Csak egy kis betegség?

„Megcsinálom, mert megcsinálom, tudod, milyen vagyok. (köhögés) Vettem be, persze. (köhögés) Elfogyott egy dobozzal. (köhögés) Hát, majd lesz jobb… (köhögés) Á, ilyen miatt nem maradok otthon, meg egyébként is, számítógép előtt ülök csak egész nap. (köhögés) Semmi megerőltető, most mit feküdjek otthon? (köhögés) Nem kapják el, ők is betegek. (köhögés) Egyedül ő nem dolgozik, nem akar lemenni a láza, de mondta, hogy holnap azért már bejön. (köhögés)”

Bevásárlás közben voltam fültanúja a fenti beszélgetésnek, ami inkább két köhögőroham közt elhangzó pár szó mondat volt inkább, mintsem dialógus. Emberünk küzd, de bízva bízik: dolgozik, bevásárolni jár, és reméli, egy nap jobbra fordul a sora, elmúlik a fájdalma, megszűnik a köhögése. Aztán majd azok is küzdenek és bízva bíznak, akiket útja során megfertőz. Hiába ijesztett ránk nagyon a covid, de aztán szépen visszatért minden a megszokott kerékvágásba: „egy kis betegséggel ugyanúgy megy az élet tovább, nincs itt semmi látnivaló, haladjunk, kérem”.

Egy győri háziorvossal beszélgettem, aki úgy matekozott, két héten belül várható a legtöbb covidos, influenzás beteg. Merthogy most duplán támad, egyszerre fertőz mindkettő. A két hét úgy jött, hogy január 6-án beindult az élet, a téli szünet után a gyerekek iskolába, óvodába mentek, a felnőttek dolgozni, a lappangási idő a leghosszabb esetben tizennégy nap. Gyerek és felnőtt ment, terjesztette a saját kis vírusát, hogy az iskolának, óvodának, munkahelynek nevezett Petri-csészében tenyészhessen tovább.