenhektáros birtok felépítését, kialakítását és szakmai megalapozását? Ez volt 22 éve.  

- Ez elmesélve sem hangzik egyszerűnek, ráadásul egy ilyen mély vízbe ugorva jött Gál Tibor hirtelen halála. Ez mennyiben okozott változást?

- Kellettek az Egerben szerzett ösztönök, tapasztalatok.  Az alapok megvoltak, de azt tudni kell, hogy minden borvidék és minden pince egyéni adottságokkal rendelkezik, ezért az utat végig kell járni, a termőterületet, a fajtákat megismerni, nem jön azonnal a tudás. Sokat tanultam a 22 pannonhalmi szüret alatt is, de még mindig vannak finomítani valók. Annak idején úgy álltunk neki, hogy a pannonhalmi apátságnak van ezeréves múltja a szőlővel, borral kapcsolatban, de azt is tudtuk, hogy a 21. században nem lehet archaizálni, lemásolni a régi idők receptúráit, bele kell szőni a legújabb ismereteket. Így alakítottuk ki a fajtaszerkezet is. Szerencsére mindehhez megvolt a kellő háttértámogatás, és egy jó csapat, ami talán a legfontosabb. A borászat nem „one man show” ezt nem lehet egyedül csinálni. Olyan nincs, hogy valaki hajnalban a szőlőben kezd, napközben a pincében teszi a dolgát, majd este, éjjel még a vendégeket szolgálja ki, és marketingeli a termékeket. Ehhez komoly csapat kell, és a mi csapatunknak a legnagyobb erőssége a stabilitás. Többen velem kezdték, sőt, akad, aki már előttem is itt volt. Ez így lehet kerek.  

- Ennek ellenére a borászon múlik talán a legtöbb, hiszen ha jó a bor, akkor a többieknek is könnyebb lesz a dolguk. De milyen a jó bor?

- Nehéz kérdés, hiszen nincs két egyforma évjárat. Csak az elmúlt két évjárat közt mekkora a különbség! A tavalyi egy száraz év volt, óriási hő-sokkal, a tavaly előtti pedig a hatalmas mennyiségű csapadékkal. De a fogyasztó ezt nem érezheti meg, mert bár a termék hordozza magában az évjárat adottságait, kell, hogy legyen benne állandóság.  A jó bor be tudja mutatni a termőhely adottságait, úgy, hogy azt a laikus borfogyasztók is képesek legyenek megérezni.  

Mi négy fajtaborral és nyolc házasítással dolgozunk. Ez utóbbiakat próbáljuk úgy megfogalmazni, hogy a borvidék értékeit átörökíthessék. A borvidékünkre alapvetően a fehér fajták jellemzőek, míg a fogyasztók között a legismertebb egy vörös házasítás, az Infusio. Az én személyes kedvencem, ha lehet ilyen,  a rajnai rizling, illetve a pinot noir. Ehhez képest az Infusio egy merlot-cabernet franc bordói házasítás.  

- Ha már Európai borpiac, sokan állítják, a magyar borok világszinten többet érnek, mint ahova ma elhelyezik őket. Hogy látja, ez valóban így van?

- Egymás közt viccesen azt szoktuk mondani, hogy a magyar bor országosan világhírű. Tudomásul kell venni, hogy a világban komoly túltermelés van, olyan helyeken is termesztenek ma már szőlőt, és készítenek bort, ahol eddig nem. A világ tele van borral, jó borral, a piac globalizálódott, az összehasonlítás lehetséges. Nálunk is kaphatóak a világ minden részről érkező borok, ami szerintem jó dolog, mert így a hazai fogyasztók is láthatják, hogy a magyar borok képesek ezekkel felvenni a versenyt. De vannak olyan tételek, amelyek szinte utolérhetetlenek, ezek azok, ahol specializálódtak valamire az adott termőhelyen. Nekünk is meg kell tanulni, miben tudunk kiteljesedni, és ha azt tökélyre visszük, ki fog derülni, hogy a magyar termőtáj, a magyar borvidékek semmivel sem alkalmatlanabbak a magas szintű szakmai munkára, mint bármely szeglete a világnak. De az alázatot, a tudást, az elhivatottságot bele kell tenni, és meg kell találni azokat a fajtákat, amelyekkel meg tudjuk mutatni legnagyobb erényeinket.

- Régebben nagy divat volt a pénzemberek között borászatba fektetni. Ön szerint ez jó irány?

- Viccesen, vagy inkább félkomolyan azt szoktuk egymás közt mondani, hogy régebben lovardájuk volt a gazdagoknak, mostanában borászatuk. Tény, hogy a borászat tőkeigényes vállalkozás, különösen egy bizonyos nagyságrend fölött és a jövedelmezősége sem kimagasló, vagyis a tőke mindig jól jön. Ugyanakkor a presztízs önmagában nem elég vonzerő, mind minden gazdasági ágazatban, itt is az az optimális, ha lehet gazdálkodni kell, nem pedig csak befektetni.  

- Ha már gazdálkodás, és ha már Év bortermelője cím. Egy ilyen elismerés visszaköszön majd az árakban? Magyarán, drágábbak lesznek-e a Pannonhalmi Apátsági Pincészet borai a jövőben?  

- Nehéz kérdés. A jelenlegi gazdasági körülmények, az infláció sajnos bennünket sem került el, kellett az árakon emelni. És ha a jövőben is erre lesz szükség, az nem a díj miatt lesz. A fogyasztó – bocsánat a kifejezésért – de nem bolond. Tudja, mi mennyit ér, és a bor esetében az ár-érték arány még hangsúlyosabb. A termékek árának nem csak a magyar piac árát kell visszatükröznie, hiszen ha külföldön a termékek helytállnak, annak az árazásnak Magyarországon is helyt kell állnia. De egy díjnak nem lehet hatása az árra, annak minden esetben a beltartalommal kell harmonizálnia.  

A teljes interjú meghallgatható a Kisalföld podcast csatornáján.