2025.01.05. 07:14
A múlt gyakorlatát élesztette újjá a jövő táncművészeiért
Varga István, elismert nemzetközi táncművész, a South Bohemian Balett korábbi szólistája a 2010-es években végezte művészeti tanulmányait Győrben. Ekkor még lehetősége volt arra, hogy tudását a szakma kiválóságait felvonultató workshopokon, tánckurzusokon fejlessze. Ez a lehetőség azóta fokozatosan megszűnt, űrt hagyva maga után a fiatal táncosok világában. Ezt a gyakorlatot élesztette újjá István, aki Emotion In The Motion néven hozta létre intenzív tánckurzusát, mely minden évszakban, az iskolai szünetekhez igazodva kínál továbbképzési lehetőséget a fiatal táncosoknak. A téli kurzust tekintettük meg és kérdeztük róla az ötletgazdát, valamit a workshop egyik oktatóját.
“Szerettem volna valami régit visszahozni a jelenbe a workshopok által” - kezdte beszélgetésünket Varga István, akit arról kérdeztünk hogy mi indította arra, hogy megszervezze ezt az intenzív tánckurzust, amelyen immáron harmadik alkalommal vehetnek részt a táncosok.

Fotó: Molcsányi Máté
Mint megtudtuk, a kurzuson professzionális táncosok, színházi tapasztalattal rendelkező művészek a meghívott oktatók, akik tapasztalataikat, tudásukat igyekeznek átadni a jövő táncosainak, legyenek akár jelenlegi táncnövendékek, akár hobbitáncosok.
Tánckurzus kínál továbbképzési lehetőséget a fiatal táncosoknak
Fotók: Molcsányi MátéIstván elmondta, hogy ezen az intenzív képzésen rengeteg mozgásanyagot, táncanyagot adnak át a növendékeknek, de emellett arra is odafigyelnek, hogy a fizikai mellett a résztvevők mentális állapotát is trenírozzák, erősítsék.
A napi 5-6 órát felölelő foglalkozásokon a klasszikus balettől kezdve, a vezetett improvizáción és a partneringen át, a pilatesig bezárólag többféle mozgásforma szerepel. Gyakorolják a modern, kortárs koreográfia elsajátítását és mindemellett a testi egészségre is odafigyelnek.
Amikor én tanultam táncolni, 2010. környékén, még voltak ilyen intenzív kurzusok, amik nekem nagyon sokat adtak. Sokat jelentett, hogy ezekben a napokban nem kellett másra koncentrálni, el tudtunk mélyülni a táncban. Nem voltunk ugyan könnyű helyzetben, mert helyben nem volt rá lehetőség hogy ilyen intenzív kurzusokon részt vegyünk. Tanulmányaim utolsó négy évében minden nyáron Pécsre utaztam ezekre az intenzív kurzusokra
- idézte fel Varga István.
Hangsúlyozta, hogy mint minden más, a tánc technikája is folyamatosan fejlődik. “Nekünk is folyamatosan tovább kell képeznünk magunkat. Fontos tudnunk azt, hogy napjainkban mi az, amit szeretnek egy táncosban, milyen táncosokat kell nevelnünk, melyek azok a stílusirányzatok, amelyek napjainkban nagyobb prioritást élveznek vagy áttolódott rájuk a hangsúly. Ilyen például az improvizációs műfaj, ami az én időmben még nem volt annyira felkapott. Ma már az alapvető tudás része. Ha valakit behívnak egy próbatáncra, akkor elvárás, hogy egy percen keresztül egy ismeretlen zenére tudjon improvizálni és mozogni, úgy hogy az dinamikus, esztétikus legyen” - emelte ki.
István azért élesztette újjá az intenzív kurzusok gyakorlatát, mert a régi pozitív élményei máig elevenen élnek benne. Célja, hogy a saját és a meghívott oktatók tudását eljuttassa a mai fiatal táncosoknak.

Fotó: Molcsányi Máté
Roszkos-Szlizs Tamara, modern táncos, klasszikus balett táncpedagógus és Pilates mestertanár a kurzusok állandó oktatója. Művészeti tanulmányait, Istvánhoz hasonlóan ő is a Győri Tánc- és Képzőművészeti iskolában kezdte meg. Akkoriban az iskolában egy egy napos rövid kurzusokat szerveztek, kifejezetten az iskola növendékeinek, melyek lehetőséget adtak rá, hogy megismerkedjenek a kortárs művészekkel, koreográfusokkal. Emellett lehetősége volt nemzetközi kurzusokon is részt venni. Mindezek meghatározó élmények voltak számára és segítették a művészi pályára lépésben.
Az aktív táncos pályafutását követően érdeklődése a Pilates módszer felé fordult. A Pilates és a tánc kapcsolata mind a mozgásvilág mind pedig a rehabilitáció tekintetében elválaszthatatlan. Jelenleg hivatásszerűen a Pilates oktatásával foglalkozik egy nemzetközi iskolában és saját stúdiójában. Emellett a Széchenyi István Egyetem Győri Tánc-és Képzőművészeti iskolájának óraadó tanáraként, modern tánctechnikákat és képességfejlesztést tanít.
A tavalyi évben elérkezettnek látta az időt ahhoz, hogy egy saját Barre Pilates mozgásprogramot alkosson meg, mely a klasszikus balett és a pilates technika elemeit ötvözi.
Mint megtudtuk, ebben a mozdulatkombinációk hasonlóak, mint a klasszikus balett órán, van rúdgyakorlat, de a kivitelezésük némileg eltér. Alkalmazkodik a mai anatómiai tudásunkhoz, egy modernebb, hatásos tréninget alkotva. Programja ideális táncosok és azok számára is, akik a mozgás öröméért kóstólnának bele ebbe az egyedi mozgásvilágba.
A program sikeresen debütált az első intenzív kurzuson és része lesz a jövőbeli workshopoknak is.

A workshopra hatalmas az érdeklődés, a terem befogadóképessége miatt sok jelentkezőt már nem tudtak fogadni. A tanulók az ország számos pontjáról - Debrecenből, Miskolcról, Budapestről, de még Szlovákiából is érkeztek. A tanárok magyarországi és külföldi oktatók, táncosok, művészek, trénerek, terapeuták, akik a tánc világában működnek.
- Kezdetektől ragaszkodom ahhoz, hogy minden kurszuson legalább egy nemzetközi oktató legyen, akik hozzák a saját mozgásvilágukat, stílusukat. Ez jellemzően modern tánc, amelyen belül különböző technikákat ötvöznek - emelte ki Varga István.
Reggelente tréninggel kezdünk, legyen az akár klasszikus balett vagy modern, mellette jöhet maga a mozgás, mint repertoár, a napot pedig egy kis lazítással vezetjük le, ami a nyújtást jelenti. Emellett arra törekszünk, hogy a növendékek mentális egészségére is figyeljünk. Ehhez a korábbi kurzusokban például volt hangtálas meditáció, most pedig sportcoach foglalkozik a tanítványokkal
- mesélt az itt folyó munkáról.
Tamara a Győrben folytatott tanulmányait követően Markó Iván társulatához, a Magyar Fesztivál Baletthez szerződött táncosként, majd a társulat szólistájaként szerepelt.
“Nagyon sajnálom, hogy a mai növendékek már nem ismerhetik Markó Ivánt. Mert ő olyan legenda volt, olyan értékeket képviselt, amit a mai fiatalok már nem tudnak megtapasztalni. Nekem rengeteget adott a vele való közös munka, elmondhatatlanul sokat tanultam tőle, és nem csak a tánctudást, hanem a hozzáállást, mentalitást, szakmaiságot, alázatot” - mondta.

Hozzátette, az ő mozgáskultúrája mára már tánctörténeti jelentőségű, ugyanúgy, mint Iván mesteréé, Maurice Bejart-é.
- Amikor Markó Ivánhoz szerződtem, egy kis darabot kaphattam ebből a bejart-i világból is, Markó Ivánon keresztül, és természetesen az ő világából is - idézte fel Tamara.
Nekünk pedig ma ez a célunk, hogy magunkat, és a mestereinket összekombinálva, átadjuk a technikailag, emberileg a megszerzett tudásunkat a mostani generációnak
- zárta a beszélgetést Varga István.