Öt évtized a győri színpadon – Kitüntették Bende Ildikót, a Győri Nemzeti Színház örökös tagját

– Közhely a kérdés, de meglepte az elismerés? 
– Lehet, hogy a válasz is közhely, de nagyon meglepett. Az Aase-díj, a Gobbi Hilda-életműdíj és a győri Szent László-díj után nem számítottam már ilyesmire. Azt gondoltam, ugyan ki kíváncsi a nyolcvanegy éves, színművészeti főiskola nélküli Bende Ildikóra? Aztán kiderült, hogy Kiss János, a Győri Balett volt igazgatója, Kossuth-díjas ikonikus tagja, a művészeti akadémia alelnöke nem beszélt a levegőbe: egy szép novemberi napon beléphettem az intézmény klubhelyiségébe, ahol mindjárt szeretettel üdvözölhettük egymást Tordai Hajnallal, számos győri darab jelmeztervezőjével, Kubik Anna és Császár Angela kolléganőkkel. Utóbbival együtt voltunk Kecskeméten társulati tagok, ő mondta el rólam azt a sok szépet és jót, amit János a méltatásomra írt, mint laudációt. 

– Igaz, hogy ilyenkor végigfut az emberen az élete, az egész pályafutása? 

– Velem ez nem történt meg, egyszerűen azért, mert úgy érzem, még nem jött el a számvetés ideje. Gondolhattam volna a tanárképzős diplomámra, a kaposvári pályakezdésre, a kecskeméti időszakra, az 1974-es győri kezdetre még a mai Vaskakas épületében. Korszakos, nagyszerű kollégákkal játszhattam együtt, akikre már csak kevesen emlékezhetnek a mai győri színházlátogatók közül. De pontosan emlékszem Kiss Jánosék csapatára, a Markó Iván alakította Győri Balett 1979-es érkezésére, mi karoltuk fel a fiatalokat, akik aztán megismertették velünk a táncművészet szépségeit. Életem iránytűjét a kecskeméti igazgató, Radó Vilmos színésznő feleségétől, Mojzes Máriától kaptam, aki megjegyeztette velem, hogy soha nem szabad elégedetlennek lenni, a hosszú élet titkához fontos a kisebb és még kisebb feladatokat is színvonalasan megoldani. 

– Hogyan telnek a jelenben a mindennapjai? 

– Éppen elég színészi munkával. Az elmúlt két évben a pályámon csupa jó dolgok történtek velem. Két, nem csak fiataloknak szóló darabban, a Tom Sawyer kalandjaiban és az Eternal- Games/A Végtelen játékaiban játszom, még mindig műsoron van a nagy sikerű magyar musical, A padlás, és ehhez kapcsolódott a legutóbbi időszakban a Hárman a padon sikertörténete. Igazán megtisztelő, hogy Bakos-Kiss Gábor igazgató, aki a Mindenkinek mindene című, az őáltala alakított Apor Vilmos püspökről szóló darabban is számított rám, a Hárman a padon pedig valóban ideális jutalomjáték három, már nem fiatal színésznek. Zakariás Zalán művészeti vezető rendezte a Padlásszínház adottságaira épülő III. Richárdot, ennek filmbejátszásaiban is kaptam szerepet. Ötven éve játszom a győri színházban, az akadémiai elismeréssel teljesedett ki a pályám. Sajnos férjem, a színház korábbi ügyvezetője és művészeti vezetője, Takács László ezt már nem érhette meg, de népes családomnak köszönhetően nem vagyok magányos, és a mindennapokban ott van mellettem Folti is, az aranyos havanese kiskutya.